Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK BARANYA POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 17-20. SZÁZADBAN - Cseresnyés Ferenc: A közmunka szabályozásának főbb állomásai Baranyában a 19. század második felébein

volt köteles készíteni a felhasznált közmunkákról, s azt felülvizsgálatra benyújtani az alispáni hivatalnak, hogy a megyei számvevőszék felülvizsgálhassa. Magát a kötelezettségeket természetesen nem egyedül állapította meg a járási adószedő. Egy a közgyűlés által kiküldött bizottság, amely egy szolgabíróból, egy táblabíróból és egy esküdtből állott, végezte el minden évben a járadékmegállapítást. (Az abszolutizmus persze ezt is drasztikusan egyszerűsítette.) Az összeírást benyújtották az alispáni hivatalnak. Ott a fentiekkel, a megyei számvevővel felülvizsgálták, és a megyei mérnökökkel előzetesen elkészíttetett tervezettel - amely a szükséges útjavításokat, az esetleg új útépítéseket, vagyis a felhasználás módjait tartalmazta. - egyeztették; eldöntötték, hogy a következő évben milyen közmunkákat kell elvégezni, s ahhoz milyen adott helységbeli közmunkák használhatók fel. Az így elkészült javaslatot a megye közgyűlésének jóvá kellett hagynia, s ezután kapták meg végrehajtásra a járási főszolgabírók és az útbiztosok. Ez utóbbiak jelentősége is a kapitalizálódással nő meg. Hamarosan megjelennek mellettük a már fizetésért dolgozó, mai szóval élve „profi" útkaparók, mintegy jelezve a laikus munka „értékét". A három összeírás, mint már említettem, az egész megyére vonatkozik, mind a hét baranyai járás adósságát tartalmazza, községenként részletezve. (Ennyiben elmaradnak az 1846-os kimutatástól, amely egy járást falvanként, s ezen belül név szerint ismerteti az adózókat.) Célom az volt, hogy az általuk közrefogott időszak (1852-1888) közmunka-tartozásairól vázlatos képet adjak Baranya megyéről. Az 1872-es és az 1887-es összesítések rovatai teljesen megegyeznek, csak az 1852-es mutat szempontunkból elhanyagolható eltérést.

10 A rovatcímek a következők: községek: (neve) vonómarhák száma: (db) házas (házzal rendelkező): (db) hazátlan kötelezettek száma: (db) ezután járandóság, vonós: (nap) gyalog napszámban: (nap) készpénzzel megváltatnak: vonós-gyalog napot: (nap) e szerint befizetendő: (frt) természetben leszolgálandó: igás-kézi napszám: (nap) Mint láttuk, az 1851-es rendelet vezette be a vonómarhát, mint adózási alapot. Minden állat után két igásnapszámot kellett teljesíteni. Akik ezzel nem rendelkeztek, azokra nézve érvényben hagyta a rendelet az 1844-es szabályozást, ti. a házas adózó évi 6 nap kézinapszámmal tartozik, amit azonban a korábbi törvénnyel szemben tetszőleges arányban pénzzel is megválthat. (1 kézinapszám értéke 1852-ben: 15 krajcár, 1872-ben: 50 krajcár volt. - Az utóbbi nem változott 1888-ig.) Ugyanez vonatkozott a hazátlan adózókra is, akik évi 3 kézinapszámmal tartoztak. Természetesen az igás kötelezettek is megválthatták magukat. Ennek az értéke az 1852. évi 40 krajcárról 1872-re 1,50 frt-ra nőtt." Az összeírásokról nemcsak azt tudjuk meg, mi volt a járandóság kivetésének alapja, mennyi adót kellett fizetni, mennyit váltottak meg pénzzel, mennyit nem, ha nem közvetve következtetni tudunk általános gazdasági helyzetükre, létszámuk alakulására is. Nehézséget okozott az összeírások egybevetésénél, hogy 1853 és 1872 között a járási határok kisebb-nagyobb változásokon mentek keresztül. (1872 és 1887 között már nem változtak.) Mivel ezen változások a járások községeinek zömét érin-