Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK BARANYA MEGYE FEUDÁLIS ÉS KAPITALISTAKORI MEZŐGAZDASÁGÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL - Fűzi János: Megjegyzések gróf Károlyi Gyula reakciós birtokpolitikai tevékenységéhez a harmincas években

Károlyi Gyula pedig, mint a „titkos kabinet tagja" 77 ekkor, és a megelőző évti­zedben minden — bármely jelentéktelen — földreform-akciót is élénk figyelemmel kísért, és erélyes tevékenységet folytatott a legbefolyásosabb körökben azok meg­hiúsítására. Célja, mindenáron bebizonyítani, hogy a kisbirtokon nem lehet megélni, illetve a feudális-jellegű latifundiumok képesek csak a nagy létszámú magyar agrárnépes­séget eltartani. Tanulmányában a továbbiakban azt boncolgatja, hogy ha a szó­ban forgó uradalmi területek oly kisgazdaságokra lennének osztva, melyek önma­gukat fenntartani, illetve egy-egy család megélhetését biztosítani tudnák, úgy a kö­vetkezőképpen oszlanék meg: a 29 uradalom 241 624 kh-ja felosztásakor egy csa­ládra jutna. I. felosztás 15 kat, hold számtó és kert 78 2,3 lkat. hold rét 2.8 kat. hold legelő 0,2 kat. hold nádasból álló 20,3 kat. holdas kisgazdaságokat számítva 11 852 családnak nyújtana megélhetést. II. felosztás 10 kat. hold szántó, kert 1,5 kat. hold rét 1.9 kat. hold legelőből álló 13 kat. holdas kisgazdaságokat számítva 17 778 család élne meg. A 133 uradalom 808 389 kat. holdja felosztásaikor egy családra jutna: I. felosztás 10 kat. hold szántó 79 0,14 lkot. hold kert, gyümölcsös, szőlő 1,20 4»fcr hold rét 2,40 kat. hold legelő 0,11 kat. hold nodos, füzes; megélne rajta 58 019 család = 290 095 lélek (5 fős család). II. felosztás 15 kat. hold szántó 0,22 kert, gyümölcsös, szőlő 1,80 kat. hold rét 3,60 kat. hold legelő 0,19 kat. hold nádos, füzes; megélne rajta 38 679 család = 193 395 lélek. 111. felosztás 20 kot. hold szántó 0,29 kat. hold kert, gyümölcsös, szőlő 2,40 kat. hold rét 4,80 kot. hold legelő 0,22 lkat. hold nádas, füzes, megélne rajta 29 009 család = 145 045 lélek. Károlyi az egyes felosztási kategóriákban a megélhető családok számát az ura­dalmi szántók 10, 15, 20-szal való egyszerű elosztásából kapta. Károlyi Gyula kiszámította, hogy a 29 uradalom adatai szerint minden 595 kat. holdra jut 1 gazdatiszt és családja 80 206 ,, 1 liparos 26,7 ,, 1 szegődményes cseléd és családja 29.2 ,, 1 ihónapos szegődiményes cseléd és családja 13.3 ,, 1 arató szegődményes cseléd és családja 16.4 ,, 1 részes kapás cseléd éis családja 93,3 kat. holdra jut 1 napszáimos és családja (á 400 P)

Next

/
Oldalképek
Tartalom