Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK BARANYA POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 17-20. SZÁZADBAN - Vargha Dezső: Pécs Thj. város szociálpolitikai tevékenysége (1936-1944)

Dr. Esztergát Lajos polgármester 1942-ben Meszesen a Névtelen utcában 16 egyszobás, 8 egyszobás, hálófülkés, zuhanyzó­fülkés házat építenek, a szükséges közművesítéssel együtt. A kivitelezést a MABI­tól fölvett 700 000 pengős kölcsön terhére végezték el. Jellemző a költségek emel­kedésére, hogy az Ungár utcai fürdőszobás lakóházak egyenként 22 000 ill. 34 000, a Névtelen utcaiak 12 000 ill. 15 000 pengőbe kerültek a városnak. Az indoklás szerint a kisebb építési költségeik, a nagyobb értékesítési lehetőségek, és elsősor­ban a szociális szempontok döntöttek így a bérházépítéssel szemben. 31 A következő, október 30-i rendkívüli közgyűlésen került sor a Remény utcai szükséglakások átalakításának megtárgyalására. 32 A kevés jövedelműek által la­kott házak állapota annyira leromlott, hogy az 1940. február 9-i rendkívüli köz­gyűlésen a fenntartásukat a várostól átvevő közjóléti szövetkezet 1940-ben és 1941-ben kénytelen volt 2 500 pengő értékű felújítást végezni a „korszerű szo­ciálpolitika és a közegészség alapelveinek" megfelelően. Ebben az évben az át­alakításra került sor. 33 Az 1943. április 30-i közgyűlésén dr. Esztergár Lajos polgármesterrel az élen a törvényhatóság megszavazta a Remény utcai szükséglakások átalakítását szoba­konyhás lakásokká, 16 000 pengő értékben, valamint egy később kijelölendő he­lyen építendő 6 négyszobás szükséglakás-tömböt, 84 000 pengős beruházással. A beruházásra a város törzsvagyonalapjától vettek föl 100 000 pengőt azzal, hogy 1944. január 1-től kezdődően 5 évi részletekben téríti vissza a kezelést átvevő közjóléti szövetkezet. 34 A közgyűlés előtt sűrűn szerepelt a város szülkségmunka­programjának időszaki helyzete, feladatai, az elvégzendő vagy a már elvégzett

Next

/
Oldalképek
Tartalom