Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKOZLEMÉNYEK A BARANYAI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉBŐL - Füzes Miklós: Nemzetiségi oktatás Délkelet-Dunántúlon 1945-1949

hangzású neve volt, de ő'k magyar, illetve német nevű férfiak feleségei voltaik. Asszimiláltságuk foka feltehetően magasabb volt mint a gondjaiikra bízott tanulóiké (azok szüleiké). Anélkül, hogy résztvevők neveinek hangzásából túlzó következtetéséket vonnánk -le, annyit megállapíthatunk, hogy a döntés kialakításában sok volt a nem délszláv nemzetiségiekhez tartozó elem. A főigazgató érdemi tárgyalást sem javasolt azokat a népiskolákat illetően (Beremend, Birján, Dunaszekcső, Lánycsók, Maráza, Pécs, Siklós), ahol a behatásokat csak a már jelzett taktikai okokból rendelték el. Ezekben az iskolákban egyáltalán nem, vagy csak jóval tízen aluli szambám jelentkeztek anyanyelvi oktatásra nemzetiségi tanulók. Külön megfontolás tárgyát képezte a magyarbólyi állami népiskolába jelentkezett 10 szerb anyanyelvű és gör.kel. vallású tanuló beiskolázása. Részükre különálló szerb tagozat létesítésére gondoltak, melyet vagy az á IIa mii népiskola keretében működtetnének egy odahelyezendő állami tanító vezetésével, vagy pedig a gör.kel. egyházközség által korábban létesített népiskolában működhetne, államsegély folyósítása mellett. A szülői és a társadalmi igény, a helyi, területi és a központi tanügyi igazgatás intézkedéseinek egybehangzóságát feltételezve meglepő, de talán magyarázható a miniszter nevében érkező válasz, a főigazgató helyzetfeltárásának semmibe vétele: ,, . . . a hazai délszláv anyanyelvi oktatás biztosítása végett mindazon községekben, amelyekben az iskolák osztálybeosztási lapjainak adatai szerint legalább 15 délszláv tanuló nyer népiskolai oktatást, délszláv tanítási nyelvű iskola (tagozat) állítandó fel, illetve, ha már ilyen működik, tartandó fenn, tekintet nélkül a délszláv nemzetiségi oktatás kérdésében eddig nyilvánított helyi állásfoglalásokra. Félhívom Főigazgató Ur figyelmét arra, hogy ezen intézkedésemmel nem kívánom korlátozni a szabad iskolaválasztás törvénybiztosíto-tta jogát!"

21 A válasz nemcsak meglepő, hanem ellentmondásos is. Amit az egyik fordulatban kötelezően előír, azt a másikban feloldja. A látszatra markáns megfogalmazás ugyanakkor kevesebbet mond a kialakult gyakorlatnál, hiszen ragaszkodik a rendelet szabta 15 tanulóhoz. A rendelkezést nem a nemzetiségi anyanyelvi kultúra ápolásának igénye válthatta ki, arra nem is volt alkalmas, hiszen a tanév végén érkezett, hanem inkább politikai megfontolások sugalIhatták. A „szláv" etnikumhoz történő alkalmazkodás látszatát kelthette a kérdést felszínesen ismerőkben, tartalma egészen más volt. Következetes maradt viszont a kötelező jelleg előírásában és csatlakozott a főigazgató ideiglenes intézkedéseihez annyiban, hogy a szülők igényét nem vette figyelembe. Az intézkedés helytelenségét az államtitkár is érezte, mert távbeszélőn már az iránt intézkedett, hogy mindazokban a népiskolákban, amelyekben a behatásokon bármilyen igény felmerült, a kötelező 15 fős létszámtól függetlenül, az anyanyelvi oktatás az előterjesztés szerint azonnal megkezdendő.

22 A főigazgató a mérsékeltebb, szóbeli utasításbon foglaltakat is a februári állapot megváltoztatásaként fogta fel. A tanév közeli befejezésére, valamint ,, . . . a határmenti községekben más tényezők részéről indítható nemzetiségi nyugtalanság feikelthetésére . . tekintettel, célszerűtlennek látta az oktatás azonnali megkezdését. A főigazgató a miniszter hozzájárulását kérte ahhoz, hogy a folyó iskolaévben mindazokban a községekben, ahol az osztálybeosztási lap adatai alapján a délszláv anyanyelvű tanulók szá>ma legalább a tízet elérte és a szülők kívánságára az anyanyelvi oktatás teljes mértékben, vagy tantárgyszerűen folyik, az továbbra is fennmaradjon. Kérésével tulajdonképpen védelembe vette elődjének kezdeményezésére kialakított gyakorlatot: kötelező erővel történjen az oktatás ott, ahol 1946. februárra ennek feltételeit már megteremtették. Terjedjen ki az anya-