Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK BARANYA MEGYE FEUDÁLIS ÉS KAPITALISTAKORI MEZŐGAZDASÁGÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL - Fűzi János: Megjegyzések gróf Károlyi Gyula reakciós birtokpolitikai tevékenységéhez a harmincas években

Iá sokat is); továbbá a szolgálati-, a munka-(bér)-, és a gondviselési szerződésekből eredő jogvitákat.

210 A kétségeik eloszlatása végett a megyefőnök külön is felhívja a főbírók figyelmét 1850. március 6-án, hogy ,,a mezei rendőrségi kérdések tárgyalása a törvénykezési osztályhoz tartozik".

211 A megyefőnök azonban még évek múlva is készségesen közreműködik abban, hogy a volt földesurak és a volt jobbágyok között az 1848. évi borkiiencedre és más hátralékos jobbágyi tartozásokra nézve „barátságos egyesség" jöjjön létre. Pl. a pécsi székeskáptalani ügyvéd kérésére a megyefőnök három járás főbíráját utasítja arra, hogy „számos érdemben már sikerült példák nyomán" az uradalom és a volt jobbágyok közötti békés megegyezést segítsék elő. Ha az egyesség nem jönne létre, - írja a megyefőnök — figyel meztesisék a volt jobbágyokat fizetési kötelezettségükre.

312 Nemcsak a káptalani uradalomnak vannak ilyen nehézségei. A bellyei uradalom 1851 őszéig az 1848. évi bordézsmából egyetlen csepp bort sem tudott beszedni, a,z 1851—52. évi jövedelemadó bevallása szerint. Az üres rubrikához a következő megjegyzést fűzte a jószágigazgató: „Az 1848. évi anarchikus állapotban a volt jobbágyok a bortermésből járó kilencednek összeírását ellenezvén és ez mind ez ideig függőben lévén, ennek mennyisége nem tudatik". Ennek a Habsburg-ház (Albrecht főherceg) tulajdonában volt latifundiumnaik borkilencedből évente jelentős, mintegy 15 000 frt-nyi a jövedelme.

2li Tehát a nagy jövedelemkiesés indokolná, a tulajdonos személye pedig minden eszköze felhasználását lehetővé tenné az elmaradt dézsma beszedésére, és mégsem nyúlnak erélyesebb eszközökhöz. Ez azt mutatja, hogy általában nem ismerik el ugyan a szőlődézsmát eltörlő magyar határozatot, de 1848. évre a ténylegesen beállott helyzetet kénytelenek tudomásul venni.

214 Nagy eréllyel teremt „rendet" a megye olyan esetben, aimikor a gazda-cseléd viszonyból eredő vita az uradalom érdekét komolyan veszélyezteti. Ilyen eset adódott 1851 márciusában, amikor a bicsérdi béresek azért akarják elhagyni a szolgálatot, mert bérüket rossz minőségű gabonában akarják kiimérni. A megyefőnök utasítja a főbírót, hogy — kötelezze a béreseket a gabona átvételére, ha az jó minőségű, — szigorúan hagyja meg a béreseknek, hogy csak a szegődési idő végén és előzetes felmondással léphetnek ki a szolgálatból, — az ellenkező béreseket kísértesse vissza és „érzékeny testi büntetés alá vonatván" tudassa a béresekkel, hogy „az uradalomnak okozandó kár megtérítésében is elmarasztaltatni fognak". Igazán természetesnek kell tartanunk, hogy a feudalizmus hosszú évszázadai alatt a parasztság sakkbantartására, kifejlesztett kényszerítő eszközök alkalmazása eredményeként a főbíró rövid időn belül jelenti, hogy a cselédeket a jó minőségű gabona átvételére kötelezte. A megyefőnök válaszában arra kéri a főbírót, hogy a „rakoncátlan béreseket folytonos figyelemmel kísértesse".

215 A megyefőnökségnek és a főszolgabíróknak viszonylag sokat kellett foglalkozni a közös csordában való legeltetéssel. Amint már említettük, 1850. május 15-i rendeletével megtiltja Geringer az egyéni legeltetést és előírja, hogy a helyi körülmények és a helyi szükségletek szerint az állatokat a községi elöljáróság által csordákba, nyájakba összevonva pásztorok felügyelete mellett kell legeltetni. Az egyénileg legeltetett lovak és szarvasmarhák után darabonként első esetben egy forint, minden későbbi esetben kétszeres összegű bírságot (a kisebb állatok után a számosállatok bírságtételének felét) köteles kiszabni és behajtani a községi elöljáróság, melynek fele a feljelentőé, fele pedig a községi pénztárat illeti meg.

216 A községi elöljáróságok általában végre is hajtják a közös legeltetésre vonatkozó rendelkezéseket és csak kivételnek számítható, ahol továbbra is egyéni legelte-