Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNY A NEMZETISÉGEK LEGÚJABBKORI TÖRTÉNETÉHEZ BARANYÁBAN - Tegzes Ferenc: A miniszterelnökség délszláv szakreferensének jelentései a baranyai délszlávokról az 1920-as évek első felében

lásokra való izgatások. Ez nemcsak Jugoszlávia részéről nyilvánult meg, hanem a pécsi konzulátus és a görög keleti szerb püspök részéről is. Ezeknek a célja, hogy a határrendező-bizottság előtt ki tudják mutatni, hogy milyen sokan akarják a határnak a „beljebb tolását." A fő agitációs fogás az volt, hogy az optálóknak megígérték Frigyes főherceg uradalmának felosztását. Az agitációnak főleg a szerbek közt volt foganatja. Őróluk lebecsülően így vélekedik 1922-ben a szakreferens: „Hogy a szerbek kivándorolni készülnek, azt nem tartom bajnak, mert ez a magába zárkózott, titkolódzó s a kultúra alacsony fokán álló népfaj sohasem lesz megelégedett és sohasem fogja igazi otthonát találni a magyar hazában. Ha ingatlanai magyar vagy sváb kézre kerülnek, abból csak haszna lesz az országnak." A sokacokkal viszont szimpatizál. Ennek oka: „A sokac ajkú nép a megszállás idején magyar hazafiság tekintetében valóban dicséretre méltóan viselkedett, úgy hogy inkább tűrte a hatóságok bántalmazását, semhogy Jugoszlávia javára optait volna • • • Ez a jóravaló hazafias nép megérdemli, hogy megbecsüljük és magunkhoz édesgessük." Az antant megszállás alól felszabadult Baranya délszláv lakosságának helyzetére vonatkozóan Margitai József megállapította, hogy több községben kiszorultak az elöljáróságokból, mintegy az ellenhatásaként a megszállás alatti túlsúlyuknak. Vizsgálódásainak középpontjában az iskolaügy állott. Az oktatásban látta azt a hatékony eszközt, amivel a nemzetiségeket magyarrá lehet tenni. Igyekezete főleg arra irányult, hogy a nemzetiségieket lebeszélje az anyanyelvükön való tanulásról, illetve ezt a minimumra szorítsa: „Egy-két faluban a jugoszláv megszállás nyomai észlelhetők voltak, ami a többek közt abban nyilvánult meg, hogy a nép az eddiginél többet próbálkozott követelni az anyanyelven való tanításból. Mikor felvilágosítottam őket arról, hogy az anyanyelvnek az iskolában való túlságos használatára azért sincs szükség, mert gyermekeik tudnak sokácul, hanem mivel az anyanyelven való tanítás sok óraszáma hátráltatná a magyar nyelv megtanulását : megnyugodtak abban, hogy úgy legyen ezután is, mint a szerb megszállás előtt volt t. i. hogy csak olvasni, írni és imádkozni tanuljanak anyanyelvükön." A jelentés összefoglaló részéből képet kaphatunk a sokac falvak tanítóinak javadalmazásáról is: „Lakáson és kerten kívül van 1 — 12 hold földjük, több helyen szőllőjük. Minden házaspár után félmérő (mintegy 25 kg) búzájuk, minden házaspár után 10 itce (7,5 1) boruk. Megjegyzendő, hogy a házaspárok száma mindenütt jóval meghaladja a 100-at. Ezenkívül kapnak elegendő tűzifát, lélekpénzt, élvezik a stólajavadalmakat, a faizási jogot és kapnak havi 1300—1600 K-ra felmenő államsegélyt. Beszéltem olyan tanítóval, aki 10000 K-nál többet vett be méheséből, egy másikkal akinek 60 q eladó búzája van." Ehhez a tényleíráshoz mindjárt hozzá is teszi a véleményét: „Az ilyen jól javadalmazó tanítói állások élvezőitől elvárhatja a haza, hogy annak érdekében teljes erejükkel működjenek közre és a népnek igaz apostolai, vezetői és mindenben lelkes irányítói legyenek." A következőkben röviden ismertetjük a délszláv szakreferens javaslatait. 1. A szerb tanulókat a magyar iskolába kell beiskolázni, hogy „magyar hazafias szellemet szívjanak magukba." 2. A Pénzügyminisztérium engedje el az illetéket a Szlavóniából Magyarországra visszakötözö magyarok részére a csereingatlanok után, mert a magas illeték sok embert visszariaszt az átköltözéstől. „Kívánatos volna annál is inkább elengedni az illetékekkel való megadóztatást, mert az SHS állam az átköltözködő szerbektől a csereföldek után nem szed illetéket." 3. Az optáló nyilatkozatot aláírt, de eltávozni nem akaró személyek részére a visszahonosítási tegyék lehetővé minél előbb, hogy „megnyugodjanak és a haza hű polgáraivá és munkás tagjaivá váljanak." 4. Azok részére, akik el akarnak távozni, szükséges volna a távozás határidejét kitűzni, mert így nem tudják, hogy meddig maradhatnak az országban. „Emiatt földjeiket nem művelik meg rendesen." 5. Már most kellene gondoskodni az új nemzedék rendszeres hazafias neveléséről. Ehhez szükség volna a szerb iskolákban használt tankönyvek revíziójára, „hogy azok olvasmányaiban erősebb legyen a magyar hazafias szellem." Szükség volna még az iskolák felszerelésének, szemléltető eszközeinek megújítására, kibővítésére is. A szerb gyerekeket be kellene vonni a leventeegyesületekbe is és a „községnek többségben lévő, hazafiasán érző ifjúságával összevegyíteni." 16 A bibliográfiai adatokat a 8. jegyzetnél adtuk meg. 17 magyar német tót sokac-bunyevác egyéb horvát 1920 36 110 1 529 260 1930 461 39 198 384 1 18 Bm. L. 47/IV/1922. alispáni elnöki ír. 19 Optál: két állampolgárság közül az egyiket választja, opciót gyakorol. Opció: két állampolgárság közötti választás joga. A Szerb—Horvát—Szlovén állam igyekezett rábeszélni a magyar állampolgárságú délszlávokat, hogy vegyék fel a szerb állampolgárságot, a magyar helyett. A propaganda hatására nagyon sokan aláírták az optálási nyilatkozatot. A magyar állam 1930. november 1-i határidőt állapított meg, hogy akik aláírták a nyilatkozatot, eddig az időpontig kötelesek elhagyni az ország területét. Mivel