Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Nagy Lajos: Az 1710. és 1713. évi pécsi pestisjárvány

később jött ki a vörösszakállúval, jól eszik. Ez valami furcsa a Természettől: nekem úgy tűnik, hogy akkor szenvednek el több fájdalmat az életbenmaradásukért, amikor a búb az izzadsággal kihúzódik a pórusokon keresztül".'

0 Az öreg sírásónak tehát bubós pestise volt. A vörös szakállú sírásóról Anrath ezt írja: ,,Lehet, hogy a vörösszakállu hál' Istennek még egészséges". Szeptember 30-án a sírásókat a kórházból áthelyezték a karanténba, közben közülük háromnak az állását felmondták. Ennek az okát nem említik, de bizonyára azért bocsátották el őket, mert a járvány nem járt tömeges halálozással. A város, valószínűleg a kórházi költségekre hivatkozva, később sem fizette ki az elbocsátottaknak a szolgálatban töltött idejükre járó bért. Az Egészségügyi Tanács viszont megengedte, hogy a karanténban tartózkodásuk idejére kapjanak kenyeret és naponta 1 font húst. Szeptember 30-a után tehát ketten szolgáltak csak: az Anrath elnevezése szerinti Vörösszakállu, aki nem is kapta meg a pestist és Janze. A többi hármat október 21-ón a karanténból is elbocsátották; a Vörösszakállu és a még mindig gyengélkedő Janze továbbra is szolgálatban maradt. Az Egészségügyi Tanács október 24-én megengedte, hogy az elbocsátottak közül a leggyengébb a teljes gyógyulásig kapja a húst és a kenyeret. A két szolgálatban maradt sírásó október 31-én 4 forint bért kapott. Ugyanaznap a ,,Janco"-nak vett kabátért 3 forintot fizetett a város.

,,J November 4-én a seborvost elbocsátották az állásából, de a két sírásó továbbra is a kórház állományában maradt. November közepén Janzenak és a társának kisebb kellemetlensége támadt. A város kapuit október közepén megnyitották, bár a pestis még szedte az áldozatait. Janze és a Vörösszakállu a város határában meghaltakat november közepén kutatta fel és hordta a temetőbe, ezért zárlat alatt tartották mindkettőjüket. Az Egészségügyi Tanácsnak tudomására jutott azonban, hogy ,,Czani (más iratokban: Csányi) úr" járt a sírásók házában. Vizsgálatot rendeltek el, de többször nem említik ezt az ügyet. A városbíró 1714. február 3-án engedélyezte a két sírásó bérének a kifizetését. Janze 13 forint 10 dénárt kapott, a Vörösszakállu 25 forint 26 dénárt. A kórház utolsó számadáskönyvéből tudjuk, hogy 1714. január 20-ig szolgáltak. Az 1714. február 3-án keltezett 25. sz. nyugta, amellyel Beimdaller városbíró engedélyezte a sírásók bérének a kifizetését, megnevezi mindkettőjüket. Janze nevét németes helyesírással Jancko Kostelnicknek írják, a Vörösszakállúét Märtin Thomascovichnak. Korábbi sorsukat a Városi Tanács irataiból igyekeztünk megismerni, de csak egyikükről találtunk adatokat. Janze nevét először a már említett 1701. évi városi számadáskönyvben olvastuk; akkor kisbíró volt,'

2 és évi 30 forint bért kapott. 1707-ben és 1708-ban „Tambor"ról, dobosról írnak, nem kisbíróról, de az már más volt, nem Janze. ,,Jansy" ezekben az években mint városi szolga szerződött el és 15 forintot kapott az egész esztendőre. Ebből nem élhetett meg, mert egy napra csak 4 dénár jutott.

;)! Kisebb szolgálatokért, kézbesítésért is kapott néha egypár dénárt és az is nyugtázták. Előfordult, hogy az urak a jócselekedetük igazolására utána írták a nevének: ,,. . . ein armer Kerl" — egy szegény fickó. Az „armer" itt ,,szerencsétlenét is jelenthet. A hivatalos megnyilatkozásokon is áttűnik az a szeretet, szánalom és derűs emberség, amellyel a jobbérzésű emberek viszonyultak hozzá. A szellemileg kissé érintett, a saját elesettségét, sorsa szerencsétlenségét felfogni nem tudó ember iránti gondoskodás késztette a város vezetőit az október végi hidegekben arra, hogy minden magyarázkodás nélkül kabátot vegyenek ,,Janco"-nak. Janzeról a családi neve alapján feltételezhetjük, hogy a cseh-morva vagy a