Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Iványosi-Szabó Tibor: Baranyai—somogyi szökött jobbágyok Kecskeméten 1677-ben

népességcsökkenés ellenére még 1591 tóján is itt élt az őslakosság többsége, s a lakosság pusztulása valószínűleg kisebb volt, mint ahogy korábban feltételezték. „Ami ténylegesen új volt, az a vegyes nemzetiségű vlach és délszláv lakosság betelepülése, akik különösen 1580 körül jelentek meg nagyobb számban."' Meggyőző bizonyítása alapján elfogadhatjuk, hogy még a 16. század végén is a lakosság többsége magyar anyanyelvű volt, bár kétségtelen, hogy a szerb és az egyéb, Balkánról származó népelemek száma is figyelemre méltó. Ez esetben is feltűnő, hogy a 16. századi forrásaink bővebbek, teljesebbek mint a 17. századból valók. A török kiűzéséig terjedő időszakra vonatkozóan Baranyában is kevés olyan adatsort tudtak feltárni, amely a század végén ismét gazdagodó összeírásokkal, feljegyzésekkel a kapcsolatot tartani, teremteni tudnák. Az itt következő 17 településnév és több mint száz jobbágy neve is segíthet valamit az itt jelentkező fehér foltok kisebbítésében. A helységnevek többsége kétséget kizáróan magyar eredetű, ami persze nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ott más nemzetiségek nem lakhattak volna. Az előnevek és a keresztnevek között alig akad, melyről egyértelműen állíthatnánk, hogy nem magyar, és ugyancsak csekély azok száma, melyekkel kapcsolatosan kétségek merülhetnek fel. Természetesen itt is figyelemmel kell lennünk arra, hogy a magyar lakta területekre legnagyobb bizalommal a magyar nyelvű lakosság menekült. A fenti tények viszont aria mindenképpen alkalmasak, hogy igazolják, még a felszabadító háborúkat közvetlenül megelőző időszakban is jelentős arányban élt magyar nyelvű lakosság Baranyában. Valószínűnek látszik, hogy az eltérés nem lehetett nagy az 1591-es állapotoktól, melyet Vass Előd idézett munkájában felvázolt. E rövid forrásközlés abból a szempontból is érdeklődésre tarthat számot, hogy egyértelműen utal a török állami és katonai szervezeteknek a magyar és a nemzetiségi jobbágyság elnyomására irányuló tevékenységére is. A baranyai muzulmánok a budai pasának, a hódoltság központi irányítójának segítségét voltak kénytelenek igénybe venni, hogy a szökötteket visszakényszerítsék. Minden bizonynyal nem egyedi esettel állunk szemben, hanem a török elnyomóapparátus általános szigorodásának csak egyik megnyilvánulási formájával. Talán érdemes még arra is felhívni a figyelmet, hogy a jobbágyokat Kecskemétről nem kiutasítani, vagy Baranyába és Somogyba visszaküldeni kényszerültek, hanem Budára kellett őket irányítani. Ezt is a pasa közvetlen, a korábbi évtizedekhez viszonyítva erőteljesebb beavatkozásának jeleként foghatjuk fel. A következő évtizedek eseményeihez kapcsolódva célszerűnek láttuk, hogy az itt található 17 helységnevet összehasonlítsuk azzal az 1695-ből származó összeírással, mely a megye nagyobbik részét felöleli. Mindössze három nevet találunk amely mindkét összesítésben fellelhető. Monyorós, ahonnan nyolcan menekültek Kecskemétre, ott pagus desertusként van jelölve, és Monyorósd formában írták. Az egyezés aligha vonható kétségbe. Bodo falu, ahonnan 1 fő menekült Kecskemétre 8 családdal van feltüntetve, és a neve mellől a falu szó hiányzik. Varjas, ahonnan ugyancsak 1 fő jött, 3 családdal szerepel, Kis-Varjas formában. Negyedikként az alább következő idézetben levő Csarnata települést kell említenünk, ahonnan a szóban forgó két legény származott. Ez a jegyzékben Csarnó ta néven 8 jobbágycsaláddal van feltüntetve. Mivel a hivatkozott conscriptio Baranya északi részét fogta át, e jobbágyok többsége tehát minden bizonnyal a déiebbi részekről menekült el.

6 Végül utalnunk kell arra, hogy e jelentős jobbágytömegnek Budára való szállítása nem lehetett maradéktalan. Ezt igazolja a korábban már idézett bírósági döntés is, amely egy bizonyos baranyai asszonyról és az érte kezességet vállaló