Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Fricsy Ádám: Levelek a hódoltsági Pécsről 1613—1629

len Gábor közbenjárása megmentette ugyan Gergelyt, de a probléma még nem volt megoldva. Vásárhelyi egyelőre pünkösdöt a régi naptár szerint hirdette meg, de kijelentette lázongó magyarjainak, hogy az új naptár pápai rendelkezés, ezen ó önhatalmúlag nem változtathat, csak pápai engedéllyel. Az engedélyt megkapták, s így a vihar egyelőre elcsendesedett. A szlávok azonban Matkovics agitálására kitartottak a most már bevezetett új mellett. így hát a katolikusok magyar és szláv csoportra szakadtak a naptár miatt. A papok pedig minden ünnepet kétszer tartottak meg, egyszer az új naptár szerint, egyszer meg a régi szerint. Matkovics nagyon megneheztelt a jezsuitákra, mivel engedtek a magyarok követelésének és megtartották a régi naptárt. A magyarok viszont éberen figyelték, hogy egy-egy újabban a misszióba érkező jezsuita nem akarja-e az új naptárt bevezetni és emiatt több alkalommal volt a század végéig veszekedés és fenyegetőzés. Mikor Vásárhelyi engedve Bethlen hívásának 1618-ban elment Erdélybe s helyébe Cserneky János jezsuita jött Pécsre, nagy válságba került a pécsi katolikus egyház Cserneky az ónaptár híve volt és ezzel iparkodott magának népszerűséget biztosítani a magyarok előtt. Mikor aztán különböző fegyelmi okokból elbocsátották a rendből és mint Balásffy pécsi püspök egyházmegyés papja továbbra is Pécsett működött, szerette volna a magyarok lelkipásztori gondozását kizárólag magának lefoglalni s a naptár alapján papjaiban is teljesen szétválasztani a két nációt, a magyarokat és a ,.tótokat". Sikerült is az összes licenciátust a saját oldalára vonni. Csak mikor aztán látták, hogy Cserneky sem az ó, sem az új naptár szerint nem törődik velük és a „tót" jezsuitákat egyáltalán nem engedi a magyar falvakba belépni, akkor kezdtek egymás után visszatérni a pécsi egyház egységéhez. Vodopia Máté és Czveí/ch György, akik nem voltak magyarok, de beszélték mindketten a magyar nyelvet, ellátták a szolgálatot a magyaroknál is az ónaptár szerint s a horvátoknál az új naptár szerint, míg 1630-ban a magyar Paczóth Ferenc fel nem váltotta őket. Ettől kezdve mindig volt külön magyar és külön szláv hitszónok, bár arra törekedtek, hogy mindegyik értse mindkét nyelvet. A magyarok, mint fentebb láttuk, a töröknél jelentették fel Vásárhelyi Gergelyt az új naptár használata miatt. Mikor a nép követelésének engedve az ónaptárt használta, a szláv papok és licenciátusok, akik az újat elfogadták, a jezsuita rendfőnöknél tettek feljelentést ellene és követelték visszahívását erről a vidékről. Ezek is a hitet emlegették és Matkoviccsal együtt minden rosszat kiabáltak utána. Nagy adag féltékenység sugallta azt a levelet, amit a Hosszúhetényben együttlevő licenciátusok írtak Kasicsnak s egy másikat a rendfőnöknek. A horvátok féltékenyek voltak a magyarokra, akik most papjaik révén megerősödtek s megmutatták, hogy Pécs azért a magyarok városa; de féltékenyek voltak mint licenciátusok a papokra is, hiszen most már nem ők voltak a nép egyetlen lelki vezetői és tekintélyei, hanem a papok, s ők második helyre kerültek az emelvényen. Ha a leveleket olvassuk, szomorúan látjuk, hogy a maroknyi magyarság és az ugyancsak maroknyi katolikusság, a török igája alatt nemhogy összetartott volna, hanem inkább még többfelé szakadt szörnyű helyzetében. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a levelek éppen a problémák, a panaszok miatt íródtak és nem azért, hogy elmeséljék a problémamentes életet. Az egész iratcsomót áttekintve vesszük csak igazán észre a szépet és nemeset. Ezek a szavak sokszor csak úgy mellékesen vannak papírra vetve, de az élet egészét mutatják. Csak néhányat idézünk ezekből. ,,Az eretnekekkel köszönőviszonyban vagyunk. A törökök sokat engedtek régi vadságukból." Egy Szebényben haldokló jezsuita mellett egy ferences állt. S mikor behunyta a szemét a jezsuita, így szólt a barát: „Ilyen szépen szeretnék én is egyszer meghalni." Amikor valamelyik pap a török börtöné-