Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKOZLEMÉNYEK A BARANYAI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉBŐL - Szita László: A magyarországi németség iskolaügyének alakulása a Délkelet-Dunántúlon 1938-1944

kisközségekben tértek át az egységes rendszerű oktatásra, különösen ott, ahol egy-két tanerős iskola volt. Ha figyelembe vesszük valamennyi ellenőrzés alá került iskola helyzetét a Délkelét-Dunálntúlon, továbbá Közép- és Észak-Dunántúlon, valamint a Bácskában, akkor azonos okait sorolhatjuk fel az egységes rendszer ellen kialakuló és erősödő magatartásnak. A vizsgált megyékben a nagyobb iskolákban mindenütt aggodalmaskodás volt tapasztalható az osztottság mérvének csökkenése miatt. A polgári és gimnáziummal rendelkező helységek vagy közvetlen azok kulturális vonzáskörében lakó szülők gyermekeik magyar nyelvtudásának csökkenésétől tartva, érezhetően fokozódó ellenszenvvel figyelték az egységes rendszerben folyó munkát. A vegyes lakosságú községekben (magyar-német vagy magyar-horvát) ugyancsak nehezebben nyugodtak bele az egységes rendszerbe, halogatták az áttérést elrendelő utasítások végrehajtását. Ki nem mondták, nem került kérvényekben leírásra, de kiérezhető volt a szülők, leikészek és jelentős számú tanító magatartásából, valamint egy-egy előkerült egykorú magánjellegű iszülői levélben találunk rá utalást, hogy az új rendszer szerint tanító iskolákat mintegy másodrendű intézménynek tekintették. Balázs Ferenc a miniszterelnöknek küldött részletes jelentésében 1940. január 30-án maga is megfogalmazta ezt a tapasztalatot a következőképpen: „...Különösen ott észlelhető e vélemény, ahol a helyi vezetők (lelkész, jegyző, tanító) nem látják, vagy nem akarják látni és megérteni az egységes rendszerű iskola rendeltetését, és jobb hazafiságuk vélt hitében és érzetében még táplálják a népben mutatkozó ezirányú aggodalmaskodást és ezért nem egyszer a könnyebb megértésnek útját állják, erősítve azt a téveszmét, hogy alsóbbrendű iskola az egységes rendszerű."

7 A már egységes rendszerre áttért iskolák közül azoknak a működésében jelentkeztek a legnagyobb nehézségek a német lakosságú falvakban, ahol vagy magyar tanítási nyelvű iskola működött a húszas évektől, vagy „C" típusú. A nyelvi asszimiláció itt jelentkezett erősebben és így az anyanyelvi tanítás 1940-ben is igen komoly gondot okozott akkor is, ha a tanítást nem akadályozta a német tanítási nyelvet alig, vagy gyengén bíró tanító alkalmazása. Bäsch 1940 elején a sajtóban, a minisztérium osztályain, a kormánynál türelmetlenül követelte a német nyelven tudó tanítóik foglalkoztatását, sőt ismételten a birodalmi német tanárok, tanítók alkalmazását is. A fővárosban és Baján működő nyelvtanári, módszertani továbbképzést, rá jellemző demagóg módon úgy állította be, hogy a kormányzat elodázza vele az anyanyelvi követelések realizálását.

8 Kétségtelen, hogy e téren nem lehetett várni az egykorú tanító állománnyal gyors eredményeket. Legalább három-négy esztendőt tartottak a szakemberek szükségesnek a kifogástalan nyelvművelő tanítói állomány kialakításához, de nem elsősorban a nyelvismeret hiánya, hanem az új oktatás módszertani elvei elsajátítása miatt. Az „1944-45 tanévet a jelenleg elindított munkánk záró időszakának tekinthetjük..." - írta Balázs Ferenc 1940. január 31-én a miniszterelnöknek.

9 Az új rendszerű tanítást ért bírálatok 1939 telén, 1940 tavaszára lekerültek a terület Volksbund agitációjának programjáról. A németlakta kisebbségi községekben a VDU átmenetileg felhagyott azzal a naponta hangoztatott követeléseivel, amellyel a teljes német tannyelvű oktatás bevezetését, a német birodalmi tanítók alkalmazását követelte. Mind többször röppent fel a hír a németségnek a birodalomba történő áttelepítéséről. A reagálás jellemző módon a kisebbségi igényeik hangoztatásának elmaradásában jelentkezett. Gyakran bukkant fel az iskolaszéki jelentésekben annak kifejezése, hogy a németség egzisztenciális helyzetével meg van elégedve, s