Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"
TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL - Szüts Emil: Adatok a megszállt Baranya-Pécs közigazgatásának helyzetéhez és a visszacsatolás katonai és politikai előkészítéséről (1918-1920)
hangulatára és a magyar közérdekre" - való tekintettel maradtak állásukban úgy, hogy magánjellegű megállapodást kötöttek Leh Ferenc főszolgabíróval, amelyet kölcsönösen aláírtak. 11 Ennek alapján egy évig jó együttműködés alakult ki a felek között, ami miatt az állásukból elbocsátott vármegyei tisztviselők községi és közjegyzők részéről sok szemrehányás érte őket „hazafiadon magatartásuk miatt". 1920 elején a magyar királyi belügyminiszterhez fordulnak: ,,mivel mi úgy érezzük és tudjuk, hogy csakis a magyar közérdeket óhajtottuk szolgálni, nem vagyunk képesek többé megnyugvással teljesíteni népünk iránt tartozó hivatali és magyar hazánk iránt tartozó hazafias kötelességünket, míg legfelsőbb fórumunk nem nyilvánítja véleményét, hogy eljárásunkat hazafiasnak tartják-e?" A belügyminiszter válasza egy 1914-i miniszterelnöki rendeleten alapszik — amelyek háborús időben történő ellenséges betörés esetén tanúsítandó magatartásra vonatkoznak és nem fegyverszüneti időszakra. Figyelemre méltó az utasításban, hogy „különös súly helyezendő arra, hogy az ellenség a hatóságokat saját érdekeibe fel ne használhassa, másrészt a lakosság a lehető legrövidebb ideig legyen megfosztvu a hazai hatóságok működésétől". A magyar kormányzatot a kérdés erősen foglalkoztatja, különösen a békeszerződés tartalmának megismerése után, amikor egyértelműen számolni kell hatalmas területek tartós (végleges) elszakadásával. Az egységes és „helyes" megítélés hiánya a belügyminiszter szerint káros bizonytalanságot és nyugtalanságot teremt. A minisztertanács 1920. május 13-án határozatot is hoz, amely szerint „szükséges volna a most lekapcsolt országrészek tisztviselői részére bizalmas úton azt a tanácsot adni, hogy a hazafiság megkívánja tőlük azt, hogy amennyiben csak tehetik, maradjanak meg a megszállt területeken, miután az a tény, hogy ,,a kényszerhelyzetnek engedve aláírtuk a békeszerződést, nem jelenti azt, hogy feladtuk volna ezen országrészeket". 12 A belügyminiszter a továbbiakban így indokol: „Mivel elvileg kívánatos, hogy a közszolgálati alkalmazottaink a megszállás dacára is folytassák működésüket, nem szabad az alkalmazottak magatartásának megítélésénél formai szempontok szerint eljárni és őket csupán azért a tényért, hogy a megszálló hatalomnak az esküt letették, elítélni". rra hívja fel a törvényhatósági kormánybiztosok, főispánok figyelmét, hogy ke ressék a lehetőségét annak, hogy a kormány álláspontjáról tájékoztassák az érintetteket a fentieken túl arról is, hogy a kormány „amennyiben valamikor módjában áll, elsősorban nem formai szempontok, hanem a számba jövő összes körülmény gondos mérlegelésével fogja elbírálni" magatartásukat. Sajátos a magyar igazságügyi hatóságok helyzete, önálló tevékenységük, ha nehézségekkel küzdöttek is, fennállott a megszállás egész ideje alatt. A Narodna Uprava igazságügyi megbízottja 1918. december 4-i, a pécsi ítélőtáblához intézett átiratában közölte az igazságügyi alkalmazottakkal, hogy hajlandó okét addigi működési körükben meghagyni, ha személyenként külön kérvényben 8 napon belül bejelentik, hogy szolgálatba lépnek és leteszik a hivatali esküt. Ez egyebek közt azt tartalmazta, hogy a Narodna Upravához hűek lesznek és annak rendeleteit megtartják. Az igazságügyi szervek az átiratot törvénytelennek tekintették, mert ellentmondott az érvényben levő fegyverszüneti szerződés 1. cikkének, de ellentétes volt az 1913. évi 43. tc. melléklet III. rész 45. cikknek is, azaz a hágai egyezmény rendelkezésének, amit pedig iránytadónak a megszálló hatalom is elismert. 13 December 9-én az ítélőtábla és a királyi főügyészség teljes ülést tartott, ezen kinyilatkoztatták, hogy a kérdéses esküt akkor sem hajlandók letenni, ha azt a kormány kívánná, mert benső meggyőződésükkel, hazafias érzületükkel és a ma-