Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE 18-20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉRŐL - Koroknai Ákos: A dualizmus kori parlamenti választások a Délkelet-Dunántúlon (II. rész)

egy évvel később kerül sor. Bór ez álhír volt, de tény, hogy a Bánffy-kormányzat - ha 1895 nyarán és őszén nem is látta még tisztán és előre - mikorra is írja ki a választásokat, s hogy erre egyáltalán milyen politikai viszonyok között kerül sor, az első lépéseket megtette már, elsősorban a pártpolitikai viszonyok felmérésére és ezzel egyidejűleg a névjegyzékek „korrigálására". Meglehetősen nehéz azonban a csökkentések és apasztások kérdésében egyértelmű megállapításokra jutni, mert a névjegyzékekbe való felvételnek, illetve az abból történő kihagyásnak vagy kimaradásnak természetes okai (pl. elhalálozás, elköltözés, csődbe jutás stb.) éppúgy voltak, mint ahogyan a politikai manipulációk miatti kirekesztésekkel is számolnunk kell. A Pécsi Napló, mint a kormánypárt délkelet-dunántúli szócsöve nyilvánvalóan a „természetes okokkal" magyarázta a választói névjegyzékekben tapasztalható csökkenést : „egyszerűen úgy áll a dolog — fejtette ki —, hogy 5 év előtt nem volt még érezhető a filoxéra behatása az adófizetésre, míg az most már nagyon is érezhető. Pl. Baranyában, ahol a választók száma szintén 500-al (a valóságban 700 fővel — a szerz.) apadt, ma nyomor uralkodik, ahol 5 év előtt még a pecsenye sem hiányzott vasárnapon az asztalról". A cikkíró úgy vélte, hogy a bortermelésre ráállt gazdák nem képesek adójukat megfizetni, sőt emiatt még ki is vándorolnak. Maga az érvelés rendkívül tetszetős, de csak részben helytálló. A választói névjegyzékeknek alappéldányait tüzetesen átvizsgálva - amelyek az összesítésekkel szemben a neveket is tartalmazzák — ui. kitűnik, hogy bár csökkent a földműveléssel foglalkozó választójogosult parasztság száma, de a kimaradtak helyébe igen nagy mértékben kerültek be olyan gazdák, akik korábban még nem ütötték meg a cenzust. Másrészt a csökkenés nem is mindig a paraszti választókat érintette, hanem a falusi és városi kisiparosságot, kisebb részben a kereskedőket, háztulajdonosokat, sőt bizonyos mértékig az értelmiséget is, akik között az ellenzékiség hagyomány volt. A Pécsi Napló megkísérelt magyarázatot adni az értelmiségi választókkal kapcsolatos ellenzéki aggályokra, és így írt: „Ami pedig magát Pécs városát illeti, itt apadás nem észlelhető, de ehelyett lanyhaság észlelhető az adófizetés körül, és ha sokan nem fognak képviselőt választhatni, akik a legkisebb cenzusnál jóval magasabb adóösszeget fizetnek, ennek más, mint az adózó maga, nem lesz oka. De itt sem lehet arról szó, hogy az ellenzékiek nagyobb számmal maradtak volna ki a választók névjegyzékéből, mint a szabadelvűek". A lap szerint ui. több mint 100 kormánypárti választó is kimaradt csupán azért, mert adójukat nem fizették meg. A névjegyzékek kiigazításához a lap hozzáfűzte még: a kimaradottak között „igen sok diplomás névvel találkozunk, mert a diploma alapján senkit nem vettek be választónak, a diplomás uraknak pedig más dolguk akadt, mint utána nézni, bennt vannak-e a választók névjegyzékében vagy sem."

195 Ez azonban hamis állítás, a közvélemény szándékos félreinformálása volt, mert a magasabb értelmiség jogcíme alapján Pécsett is választhattak, ha nem is nagy számban. A választói névjegyzékek összeállítása kapcsán Bánffy és a belügyminiszter között 1895 novemberében és decemberében sűrű levélváltás indult meg. Az országban megalakult 125 központi választmány által összeállított listák ellen rengeteg egyedi és tömeges panasszal éltek. A megyék kétharmadától érkeztek be panaszok, összesen 316 megyei és 109 városi panaszt nyújtottak be, amelyek jogosságában a Kúria döntött. A panaszok részben sajtónyilvánosságot is kaptak. A Pécsi Figyelő — mely a Függetlenségi és 48-as Párton belüli pártszakadást rosszul időzített akciónak mi-