Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"
TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL - Tegzes Ferenc: Baranya vármegye Közigazgatási Bizottságának megalakulása és működésének kezdetei a dualizmus időszakában
át, s a bizottság ezen pénzek és értékek elhelyezése, megőrzése, úgy kiutalványozása iránt az alispán útján intézkedik. 6. A közigazgatási bizottság saját hivatalos pecsétet használ, a megye címerével és ezen körirattal: „Baranyavármegye közigazgatási bizottsága".'' 8 7. Ezen ügyviteli szabályok az albizottságokra nézve is irányadók. 33 A fegyelmi választmánynak azonban külön ügyrendje van. II. fejezet Iktatás 40 8. Az iktatói teendőket a vármegyei iktató látja el, ki e célból külön iktatókönyvet vezet. Az iktató köteles a szabályszerű bélyeggel el nem látott beadványoknál leletet fölvenni/' 1 9. A közigazgatási bizottságoz érkező mindennemű hivatalos leveleket és beadványokat, mint a bizottság elnöke a főispán, ennek akadályoztatása esetén, vagy megbízásából az alispán, illetőleg annak helyettese veszi át, és megjelöli az előadót a jelen szabályrendeletben foglalt rendelkezések betartásával. 10. Az iktató könyv, melybe a bizottsághoz érkező minden beadványok bevezettetnek, ugyanazon rovatokkal bír, mint az alispáni iktató-könyv. Minden beadványra följegyezendő azon szám, melyet az iktatóban nyert, továbbá érkezésének ideje, a közvetlen előirat száma'' 2 és végül a mellékletek száma. 11. Olyan határozatok, melyek nem beadványra, hanem szóbeli előterjesztésre, vagy indítványra keletkeztek, szintén beiktatandók és ilyen esetben az iktatói szám az előadó ívre vezettetik. 12. Az iktatókönyvön kívül az iktató hivatalban segédkönyvek gyanánt vezettetnek: a) betűsoros mutató b) határidő nyilvántartási napló c) kiosztó könyv. A betűsoros mutatóban minden ügy, lényeges tartalma szerint úgynevezett vezérszó nyomán vezetendő be, az iktató szám megjelölése mellett. Az egy ügyre vonatkozó beadványok ugyanazon vezérszó alá vezetendők, tehát az iktató számok a bevezetés után folytatólag Írandók. A határidő és sürgetési napló az alispáni minta szerint vezettetik. 43 A nyilvántartás vezetője köteles a lejárati határnapokat folyton figyelemmel kísérni, a nyilvántartott jelentés vagy tudósítás be nem érkezte esetén az elnöknek legföljebb 3 nap alatt az iratok bemutatása mellett minta szerint jelentést tenni, és ennek megtörténtét a nyilvántartásban megjelölni. Azon körülmény, hogy a jelentés vagy tudósítás beérkezett a kelet kitüntetése mellett a napló megfelelő rovatában szintén bejegyezendő. 44 A kiosztó könyv tartalmazza a beadvány iktató számát, a kiosztás idejét és az előadónak, — a bizottság állami tisztviselő tagjainál esetleg a megbízott közegnek 45 az átvételt igazoló aláírását. 13. Az iktató hivatal ugyanazon időben áll nyitva a mely az alispáni iktatóra meg van állapítva. 14. Az iktató a beadványokat a netáni előiratokkal felszerelve a megjelölt előadónak a kiosztó könyv mellett még a beérkezés napján, de legkésőbb az ezt követő napon megküldi. 46 15. Az iktató a feleknek a beadvány beérkeztéről, iktató számáról és elintézés napjáról kivonatra értesítést adni köteles; egyéb felvilágosítást adnia azonban tilos. 47 III. fejezet Az előadók 16. A közigazgatási bizottságnak hivatalos állásuknál fogva tagjai, az általuk képviselt igazgatási ágánál előforduló ügyekben, mint előadók működnek, tehát az ügydarabok előadás végett ennek figyelembe vételével osztatnak ki nekik. 17. Az egyes előadók között a teendők következőleg osztandók föl: a) Alispán illetőleg a törvény 8. §-ának utolsó bekezdése szerint, a jegyzők, előadók a törvényhatósági közigazgatás körébe tartozó ügyekben különösen az 1876. évi VI. t. cz. 35., 58., 70., 71., 72., 73., 76., 81., 82. §-aiban említett ügyekben, továbbá a 63., 64. és 66. §-okban jelzett esetekben, mennyiben ezek törvényhatósági közigazgatásra vonatkoznak.