Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK BARANYA POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 17-20. SZÁZADBAN - Koroknál Ákos: Az 189ó. évi választások Délkelet-Dunántúlon

Bánffy és Beksics főként azt nehezményezte Apponyinál, hogy a „fejlesztés" jelszava megbolygatja a közös hadsereget, mert „nemzeti motívumokat" visz a közös intézménybe, holott „A kiegyezés alkotói abban a hitben hozták létre művöket, hogy az állandó és nem ideiglenes megoldás; sőt végleges berendezése a király és a nemzet, valamint a monarchia viszonyainak". Apponyi fejlesztési programja ennek mondott ellent csakúgy, mint a Függetlenségi és 48-as Párt „megváltoztatási" szándéka. Bár Apponyi azt hitte, hogy elvei kevésbé veszélyeztetik a 67-es alapot, mint a függetlenségiek programja, de a kormány szemszögéből a nemzeti törekvések felvonultatása semmivel sem volt veszélytelenebb, mert nem lehetett tudni, hol lesz a végső határ. A továbbfejlesztés elmélete ugyanis - ha nem is nyíltan — azt rejtette magában, hogy a kiegyezés kezdetleges mű, amin javítani kell, s ennek legfőbb akadálya épp a „korona". A kormány a szélsőballal szemben a 67-es alapot mindig megvédhette azzal, hogy a kiegyezési törvényt egyoldalúlag nem változtathatja meg, csak az ausztriai törvényhozással együtt, kivéve a „mellékkérdéseket" (kvóta, bank, vámközösség stb.), de Apponyinál fennforgott annak lehetősége, hogy a Nemzeti Párt ezzel a programmal eljut a szélsőbalig, mert a fejlesztési tan a nemzeti aspirációk keletkezéséhez nyújtott alapot, miszerint ezek a jogok a „nemzetet" és nem a „'koronát" illetik. S itt volt a legjelentősebb felfogásbeli különbség a Szabadelvű és a Nemzeti Párt között. A kormánypárt szerint a dualizmus ún. „kiegészítései" a korona felségjogát alkották. Beksics hosszas fejtegetésekben mutatta ki, hogy Apponyi fejlesztési koncepciója csak az 1889-es véderővita végén körvonalazódott, s főként a véderő vonatkozásában. A többi követelés világosabb megfogalmazást csupán 1892-től nyert, ti. hogy a „magyar korona önállósága" nem fejeződik ki eléggé a hadsereg elhelyezésében, a honvédség nemzeti jellegében, a külképviseleti jelvényeken, zászlókon, pecséteken. Az Apponyival folytatott tárgyalások így eredménytelenek maradtak, azt azonban velük Bánffy mégis elérte, hogy a Tisza-klikk is felsorakozott mögötte, mely párton belüli pozícióit nem kívánta feladni.

19 Az ellenzéki pártok közül a legnagyobb veszélyt a kormányra a felekezeti alapon 1895. január 24-én megalakult és gr. Zichy Nándor vezette Néppárt jelentette, amely nem a hagyományos közjogi pártok mintájára szerveződött. Ez annak ellenére fennállt, hogy a párt társadalmi alapja nem volt túl széles. Képviselőinek mintegy egyharmadát a kis- és középbirtokosok alkották. A párt, mint szervező erőre, a felvidéki és dunántúli alsópapságra támaszkodott, mely a kötelező polgári házasság bevezetésével a 67-es alaptól eltántorodott. így a katolicizmuson is nyugvó 67-es alap érzékeny veszteségeket szenvedett.

20 A pártvezetés előtt a katolikus magyar és szlovák parasztságra épülő tömegpárt megszervezésének eszméje lebegett, de arisztokrata-nagybirtokos vezetése bizalmatlanságot keltett. A kisemberek és a nemzetiségek védelmének demagóg jelszavai folytán azonban Dunántúlon és a nyugati felvidéki megyékben a későbbi 1896-os választásokon a kormánypártnak érzékeny veszteségeket okozott. A konzervatív és aulikus meggyőződésű politikai katolicizmus az egyházpolitikai törvények revízióját követelte, élesen bírálta a dualista rend-szer működési zavarait, de azáltal, hogy részigazságokat általánosított, tág utat engedett a politikai demagógiának. Az 1896-os választások után csakhamar kiderült, hogy a Néppárt is csak választási taktikai okokból támaszkodott a nemzetiségekre. A néppárti taktika azonban nemcsak a kormány, hanem a függetlenségi ellenzék heves támadását is kiváltotta.

21 A Néppárt a középrétegek radikálisabb antiliberalizmusára támaszkodva, a kisgazdákra és kisiparosokra kidolgozott programmal