Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)
TANULMÁNYOK ÉS DOKUMENTUMOK BARANYA MEGYE NEMZETISÉGEINEK TÖRTÉNETÉRŐL - Tegzes Ferenc: Statisztikai források Baranya megye nemzetiségtörténetéhez a két világháború között (1926, 1938)
méréseket egységesített, előre elkészített adatlapokon végezték el. Tizenhárom kérdőpontja kiterjedt minden olyan tényezőre, amelyből az adott település társadalmigazdasági helyzetét ismerhetjük meg ebből az időszakból. Az anyanyelvi kimutatásoknál szintén számszaki hibák jelentkeznek. A felmérés készítői hol kevesebb, hol több főt mutatnak 'ki, mint az adott település össznépességének létszáma. Ezek a községek a következők: Gorica, Kölked, Matty, Mecsekrákos, Szalánta, Szellő, Szentlőrinc, Szőkéd, Vásárosszentgál. Ezt a tényt is jelezzük minden esetben a jegyzetekben. Az anyanyelvi és a vallási megoszlás nem az 1930. évi népszámlálás adatait tükrözi, hanem a kimutatás keletkezési évének (1938/39.) állapotát. Ahol pedig megegyezik az 1930. évi népszámlálás adataival - nem sok helyen — ott ezt a tényt jegyzetben közöljük, fgy tehát ez külön értéket is jelent, mert egy újabb időmetszetben mutatja be a nemzetiségi lakosság nyelvi, vallási struktúráját. A községek névváltozásait, a községegyesítéseket minden esetben a nemzetiségianyanyelvi táblázatoknál adjuk meg jegyzetben. Ez sok esetben magyarázatot ad a lakosság számarányának feltűnő változására 1938-ban az 1926. évi állapothoz képest. A változásokat az 1933. évi és az 1944. évi Magyarországi Helységnévtár adatai alapján tüntettük fel. Az anyanyelvi-nemzetiségi táblázatnál jelzett sokac, bunyevác megjelölés pontatlan és megtévesztő. Ez a megjelölés csak etnikai lehet és nem pedig nemzetiségi, nyelvi: nincs sokac nyelv és bunyevác nyelv, illetve nemzetiség, mert ők a horvát nemzetiségen belül képeztek és képeznek etnikai csoportokat. (Erre nézve lásd bővebben: Sarosácz György: Magyarország délszláv nemzetiségei. Népi kultúra — Népi társadalom. Bp. 1973. 369-370. old.) A vallási megoszlást feltüntető táblázat használhatóságát kívánjuk segíteni azzal, hogy a különböző nemzetiségiek vallását az alábbiakban felsoroljuk: magyarok: katolikusok reformátusok naza rénusok németek: katolikusok evangélikusok baptisták nazarénusok görögkeletiek szerbek: horvátok : katolikusok nazarénusok A táblázatokban szereplő rövidítések: m n - magyar - német - horvát - szerb - szlovák r. kath. - római katholikus ág. h. ev. - ágostai hitvallású evangélikus h szl c - cigány g. kath. — görög katholikus g. kel. — görög keleti reform. - református 32 B. Helytörténetírás 1980 497