Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)

FORRÁSOK ÉS TANULMÁNYOK BARANYA MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Bezerédy Győző: Adatok Pécs első kőszínházának építéséhez, a színház épületéhez

matlcmnak találta az előadások tartására, Az újságírók által talált hibákat szinte pontról pontra megismételték. A hibajegyzékek alapján meglehetősen pontos képet kaphatunk az épületről. Nézzük meg tehát, mit ír a korabeli sajtó:

2

' ,,A régi színház emberei keményen működnek azon, hogy egyetlen kardcsapás nélkül bevonulhassanak abba a szekérvárba, melyet a színházvizsgáló bizottság emelt a tulajdonosok orra elé. Azt a kukoricagórét becsukták, mert tűzveszélyes . . ." ,,A színház két részre oszlik: a színpadra és a nézőtérre. Vegyük először is a színpadot. Arra azt mondta a vizsgálóbizottság, hogy tűzveszélyes. Mi is azt mondjuk rá, hogy nem csak tűz de életveszélyes ... Az egész színpad a lehető legderuirtabb állapotban van. Padozatán lábnyi széles lékek tátonganak, melyekben a színész a lábát töri, süllyesztői a legprimitívebbek, s még így is alul az ember lába alatt soha sem biztos a talaj, addig soha sem tudhatni, hogy a zsinórpadlás mikor szakad a nyaka közé . . . De menjünk tovább. A színpad mellett vannak az öltözők; azaz, hogy jobban mondjuk, van ott két hosszúkás lyuk, amelyben átlag 10—15, de igen gyakran 20-30 egyénnek kell elférnie, mégpedig nemcsak elférnie, hanem öltözködnie is, amihez pedig minden egyes embernek legalábbis másfél méter a nőknél két méter térre van szüksége. Tessék csak azt a két lyukat fölmérni, hány emberre jut ott hely. Azt meg éppenséggel meg sem említjük, hogy úgy a színpad, mint az említett öltözők a leggyalázatosabb lelkiismeretlenséggel vannak elzárva a külső levegőtől . . . Hogy a színpad tűzveszélyes, azt senki kétségbe nem vonhatja, mert hiszen az egész fából van, s arra hiába mondják az imoertinensül rossz élczet hogy már olyan vén az a fa, hogy meg sem gyulladhat. . . Ha az a góré leég . . . Pedig ha a tűz kiüt az épület bármely részén, elsősorban a színpadról nem menekül meg senki. A színpadnak a nézőtől jobbra van egy kapu kijárata, mely egy lépcsőházba vezet, onnét ismét egy ajtó az udvarra. Egyéb számbavehető kijárata nincs azon kis ajtón kívül, mely egy félkörű szűk folyosóra vezet, melyen azonban veszély idején ki nem menekülhet senki, mert a folyosó torkolatánál maga előtt fogja találni a kitóduló közönséget, mely ismét 3—4 akadékoskodó ajtót áttörve juthat csak ki a szűk utcára. De a mi színpadunkon járatos és praktikus ember azt is vudja, hogy az első sorban említett színpadi kapukijárat felől nagyon ritkán áll a személyzet azon egyszerű okból, mert az öltözők az ellenkező oldalon állnak, ahol a szünetelő személyzet tartózkodik. Már pedig ha tűz a színpadon üt ki, az a vén korhadt deszkázatú színpadot egy pillanat alatt lángba borítja s nincs ember, aki a színpad balfeléről az égő szakadó gerendák közt a tűztengeren át a jobboldali kijáratig elhatolhasson. Az öltözők mindegyikének egy-egy ablaka pedig hová nyílik? Egy szeméttel jó magasan megrakott két lépésnyi udvarforma zugba, mely minden oldalról emeletnyi magas házfalakkal van körülvéve. A mentés tehát ezen át teljességgel lehetetlen. Ne tartózkodjunk azonban soká a színpadon, hanem nézzünk oda is, ahol a közönség, a mi vérünk van. A nézőtérnek földszinti részén van két elő és két oldalkijárata. Mily nevetséges kevés ahhoz képest, hogy magában a földszinti helyiségben nem kevesebb, mint 2-300 ember foglal helyet középszámítás mellett, zsúfolt ház alkalmával többen is. Aztán az a négy ajtó is hogy vezet ki? Úgy, hogy a két előkijárat kinyílik valami kis négyszögforma folyosóba, onnét szárnyas üvegajtón át, melyek gyalázatosan rosszul záródnak és nyílnak esik keresztül az ember az előcsarnokba, melyből aztán három nagy ajtó vezet ki, de amely ezer embernek néhány másodperc alatt való kivonulására elégtelenek. Akik legelőször juthattak ki, azok szerencsésen odább állhatnak, de akik legbelül voltak,