Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK A NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL A 18-20. SZÁZADBAN - Andrásfalvy Bertalan: A nemzetiségi és néprajzi csoportoik szerepéről

több ismerettel rendelkezünk felőlük, élesen kirajzolódnak foglalkozási kasztjellegű törzseik. A lóvári — lókupec, cerhári — rongyos, szőnyegkereskedő, d'irzáiri — köszörűs, ká'derás — üstkovács, leketár - vaskovács stb. törzseket ismerünk a cigányul beszélő népességen belül. A romám nyelvet beszélő beás cigányok famunkások voltak, orsó, teknő, kanál-készítő mesterségüket családnevekben is viselik mind a mai napig. Most, mikor mindezek az eszközök már kimennek a használatból, Baranyában az állatgondozó szakma megy át munkakörükbe. Ahol még van kijáró csorda vagy csürhe, a csordás és kanász beás cigány. Mások már csak azért sem vállalják, mert e foglalkozások cigány-jellegűekké váltak. Ugyancsak a cigányok végezték a régi faluban a kemencerakást, tapasztást, döngetést, s más „tisztátalan" munkát. Az a tény, hogy valaki öntudattal tartozik valamilyen csoporthoz, igen határozottan megszabja magánéletbeli viselkedését is. Saját csoportján belül kialakult értékrend szerint él, vagy igyekszik élni, vagy kíván legalább látszani. Aki sváb, annak az életben a legnagyobb öröme az volt, ha társai, és azok legtekintélyesebbjei szorgalmát és takarékosságát dicsérték. (Munkára) éhes sváb — a legnagyobb dicséret. Ugyanezek a tulajdonságok a köztük élő magyarok számára: élhetetlen, kapzsi, kielégíthetetlen, telhetetlen fukar minősítést kapnak, s nem dicséretet jelentenek. Ld : Andrásfalvy B.: Ellentétes értékrendek összeütközése és polgárosodás. Tiszatáj. 1973. 27. évf. 8. sz. 105-110. p. 16 Andrásfalvy Bertalan: Az árucsere, mint a műveltség egyik meghatározója. Múzeumi Kurir, 1982. 38. sz. 66-71.