Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK PÉCS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉRŐL A 19-20. SZÁZADBAN - Boros László: 17. századi osztrák szobrászvázlatok Baranyában

3. A rajzok általános jellemzése (Technikai és művészi kivitel) Kutatásaink eddigi eredményei alapján kimutattuk, hogy a vázlatok osztrák szobrászkörökre vezethetők vissza, azonban e megállapításunk további alátámasztására azoknak rajzi sajátságait is szemügyre kell vennünk. A vörös krétarajzok között 146 esetben találunk eredeti vázlatot. A többi kopírozással készült olymódon, hogy a másolni kívánt művet a rajzolt felületével lefelé egy másik papírlapra helyezték, majd egy tompa eszközzel hátlapját dörzsölték. Az így másolt példány természetesen az eredetinek a tükörképe, aimely a jelzett és datált munkáikon feltűnő, ugyanakkor az eredeti rajzok hátlapjáról megállapítható, hogy készült-e róluk másolat. A sikeresebb kompozíciókról olykor több esetben is készítettek kópiákat, s ez jól látható a dörzsöléstől elvékonyodott lopok fényes hátoldalán. A vázlatok többségükben háttér nélkül ábrázolt mártír szentek, evangélisták, egyházatyák változatai, amely ábrázolások között előfordulnak talapzatra helyezett figurák, tehát szoborvázlatok, tanulmányrajzok. A fénytől érintett, megvilágított felületeken eltérő tónusértékek mutatkoznak, amelyek ritkább vonalkázással, ,,sraffozással" vagy a papír érintetlenül hagyásával emelkednék a sötétebb részletek fölé. A ruhaanyagokon végigfutó redők, ráncok sok esetben jól követik az anatómiai részleteket, de emellett az öncélú, szobrászati szempontból indokolatlanul felfokozott felületkezelésre is találunk számos példát. 17. századi rajzokról lévén szó, azok a barokk ízlés kívánalmai szerint öltöttek formát. A mozgás impressziójával, sokszor az áttekinthetőséget nehezítő, fodrozódó, lobogó drapériák plasztikai értékének magasra fokozásával néhány remek vázlat a festői kifejezésmód igényeit is kielégíti. Domborművázlatként értékelhető, természeti háttérbe helyezett jelenetek is szép számmal szerepelnek. Az sem lehet kizárt, hogy néhányuk által csupán az alkotás öröméből fakadó kompozíaióknok lehetünk tanúi egy-egy, a reneszánsz modorában fogant jelenet láttán, amelyek akár táblaképek előtanulmányai, akár önálló, teljes értékű rajzok is lehetnének. Bár a drapériaredők vezetésében és más formai részlet előadásában sok közös megoldás tapasztalható, a felületkezelésnek különböző módjait különítettük el, amely sajátságok eltérő mesterkezekre vallanak. Ezt a jelenséget a rajzok kölcsönzésével, másolásával, és nem utolsósorban a különböző műhelyek közötti kapcsolattal magyarázzuk. Az arckarakterek - szoborvázfaltokról lévén szó — nem elsőrendű és meghatározó jelentőségűek, mégis előfordul, hogy részletező és egyéni vonású arcok, fejek teszik még kifejezőbbé az ábrázolt, legtöbbször attributizált figurákat. A jellegtelen, és ezzel szemben a karakteres ko m pozíciók azonos vagy megközelítően azonos ismétlődése is jellemző az alkotóra, ezért több vázlatot minden nehézség nélkül különíthettünk el, sőt a jelzett munkák alapján a szerző megjelölésében is szilárd álláspontra helyezkedhettünk. A fejek karakterének jellemzésében fontos szerepet játszó hajzat és szakáll a drapériákhoz hasonlóan a rajzoknak az egységes mozgásra törekvő alapvonását helyezik előtérbe, mindamellett kivitelük módjában jelentős tényezők lehetnek a szerző meghatározásában. A rajzgyűjtemény más-más kéztől származó figuráinak sok vonatkozásban hasonló részletmegoldásai - mint a szakáll és hajtincsek megbatározott irányú lobogása, a ruhaanyagok szegélyeinek sajátos hullámvonala, a kezeik és lábfejek, ujjak rajzi kivitelének azonossága vagy hasonlósága - arra mutatnak, hogy egyetlen vezető mester vagy műhely begyakorlott motívumkincse öröklődött s szóródott szét egy bizonytalanul körvonalazható területen. A pécsi vázlatkönyvben a jelzett