Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)
TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Babics András: A 18. századi úrbéri viszonyok a dárdai uradalomban
DARDA Appertinentiarum extravillanarum in Quanti tas terris pratis Nomina Colonorum metreta jug a lis currus Inguilin. Mátó Pandúr 1 2/4 1 4/8 1 — Petar Klics — 2/4 11 2/8 4 — Jován Klics — 2/4 15 6/8 8 — Stoissa Berkics — 2/4 12 — 5 — Inguilin. Srtánkó Szmolyanovics 1 — Márcó Bánácz — 2/4 Nicola Bánácz — 2/4 Petár Szedlarovics — 1 4 2 — Simo Horváth — 2 4 2 — Andria Kovacsevics 1 2/4 Antun Radonovics — 1/4 Iván Markovics — 1 4 Gyúró Jaksics — 1/4 Andria Petkovics — 1/4 Hegedűs Jónás — 2/4 Hegedűs András 21 & Frányo Ivánovics — 2'4 Márco Kraznics Dragoilo Berkics Gyúró Jankovics Jakso Summa summarum 86 3/4 1226 4/8 577 4/8 Amint látjuk az urbárium jegyzetéből, a kérdőpontokra adott válaszok általában megfelelnek az úrbéri jegyzetben kinyilvánított helyzetnek. A dárdaiaknak az volt a szerencséjük, hegy legelőben bővelkedtek. Így mindennemű marha, az igásmarhák és a gulyabeliek együtt legelhettek. Szűkös legelő esetén - földesuraság tudtával és beleegyezésével - a község az igásmarhákat kitilthatta volna a legelőről, tudnillik a falubéliekét, de az urasági igásállatokat nem; az utóbbi esetben csak a gulyabeli állatokra vonatkozott a tilalom. Az egész urbáriumrendszerből látszik, hogy az állatok lelgeltetésére nagy gondot igyekeztek fordítani a paraszti állattartás érdekében. Az urbáriumi rendtartás 2. pontjának paragrafusa szerint, ha a falu legelőterülete szűk, azt semmi módon csökkenteni nem lehet. Hasonlóképpen gondoskodni próbáltak a falu lakóinak faellátásáról (amit általában ,,faizásnak" mondott a magyar paraszt még a 19—20. század fordulóján is). Ahol a falunak erdeje volt, a jobbágyok saját szükségletükre a dűlt vagy száraz fából tűzifájukat szabadon és ingyen beszerezhették, ha ilyen fa nem volt, a nyers és ép faállományból is — kivéve a makktermő és gyümölcsfákat. Ha saját határbeli erdejükben nem volt elegendő tűzifa, az uradalom más erdőségeiben biztosíthatott nekik fát, persze a hozzájuk legközelebb fekvő erdőben. Az épületfa anyagot azonban a saját erdőségükben is az uradalmi tisztek megjelölésével vághatták le - szintén ingyen. A makktermő fák (a tölgy- és bükkfák) védelméről nemcsak a fa minősége és épületeknél való alkalmassága miatt gondoskodtak, hanem a sertéstenyésztés érdekében a lehullott makk jelentősége miatt, továbbá a cserzéseknél használt gubacs nélkülözhetetlensége miatt is. A községek ilyen erdőségeikben szabadon makkoltathatták sertéseiket, és szabadon szedhették a gubacsot anélkül, hogy a földesurak bármilyen ellenszolgáltatást kívánhattak volna. Ha azonban a községnek ilyen lehetőségei nem voltak, a földesúr nem volt köteles a jobbágyoknak megengedni, hogy más uradalmi erdőségben pótolják hiányukat, tűzifa, építkezési fa dolgában — ingyen, hanem csak olyan bérért, árért, amilyen ott szokásban volt. Az urbáriumi rendelkezés egyik pontjából kiderül, hogy a saját erdőségben bírt szabad „faizás" nincsen ellenszolgáltatás nélkül, mert minden gazda birtoka nagyságához mérten, meghatározott mennyiségű fát volt köteles kivágni, ölbe szabdalni, és a megjelölt helyre szállítani. (Nevezetesen az egész sessios jobbágy esetében 1 öl fáról volt szó, a kisebb birtokosoknál pedig az ennek megfelelő arányban.) 33
