Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)
TANULMÁNYOK BARANYA POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 17-20. SZÁZADBAN - Koroknál Ákos: Az 189ó. évi választások Délkelet-Dunántúlon
lasztókerületek rendszerét, azt a túlzó propagandát, amelynek a nemzetiségek is hitelt adtak, hogy a magyarság csak erőszakos eszközökkel tarthatja fenn uralmát a soknemzetiségű Kárpát-medencében. Értékeléséből egyértelműen kiviláglott: a polgári fejlődés útjára lépett nemzet a régi állami gépezet düledező oszlopaihoz nem mert hozzányúlni, mert félt a rendszer összeomlásától, ami végülis a „quieta non movere" káros elvének kialakulásához vezetett, [gy maradt el a földbirtokkérdés megoldása és a parlamenti reform, fgy történhetett meg, hogy a municipialisták — Bécs esetleges reakciójától rettegve - megtartották a „magyarságvédő" régi intézményeket. Ez a szemlélet tartotta fenn a régi választókerületeket, amelyeknek megváltoztatására nem akadt messzelátó politikus. Sorra véve az anomáliákat, Beksics tarthatatlannak minősítette, hogy az erdélyi kerületek a magyar vidékekkel szemben előnyöket élvezzenek. Az 1/4 úrbéri telek ugyanis 10 Ft pénzadó-minimumnak felelt meg. Ennek erdélyi megfelelője 8 Ft 40 kr-t tett volna ki. A magyarországi cenzus Erdélyre való kiterjesztésének gondolatát azonban elvetette, nehogy az erdélyi választók száma csökkenjék, mert az a kormányt juttatta volna hátrányos helyzetbe. Úgy vélte, hogy 8 Ft-os erdélyi cenzussal az erdélyi magyar és nemzetiségi megyék továbbra is a kormány támaszai maradnak, mert a nemzetiségi választók mellett a magyar választók száma is szaporodnék. És ez Beksics érvelésének lényege. A cenzus demokratikusabbá tétele nála a választók nemzetiségi átstrukturálását szolgálta, amihez kapcsolódott az értelmi cenzus (írni-olvasni tudás) bevezetésére irányuló javaslata. Beksics nem gyökeres politikai átalakulást kívánt, csupán a drasztikus módszerek ellen emelte fel szavát. A választói jogosultság, a cenzus Az 1848. évi 5. tc. bővítette ki először jelentékenyen a választók körét, bár sem az általános értelmiségi cenzust nem vezette be, sem bizonyos fizetendő adóösszegnek határát nem szabta meg. Szavazati jogot kapott minden 20. életévét betöltött és törvényesen elfogadott vallásfelekezethez tartozó férfi, ha megfelelő birtokkal, városban házzal vagy meghatározott értékű földdel rendelkezett, ha községben legalább 1/4 úrbéri teliké vagy ehhez hasonló kiterjedésű földje vagy jövedelme volt, ha meghatározott foglalkozást űzött (letelepedett és legalább egy segédet alkalmazó kézműves, kereskedő, gyáros), vagy ha magasabb ért3lmiséggel (diplomával) rendelkezett. Az 1848 előtti régi választói jogosultság - még megfelelő cenzus hiányában is - megmaradt. 34 Míg az ország össznépességének 1848 előtt csupán 1,8%-a (200 ezer fő) választhatott, addig 1848-ban már 7,1%-a. Erdélyben más volt a rendszer. Az erdélyi 1848:2. tc. ismerte a kétfokú választást. A törvény kimondta, hogy a rendezett tanáccsal nem rendelkező és legalább 100 házat (füstöt) számláló községek - jogi személyként - két képviselőt (elektort) küldhetnek a követválasztásba szabadon, míg a kisebbek egyet. Az erdélyi füstök utáni községi képviselet, mint privilégium került be később az 1874. évi választói törvénybe. 3 ' A választásra jogosultak körét azonban 1848 után erősen szűkítették. S ha ezt követően el is indult egy lassú emelkedési folyamat, az nem felelt meg a népszaporulat növekedésének (1910-ben a népességnek még mindig csupán 6,4 %-a választhatott). Az 1874:33. tc. alapján választójogosult lett minden 20. életévét betöltött
