Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)
TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL - Szkladányi Péter: Fejezetek Pécs világi zenéjéről a 19. század első felében. Weidinger Imre és Amtmann Prosper művészete
donka), és Gitáron játszottak."'' Fontos ez a híradás a hangszerekről is. Meglepő, hogy hiányzik a fagott, szerepel viszont a búgákürtként fordított Bassethorn, ez a fátyolos hangú kiarinétfajta. Ha a híradás hibás, akkor a lipcsei újság tévedett, de megemlítjük, hogy ekkor nálunk hasonló szóval, búgósípnak is nevezték a fagottot. Az előadott művek ismerete nélkül ma már lehetetlen eldönteni, hogy kamaraegyüttesről van-e szó, vagy külön-külön játszottak. Ez utóbbi a valószínű. Az oroszországi és azt követő, kissé romantikusnak tűnő eseményekről ismét az életrajzból értesülünk. Szt. Pétervárra megérkezve egyikük halála miatt a társaság felbomlott. Weidingert szerencsére befogadta a gazdag Hirschfeld család. Hogy melyik társa halt meg, nem tudjuk, de az életben maradt harmadik is ezek szerint sorsára hagyta a vak muzsikust. Hirschfeldék révén előkelő szalonokba is eljutott, később pedig már nyilvános hangversenyeket adctt. Különösen híresek voltak rendszeres koncertjei a nagyhéten, közösen egy fuvolaművésszel. Állítólag a cár udvari zenékarában is játszott, de ebben Weidinger vaksága miatt erősen kételkedünk. 37 '' 0 A cári udvarban valóban híre ment tehetségének, olyannyira, hogy egyik fellépésére a cárné is el akart látogatni. Ez azonban elmaradt, és ez nagyon megviselte Weidingert. A több mint tízéves távollét után a honvágy is gyötörte, így 1830 májusában az orosz kormány kísékolerajárvány miatt meghalt. Két újabb kísérője közül az egyik szintén a kolera áldozata lett, a másik pedig kifosztotta és egyedül hagyta Weidinger Imrét. A Szt. Pétervárról érkezett vak fagottost - mert így nevezték, és nem magyarnak — azonban Németországban is átsegítette tehetsége a nehézségeken. Hangversenyeket adott és az ezekről megjelent recenziók révén igen sokat megtudunk technikai képességeiről. Berlinben kétszer is szerepelt. Először 1831. március 27-én, virágvasárnap „mutatta be erős és szép hangját, tiszta magasságát és mélységét, valamint viszonylagos jártasságát hangszerén, B(ernhard) Romberg egy Poutpourri-jában". 38 A fapottozását méltató első kritika már dicséri a tiszta intonációt, amely talán nem lehetett gyakori a korabeli hangszereken. Romberg egyébként kortárs német gordonkaművész és zeneszerző volt, 1832-ben Pesten is bemutatkozott. 39 A második berlini koncertre május 20-án került sor, kisszámú közönség előtt. A szakszerű kritika szerint ,,e szerencsétlen művész fagotthangja rendkívül telt és szép, nagyon tisztán játszik, és hangszerének mélységét és magasságát a kontra B-től a kétvonalas f-ig biztosan és kiegyenlítetten használja. Kitartja a hangokat, majd engedi azokat áradni és elapadni (crescendo, decrescendo). Tökéletesen kigyakorolta a trillákat, valamint rőjével elindult hazafelé. A kísérő csak Lübeckig tarthatott vele, mert ott a nagy a legato és staccato futamokat. Érzelemmel teli Adagiot ad elő, és mindezekből következően csak sajnálatos, hogy egy ennyire ügyes virtuóz nem játszhat zenekarban". Csákányra írott, feltehetően saját variációit is előadta ekkor, amelyekel „tisztán és ügyesen játszott, de azok nem egészen alkalmasak előadásra". 40 Csak sajnálhatjuk, hogy nem ismerjük az előadott műveket, hiszen a kétvonalas f megszólaltatása még a mai modern hangszereken is problémát okoz. A csákányra írott variációkról feltételezhetjük, hogy azokat Weidinger improvizálta. Berl inen kívül — az életrajz szerint — még Lübeckben, Cellében, Hannoverben, Lipcsében és Magdeburgban lépett fel. Magdeburgban 1831 júniusában játszott. A kritikus az ekkor rendezett koncertekről írva, „befejezésül megemlíti még Weydinger urat, egy vak fagottost és furulyást, aki mindkét hangszeren, de különösen a fagotton kitűnő. A szép előadás mellett tisztán játszik, és teljes biztonsággal győzi a legnagyobb technikai nehézségeket. Mindenkit felülmúl, akit eddig itt hallottak, Bärmannt is ideszámítva, de alkalmasint még sokan mások is mondhatták volna,
