Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE 18-20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉRŐL - Ódor Imre: Baranya nemesi társadalma a francia háborúk korában

világi főispánját, Festetich Pál gróf személyében, akit 1782-ben Végh Péter váltott fel, hogy majd — igaz csak ideiglenesen — ő adja át székét a három megye adminisztrátorává kinevezett Széchenyi Ferenc grófnak. (1785. június 1.)

68 A megye tisztikara ez időben hűen tükrözi a rendi hierarchiában elfoglalt helyet. A legfontosabb tisztségeket a megye legtekintélyesebb és tehetősebb birtokosai uralják. A főjegyző (Sauska) és a második aljegyző (Jeszenszky) mellett birtokosok viselik a fontos másodalispáni (Kardos) és főadószedői (Kapuváry) tisztet. A főszolgabírók között előbb egy Sauskával és egy Banával találkozunk, majd (1780ban) Jeszenszkyt és Kajdacsyt találjuk e poszton.

09 Ugyanakkor Hojtsy Benjamin főszolgabírósága minden bizonnyal az alispán személyének köszönhető. Az alszolgabírák között — a tényleges munka miatt — érthető módon csak elvétve találhatjuk a fenti réteg képviselőit. Az esküdtek többsége is - a néhány kurialistát (Bernáth, Gyenis) kivéve - főként az armalisták közül kerül ki. A 80-as években csendben elsorvadt a választási rendszer. Végh Péter már előléptetésekkel töltötte be a megüresedett tisztségeket; Hojtsy alispánt pedig egyszerűen megfosztotta tisztségétől és helyébe Sauska Ferencet nevezte ki. (1786. március 6.)

7Í) Sajátos módon tehát az abszolutizmus fokozódása hozta magával a középbirtokosság pozíciójának minden addigit megelőző erősödését. Sauska alispánságával csaknem egybe esett Kapuváry Károly előreléptetése tolnai alispánná. Ez az időszak a hagyományos előmenetellel kevésbé számolt. A II. József halálával visszaálló „régi rend" első tisztválasztásán, 1790. április 7-én közfelkiáltással Kajdacsy Antalt választották alispánná, a másodalispán Petrovszky Zsigmond, a főjegyző Petheő Imre lett. Kajdacsy a választást megelőzőleg már több mint tíz éve a mohácsi járás főszolgabírója volt. E szolgálatban ugyancsak nagy tekintélyre kellett szert tennie, hiszen sem birtoka, sem a választási gyakorlat nem indokolta a megye első emberévé választását. Az alispáni szék potenciális várományosa ugyanis a mindenkori főjegyző volt. (így volt ez már Fribeisz Ádám - 1742, Kardos János helyettesként, 1760. és Sauska Ferenc esetében is.) Több mint két évtizedes működése igazolta, hogy rászolgált a bizalomra, nála a már említett szempontok közül egyértelműen a „rátermettség" volt a döntő. A tekintélyes, főként birtokos nemesek a megyei tisztségek betöltésénél eleve kedvezményezettek voltak, s nem kényszerültek a hivatali grádicsok végigjárására. Az armalisták számára az érvényesülésnek, előmenetelnek többnyire csak ez utóbbi, hosszú és küzdelmes útja létezett. Ez alól kivétel csak elvétve akadt, a Herschingek ezek közé tartoztak. Igaz Hersching József 1777-ben esküdtként indul és csak az alszolgabíróságig jut el, de fia, János már a hegyháti járás főszolgabírója (1790). A szintén e családból származó Ignác pedig 1804-től időszakunk végéig a megye számvevője. Szép ívű pályát futnak be a Bodák is: Boda József 1780-ban még megyei írnok, 1790-től már a siklósi járás főszolgabírója, s az is marad egészen 1811-ig. A „restauráció éve" (1790) teszi lehetővé Madarász József átlagot jóval meghaladó karrierjét. A megyében birtokkal nem rendelkező Madarászt ekkor választják meg a szentlőrinci járás főszolgabírójává, majd - Petheő Imre helyébe lépve - a megye főjegyzője 1810-es lemondásáig. Az említett példák kivételesek, az előrejutás ezek alapján túlontúl egyszerűnek tűnhet. A hasonló helyzetű többségnél az előbbre lépés - egy emberöltőnyi idő alatt - csupán egy fokozatot jelentett, s így inkább jellemzőnek tekintjük a Bernáthok, Zárkák és Szokolyak, vagy éppen Fekete Máté példáját, akik 15-30 éven át viselték az esküdti tisztet. Az idő és a tehetség egyengethette Mészáros Pál útját, aki 5 évi esküdtség, kétannyi alszolgabíráskodás után jutott el a főszolgabírói székig.

71