Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK A NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL A 18-20. SZÁZADBAN - Andrásfalvy Bertalan: A nemzetiségi és néprajzi csoportoik szerepéről

Boas, Franz: Népek, nyelvek, kultúrák. Bp. 1975. Máig nincs lefordítva egyik legjelentősebb munka ezen a téren: Benedikt, Ruth: The Pattern of Culture. 8 Természetesen ugyanez érvényes a történelemre is. Egyetlen nép, ország történelme sem írható meg, nem érthető meg szomszédai és az azokkal nagyobb egységet képező terület történelme nélkül. 9 Hasonlóan az eurázslai és északaf rikai pásztorkultúrák is föltételeznek egy letelepedett földműves és kézműves népességet, melyekikel békés vagy erőszakos árucsere-kapcsolatban állnak. 10 Andrásfalvy Bertalan: A táji munkamegosztás néprajzi vizsgálata. Ethnographia. LXXXIX. 2. (1978) 231-241. p. 11 Heckenast Gusztáv: Fejedelmi (királyi) szolgálónépek a korai Árpád-korban. Bp. 1970., Györtfy György: Az Árpád-kori szolgálónépek kérdéséhez. Történelmi Szemle XV. 261-320. p. 12 Nash, Manning: Primitív and Peasant Economic Systems. San Francisco. 1966. Malinovsky, Br: Baloma. Bp. 1972. 1:! Andrásfalvy Bertalan: Néprajzi jellegzetességek... In: Észak-mecseki bányavidék regionális vizsgálata. Szerk.: Babies András. Bp. 1972. 123-167. p. H Andrásfalvy Bertalan: Duna mente népének ártéri gazdálkodása . . . Tanulmányok Tolna megye történetéből. Szerk: K. Balog János. Szekszárd, 1975. 15 Nagy és igen tanulságos munka lenne történetileg áttekinteni egy bizonyos területen, pl. Baranya megyében kialakult és a történelem során állandóan változó, néprajzi csoportokhoz kötött munkamegosztást. Baranyára vonatkozóan is sok adatunk van, de így is csak hézagos a kép, melyet felrajzolhatunk. Mindenekelőtt azért, mert e szereposztás nemigen hagyott hátra írásos nyomokat. A legjellemzőbb és elvi jelentőségű példákból azonban itt néhányat bemutatok, — bár egyik másik vonatkozásban a tanulmányban már érintettem őket. Mindenekelőtt a mecseknádasdi fazekasságra utalok itt. Ennek monografikus feldolgozását L. Imre Mária végezte el. A mi szempontunkból lényeges az, hogy röntgen-vizsgálatokkal bizonyítható az itt talált középkori cserépanyagnak helyben való elkészülte. A középkori magyarlakosságú Nádasd a táji munkamegosztásban már fazekas-falu volt. A török időkben itt megjelent délszláv „rác" lakosság is készített cserepeket, valószínű helybéli nyersanyagból és helyben. Az ide települő németek nem fazekasként érkeztek hazájukból, ezt a mesterséget valószínű itt tanulták meg, látván új telephelyük kedvező adottságait, a tűzálló agyag és erdők kínálta lehetőséget - és a hagyományt. Még a múlt században készült edényeken is megkülönböztethető az, hogy magyar vagy német megrendelő ízlése szerint készült. Idővel az itt található kőbányával kialakul a kőfaragók népes rétege, majd "a kádároké, akik eleinte az erdőkre építették nyersanyag-beszerzésüket. A múlt század végén a kőfaragók a követ már külföldről hozatják (ausztriai homokkő, svéd gránit), a kádárok Szlavóniából a hordódongáknak alkalmas fát. Mecseknádasd ekkor kádár és kőfaragó falu, a fazekasságot az óbányaiak veszik át, s itt a mai napig is dolgoznak fazekasok. Látjuk, hogyan változott a szerep idővel, s nem a helybeli nyersanyag a döntő, hanem a szerepvállalás maga. Az iparosok nagyrésze kétlaki, ami nem csak azt jelenti, hogy a mesternek van kis földje vagy szőlője is, hanem a szegényebbje nyáron mezőgazdasági idénymunkával kereste meg kenyerét, télen fazekaskodott. Az iparosok számának hirtelen növekedését éppen a sajátos német öröklési rend és családszervezet tette lehetővé. A törzsöröklés folytán ingatlan örökség nélkül maradt másod és harmadszülöttek ipart tanultak, és a mesterséghez szükséges műhely alapításához kaptak csak készpénzben segítséget. Kitaníttatásukról a szülők és a legidősebb testvér egyaránt gondoskodott. Az iparos-szerep vállalása, s maga, az azt kényszerítő öröklési rend a magyarok számára elfogadhatatlan szülői részrehajlásnak tűnt, bizonyos mértékig szégyennek is, s már csak ezért is húzódoztak ilyen szerep vállalásától. Az 1828-as Regnicolaris Conscriptio már szépen mutatja azt, hogyan rendezi a szerepeket a felnövekvő megyeközpont a környezetében, részben éppen nemzetiség szerint is. Igy a hegyháti magyarok fuvarozók, akik áruszállítást vállalnak a pécsi kereskedőknek és uradalmaknak egészen Grácig, Kanizsáig, Pestig, Győrig. A fuvarozással járó kemény életmód s egyben az erre való kitartó ló csak a magyar falvakban volt feltalálható. A Berzsenyi Dániel által elítélt magyar paraszti neveléssel lehetett csak fuvarbíró embereket nevelni, akik már gyermekkorukban megtanultak szabad ég alatt hálni, bánni a szilaj lovakkal, tűrni meleget és hideget. A „polgáribb" neveltetésü német gyermek erre nem is mert vállalkozni. A magyar falvak sajátos erdei állattartásával lehetett csak fuvaros-lovat nevelni. A német falvakban később is csak nehéz, mezei munkáira alkalmas, de fuvarra lassú lovakat tartottak. A pécskörnyéki német falvak viszont napszámba jártak az építkezésekhez valamint a szőlőbe. Kihasználva a város nagy építkezéseit, valóságos kőmíves falvck alakultak ki a németekből, pl. Szentkút, Magyarürög szomszédságában. Igen figyelemre-méltó a cigányság szerepvállalása. A legrégibb feljegyzések szerint mint fegyverkovácsok költöztek be Zsigmond idejében. A múlt században és századunkban, mióta