Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)

TANULMÁNYOK A PÉCSI IRODALMI ÉLETRŐL - Horváth Veronika: Fejezetek a Janus Pannonius Irodalmi Társaság történetéből

meszeletlenül : ezek mind be vannak már oltva. Megkapták az első védőoltást. Valamenynyiben ott van már a gondozói lakás. Legalább két kis földes szoba. Ezekben a falvakban már megindult az embervédelem. Ezeket a falvakat ki fogják meszelni. Még az Ormánságot is." „Betértünk útközben a szentlőrinci téli gazdasági iskolába is. Látszott rajta, mily belső örömmel hallgatja a parasztgyerekek okos feleleteit az okszerű állattenyésztésről, az agrokémiáról és sok olyan dologról, amikről — mint mondta — maga se hallott világéletében. Beszélj majd egy keveset a gyermekeknek — kértem, mielőtt az iskolába értünk — nagy élmény lesz ez rájuk nézve, nem fogják elfelejteni soha életükben." „Én édes barátom, soha nyilvánosság előtt két mondatot egymás után értelmesen elmondani nem tudtam. Csodálatos! Ha írók, görcsöt kap a kezem a nagy igyekezettől, úgy ömlik belőlem a gondolat, egyik a másik után, hogy alig bírom őket papírra vetni. De nyilvánosan szónokolni sosem volt kenyerem." „A vármegyei útról az előző napon lehangoltságát felejtve, derűs hangulatában tért vissza velem Pécsre. Jött-ment a városban, nézte a hetipiacokat, kigyalogolt a nagyvásárba, amelyből legjobban a népi színek nagyszerű változata érdekelte, hogy valósággal etnográfiai kincstárt talált. Itt maradt még néhány hétig és bebarangolta a vármegye magyar vidékeit, csak az Ormánságba nem látogatott el többet. Időnként megint be-benézett hozzám amikoris mindenféle beszélgetésnek csak a vármegye jövő sorsa volt a vége. Elmenőben mindig úgy búcsúzkodott, hogy most már utazik, de nem bírt hazamenni. írta is később, amikor végre mégis hazatért: „Keresztülmentem a legnagyobb nemzeti rémületen, a magyar faj elbukásának, megszűnésének minden fájdalmán. Másfél hónapig nem bírtam elmozdulni a helyszínről, s mint méreggel szívtam tele magam a probléma minden adalékával." De az egészséges ember optimista. Baranya egyéb részeiben — látva nemcsak a fiataloknak, de az idősebbeknek is minden téren való szervezkedését, eleven életét, a közgazdaság minden ágának fejlődését, a tanulni vágyó fiatal parasztokat, a kötelességtudó orvosokat és a nagyszerű védőnőket, — az ember felüdül és magához tér. Február közepén derült lélekkel búcsúzott el, most már végleg azzal, hogy néhány hónap múltán a Janus Pannonius Irodalmi Társaság ülésére újból lejön és felolvas. Időközben azonban más problémák, az ország és a társadalom más kínzó kérdései vetődtek elébe — írta egy későbbi levelében és további terminust emlegetett. — A terminus később bizony feledésbe ment, és így nem tért viss'za Pécsre és Baranyába — ahol nem is tudják, az emberek, hogy Kodolányin kívül nem volt még magyar író, aki annyi szeretettel, annyi gonddal kutatta volna a baranyai magyarság szomorú sorsának okait és kereste volna azokra a kínzó töprengések között a sorsjavító orvosságokat és aki ezért is — mint sok másért — kevés jóbaráton kívül annyi ellenséget szerzett volna magának, mint Móricz Zsigmond. Nagyon sokan nem szerették, sőt gyűlölték, mert rossz szokása volt — ha azért a legrégibb és legmeghittebb barátságot is kellett áldozatul dobni —, hogy mindig megmondta az igazat. Az ország vármegyéinek törvényhatósági bizottságai sorra bélyegezték valamikor hazaárulónak — kivéve Baranyát. Mi, akik ismertük őt apró hibáival és nagy erényeivel, hűséges szeretettel és a népi magyar gondolat legerősebb hordozójának kijáró mély tisztelettel őrizzük emlékét. Mai felolvasó ülésünk nyitánya annak a kulturális új életnek, amelynek itt egyik megmozdulása a Pécsi Nemzeti Színház holnap kezdődő előadássorozata lesz. Az a kulturális új élet indul meg itt Baranya székvárosában, amely most már nemcsak a középosztálytakarja a régivel szemben tisztultabb, nemesebb szellemi javakban részesíteni, de annak kincseivel az eddig magárahagyott társadalmi mélyrétegeket is kívánja megajándékozni. „A nép - írja, most elparentált nagy halottunk — éppen úgy tele tehetséggel, mint bármely más társadalmi réteg, de a nép emberének tehetsége nem juthat felszínre és nem alakulhat át cselekvő energiává, mert hiányzik a szükséges kulturális kiképzés. Nem engedik meg nekik, hogy mindent megtudjanak, amit tudniok kellene. Mintegy homályos szobában, állandó homályban kell leélni életüket..." „A pécsi kulturális új élet elindítói nyissák ki annak a szobának az ablakát, hogy akik eddig a homályban éltek, kiláthassanak a nagyvilágba, láthassák és hallhassák azt a sok szépséget, amit abba az Isten beleteremtett és így lelkileg is emberibb életet élhessenek. A Janus Pannonius Irodalmi Társaság ülését — a tagok és kedves vendégeink üdvözlésével — megnyitom."

47 A Móricz Zsigmond emlékét idéző új kulturális programot meghirdető elnöki beszéden kívül a társaság felolvasó üléseinek sorában az október 28-i azért is jelentős, mert ezen az esten a társaság előadójaként ünnepelhette a pécsi közönség Németh Antalt, a budapesti Nemzeti Színház igazgatóját, aki a „Hét esztendő