Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Nagy Lajos: Az 1710. és 1713. évi pécsi pestisjárvány

Franz Antoni sorsát csak 1716. szeptember 7-ig tudtuk figyelemmel kísérni, amíg Rócríinger gyámkodott felette/" addig tanult, de az iskolát nem említik. A végrendeletben említett segéd folyamatos munkabére fejében 2 forintot kapott. A mesterétől örökölt kabátot szintén a hagyaték terhére alakították át Frönzlre, 60 dénárért. Szeptember 18-án, a karantén vége felé, Keller egykori segéde engedélyt, kapott a város elhagyására, de két nappal később a kórházban őt is elvitte a pestis/'

8 A sírásók Az Egészségügyi Tanács augusztus 7-én, az alakulása napján határozatot hozott, mely szerint: ,,4 sírásóról és hullaszállítóról, egy kocsisról, két lóról szolgával együtt a város gondoskodik". A pestis idején a hivatalos iratokban a szegény emberek családi és utónevét még haláluk esetén is csak ritkán írták le. Az egyik sírásó már augusztus 18-án meghalt, az ő neve sem szerepel egy iratban sem. A sírásók feladata a betegek kórházba szállítása és a halottak eltemetése volt. Latinul ,,vespillo"-nak írják a foglalkozásukat, németül ,,Ziehknecht"-nek. Boccaccio szerint, de a későbbi pestisjárványok leírói közül is többen azt állítják, hogy a söpredékből verbuválódtak. Ezt a pécsi sírásókról nem állíthatjuk és máshol sem volt mindig úgy, ahogyan az alsóbb társadalmi osztályokat mélyen megvető polgárok írták. A járványsújtotta városon belül vizsgálva a pécsi sírásók helyzetét, arra a következtetésre jutottunk, hogy itt is csak a napról napra tengődő szegények jelentkeztek erre a munkára, akárcsak a londoni pestisnél/'

1

' Nem akartak, de nem is tudtak volna lopásokból meggazdagodni. Ebben a kisvárosban csak a becsületes és alázatos szegények maradhattak meg. Itt a jó járványvédelem miatt a pestis nem dühöngött annyira, hogy egész házak népe kipusztulhatott volna, mielőtt észrevették. A beteget vagy a halottat a család tagjai jelenlétében rakták a kocsira és indultak vele a kórházba, vagy a temetőbe. A ház egészséges lakói pedig összecsomagoltak és a sírásóktól kísérve bevonultak a karanténba. Pécsen a fertőzött házak utcai falára fekete keresztet festettek, az ajtókat bezárták, oda a lakók hazatéréséig senki nem léphetett. A tolvajjal szemben akár visszamenőleg is érvényesíthették volna az Egészségügyi Tanács november 15-én hozott határozatát. Az 1713. évi pestis után azonban nem vádoltak senkit sem tolvajlássa!. Ezeknek a földhözragadt szegényeknek, akik sírásónak jelentkeztek, a 20 dénár napszámon felül juttatott egy font hús, két kenyér és egy pint bor nagy segítség volt. Az Egészségügyi Tanács jegyzőkönyve is említi a lezárt városon belül fellépett ínséget. Az a körülmény, hogy a város a két legtovább szolgált sírásónak csak 1714 februárjában fizette ki a pestis idejére nekik járó bér jó részét, azt bizonyítja, hogy elsősorban az élelemért és nem a pénzért vállalták ezt a munkát. A járvány idején vezetett számadáskönyvekhez csatolt mellékletek közül az egyik felsorolja a kórházban fekvő 23 pestisest, de úgy, ahogy Anrath magában elkeresztelte a számára megjegyezhetetlen nevű magyar és délszláv betegeit. Családi nevén csak a német ,,Weiszin", azaz Weiszné szerepel. Kizárásos módszerrel megállapítható, hogy a seborvos augusztus 26-án állította össze a szokatlan névsort. A beteg sírásókat egymás után írta: ,,A nagydarab sírásó; annak a púpos társa; a vörösszakállú, egészséges sírásó; az utóbbinak a társa, a sokgyerekes öregember; a Janze". Augusztus végén, amikor a pestis legjobban dühöngött, Anrath egy papírlapra feljegyezte a betegek állapotát. Két sírásót lehet azonosítani: ,,az öregember, aki 9. B. Helytörténetírás 1981 129