Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL - Sándor László-Timár György: Pécs város 1780. évi szabad királyi oklevele

1701. április 9-én I. Lipót kibocsátotta a török hódoltság előtti egyházi javak visszaadásáról szóló rezolucióját. Feltételként szabta, hogy az igényjogosult kérelmezőknek elfogadható okmányokkal kell bizonyítani a területre vonatkozó követeléseik alaposságát. Pécsről a püspök és a káptalan jelentkezett régi dikális lajstromok másolatgyűjteményének bemutatásával, melynek bizonyító erejét nem tartották elégségesnek.

8 A város — ismerve a helyi viszonyokat — 1701. május 2-án szintén reagált az uralkodó rendelkezésére és az udvari kamara elnökéhez fordult, mondván: ,,Az a hír, hogy Őfelsége a magyarországi papi birtokoknak visszaadását, tehát ennek a városnak is Radanay püspök számára való átengedését rendelte el, ami az itteni polgárságot, különösen a német nemzetiségűeket nagy felháborodással töltötte el" . . .

!1 Beadványuk nem járt eredménnyel. Az uralkodó ugyanis királyi kegy alapján 1703. április 19-én kiadott oklevelében új adományozottként a pécsegyházmegyei klérust, nevezetesen a püspököt és a káptalant jelölte meg Pécs város társföldesurainak, kik ezzel jurisdictiot nyertek. A székesegyház és a papnevelde csak joghatóság nélküli részesei lettek a földesúri javadalomnak. Mindezek ellenére Pécs szabadalmas városnak tartotta magát és magisztrátusa úgy vélekedett, hogy a ,,nova donatio" továbbra sem lehet akadálya a kamara alatt bírt jogok érvényesülésének. Helyzetét tekintve a jobbágyvárosok szintjére süllyedt le, az oppidumokra jellemző szabadalmakkal és kötöttségekkel, amit külsőségekben elfogadni mindenkor vonakodott. Az 1705-ös évszámot viselő pecsétje a „Civitas Épiscopalis" kifejezést nem használta,

10 sőt a város közigazgatási irataiban 171 Mől jelentkező újabb pecsétlenyomatára a 16. század kiváltságadásának 1505-ös dátuma került fel." A 18. század elején gróf Nesselrod Vilmos püspök (1703-1732) és a város elöljárósága közötti ellentét a nova donatioban is biztosított kamarális szabadságok korlátozása miatt éleződött ki. Az ügy rendezésére királyi bizottság utazott Pécsre. Megállapításaik alapján III. Károly 1717. szeptember 2-án királyi rezolúciót tett közzé, melyben többek között intézkedett arról, hogy a város köteles elismerni egyedüli földesurának a pécsi püspököt. Úrbér címén évente 500 censust kellett fizetnie, de polgársága ugyanakkor örök időre mentesült az egyéb jobbágyi szolgáltatások és kötelezettségek teljesítése alól. Ezen rezolúció mondotta ki a püspök es a káptalan közötti jurisdictionális helyzet rendezését is, megfosztva a káptalant a városi társföldesuraságtól. Az elkövetkező évtizedek története állandósult összetűzésekből és egymás jogainak kölcsönös megsértéséből állt. A nézeteltérések feszültsége, a zendülések, a központi kormányszervek megvesztegetésére fordított összegek növelése mutatja azt a belső kohéziós erőt, mely az emocionális múltra építve újította meg mindig a földesúri hatalom alóli szabadság vágyát, a szabad királyi rangra emelés törekvését. Folyamodványok, ellenvélemények, királyi leiratok és vizsgálatok sem tudtak tartós eredményt kialakítani. Némi nyugalmat Klimó György esztergomi kanonok, nyitrai főesperes és helytartótanácsi referens

12 1751. július 30-án történt püspök kinevezése hozott, amely szélcsend pár év múltával ugyancsak megszűnt. Maga Klimó panaszolta, hogy a város megtagadta a földesuraságot és megcsonkította a földesúr büntető joghatóságát is. „Kiváltságos városnak nevezik magukat", hol ,,. . . a városbíró úgy viselkedik, mintha szabad város bírája lenne."

13 Az elibertatioért folytatott küzdelem utolsó szakaszát Megyer puszta vásárlási ügye indította el 1767-ben. A pénzben szűkölködő fiskus el akarta adni a területet, melyet a pécsi „nemtelen communitas" birtokszerzési joggal nem kaphatott meg, bár kamarai zálogban azt ő bírta. Megyer birtokjogi rendezésében a Pécsett élő