Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)
TANULMÁNYOK A PÉCSI IRODALMI ÉLETRŐL - Erdődi Gyula: Adatok Fehér Sándor életéhez
tét, amelynek előszavában így írt: „Egy tavaszba nyújtózó ifjú ember lázadása az élet durva, keménymarkolású keze ellen, mely letöri a rügyeket és összegyűri a szirmokat." 1 "' Á kötet első lapjára saját kezűleg a következőket írta: „Féltenélek, óvnálak, de tudom, hiába, Hát csak ereszd neki szárnyadat, neki a magasnak, úgy is mindegy: te azok közül való vagy, akik nagyon megütik magukat." 11 ' Fehér Sándor 1920 nyarán emigrált. Többé soha nem tért vissza. Ma élő tanítványai szerint először Franciaországba, majd New Yorkba ment, ahol A. White néven éle tovább egy nagy textilcég főkönyvelőjeként. 118 Tanítványai szerint szilárd jellemű ember volt. Tudásával magasan kiemelkedett kollégái közül, tanulóitól sokat követeit, szigorú volt, de igazságos. Nagyon szerették. Amerikai éveiről csak homályos utalásaink vannak. Mint főkönyvelő, gazdasági területen dolgozott, a nyelvtanítást sem hagyta cserben, 11 " sőt baloldali érzelmű emberekkel is kapcsolatot tartott. 1 "' 0 Az 1950-es évek közepén halt meg. 121 „A Zrínyi Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola büszke lehet rá, hogy ilyen tanárai voltak. Jó magyar irodalmat, jól tanított." 122 Nem futott be magasra ívelő pályát. Sorsát tragikusnak is tekinthetjük. Egy volt azok közül, akik merészen hirdették eszméiket, hitvallásukat akkor, amikor ezért megtorlás járt. Irodalmi, tanári és mozgalmi tevékenységét egybe vetve, méltányos hogy szűkebb hazája, Baranya megye helytörténete, ha ily röviden is, megemlékezzék róla. JEGYZETEK 1 Bm. L. Pécs Polgármesteri iratok 21759/1912. szám Fehér Sándort, Friedmann Sámuel néven a londoni St George in the East anyakönyvi hivatal Midlesex grófságbeli Szűz Máriáról elnevezett alkerületében anyakönyvezték, 35-ös folyószám alatt. A bejegyzés napja: 1882. március 25. Az anyakönyvvezető neve Wm. Armstrong. 2 Bm. L. Pécs Polg. m. ir. 21759/1912. sz. :î Uo. A rendelet száma: 137480/01 4 Bm. L. A pécsi Felsőkereskedelmi Iskola iratai 1914. 5 Bm. L. Pécs Polg. m. ir. 21759/1912. sz. Sorozásának megtörténtét 467-es sorszám alatt jegyezték föl. 6 Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolci I. sz. akvi kerület 1908. évi házassági anyakönyvének 178. bejegyzése. Fehér Sándor életének pécsi vonatkozásai a leglényegesebb pontoknál 1977. októberére tisztázódtak, 1920-ban emigrálni kényszerült, ettől kezdve csak azt tudtuk róla, hogy az Amerikai Egyesült Államokba került, ezért szükségesnek éreztük, hogy egy ma élő tanút, kortársat keressünk, aki további életére felvilágosítást tud adni. Azt is tudtuk, hogy egyedüli gyermek volt, így a Friedmann család esetében nem érdemes kutatni. Ekkor gondoltunk a felesége családjára, de addig nem tudtunk lépni, míg ki nem derült, hogy hol kötött házasságot. Itt szeretnénk megköszönni Jäger Jánosnénak, Mohács város anyakönyvvezetőjének a segítségét, aki kérésünkre kiderítette, hogy Fehér Sándor és Spiegel Erzsébet Miskolcon kötött házasságot, 1908-ban. Ezen adat birtokában már érdemesnek látszott a Spiegel család kutatása Miskolcon. Ott az első utunk a város népességnyilvántartó hivatalába vezetett, ahol kiderült, hogy Spiegel nevűt jelenleg nem tartanak nyilván. Egyébként ez ott rendkívül gyakori zsidó név volt. Ezután a miskolci Izraelita Hitközséget kerestük fel, ahol készségesen álltak rendelkezésünkre. Ezúton köszönjük meg Dr. Schweitzer József, a pécsi Izraelita Hitközség főrabbijának segítségét, aki Fehér Sándor pécsi életének kutatásakor is mindent megtett ügyünk sikere érdekében, sőt Miskolcra is az ő ajánlólevelével érkeztünk. A miskolci Izraelita Hitközségben végzett kutatásaink a következő eredményekre vezettek: Rátaláltunk Spiegel Erzsébetnek és testvéreinek anyakönyvi bejegyzéseire: Izraelita Hitközség Miskolc, születési anyakönyv, 1885.