Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Sándor László: Berkesd birtokviszonyainak és gazdasági életének alakulása 1783-tól 1939-ig

ezen a nyáron családostól együtt 5 jövevény, vagyis új telepes érkezett a birodalomból, kik kézművességet nem gyakorolnak és német nemzetiségűek. Vallásukban hithűek, erkölcsükben parasztiak. A vármegyében semmilyen vagyonnal nem rendelkeztek, az uradalom épített részükre házat, adott mindegyiknek fél jobbágytelket, igás marhát és szükséges felszerelést. Két cigányról is szóltak a faluban, ezek a lovak és az ökrök pásztorai voltak. Az uraságnak nem szolgáltak, de a megyének fejenként fizettek. Kereskedést és lókupeckedést nem gyakoroltak, gyermekeik sem voltak. Évente kétszer tettek számadást az esküdtek előtt. A község tulajdonában levő házban laktak, melyet „inkább kellene rossznak nevezni". Berkesd területének 1/3 részén 2428 hold nagyságban szántóföld volt, amit 1100 •-öllel számítottak. Ebből az újtelepesek részére — amint azt már föntebb is említettük - 1024-et megtartottak. Termelés szempontjából többnyire első osztályba sorolták, melynek harmad részét mindig pihentették. Az egész területen fél telek pusztaföld is találtatott, Kiss Kovách János özvegyéé, ki a szükséges emberi és állati erő hiánya miatt művelni azt nem tudta. Az egész telekre 22 holdat és 8 kaszást adtak az 1100 D-öles beltelkekhez. Hegyes vidékein, hol a földeket trágyával javítani nem vagy csak nehezen lehetett, főleg gyümölcsösöket, kerteket, szilvásokat alakítottak ki, illetve hagytak terméketlenül. A leírásban hegyes területnek nevezték az egyébként telki művelés alatt álló Nagyhegyet, a titulus alapján annak mondható Kilenczes-tetőt és a gyümölcsösöket. Arra nem volt adatunk, hogy az ugyancsak ide sorolt Posokmála-tető, Újmál-tető, Cserkút-tető és Csüvö/gy-íető dűlőket miként használták. Határkiterjedésének negyedét hajó- és házépítésre alkalmatlan erdő borította, ezek hozamából a község nem részesült. Ezirányú úrbéri szolgáltatásaikat az alapítványi uradalomhoz tartozó várkonyi és a vasasi erdőkből teljesítették, mindenki telkének részaránya szerint. Tűzifában hiányt szenvedtek. Cserjés és bokros helyek — melyben ásvány nem volt — a dombos Nehézséges áoröm, Lentsekut döróm és Kadán d'ór'óm nevezetű dűlőkben találtattak. Harmadosztályú legelőiken „ökrökből, tehenekből, borjakból, lovakból és ehhez hasonlókból mintegy 200 darabot" tartottak, azzal a megjegyzéssel, hogy a terület legalább annyi sertés és juh ellátására bőven lehetőséget nyújt. A pontatlannak tűnő állatszámok mellett azonban valós állatstatisztikával is rendelkezünk. Eszerint a 3 évnél idősebb ló 50, kanca 45, a 3 év feletti ökör 40, tehén 21 és tinó 7 darab volt. A juhok száma 41, a sertéseké pedig 172. A descriptio készítője megállapította, hogy leghasznosabbak a lovak és az ökrök lennének, de ezek tenyésztéséhez nincs a berkesdieknek elég szorgalmuk. Egyikük-másikuk használta ugyan tenyésztésre a vármegye csődöreit, de haszon nélkül, mivel azok nem mindenhol voltak alkalmasak. Kritikusan jegyezték meg, hogy „többet és jobbakat kellene biztosítani a járás kancáinak az ellátására". Gyakori esetnek számított, hogy abrakhiány miatt állataikat télen eladták, majd minőségüktől függően drágábban 40—50-60 forintjával visszavásárolták azokat Pécsett, Mohácson és Szekszárdon. Szőlőiket, mely sík területen 202 kapásból állt, mindig érte a nap. Minőségileg a harmadik osztályba sorolták azokat. Köztük szántó és rét nem volt. Borgazdálkodásukat jelentősnek mondhatjuk, mivel 1 forint 25 garas és 2 forint közötti áron kereskedtek vele urnánként. Amit nem tudtak eladni a megyében, azt saját kocsijukkal Zomborba fuvarozták Csibogát, Batina és Bezdán útvonalon. A