Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)
TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNY A NEMZETISÉGEK LEGÚJABBKORI TÖRTÉNETÉHEZ BARANYÁBAN - Tegzes Ferenc: A miniszterelnökség délszláv szakreferensének jelentései a baranyai délszlávokról az 1920-as évek első felében
1923 77 Itt április 6-án voltam. A község lakóinak 2/3 német, 1/3 horvát, a közeli puszták lakossága magyar. A templom nyelve feles. A puszták magyar lakosságára való tekintetből évente 4 magyar nagymise is tartatik. A tanulók a német misén közösen németül, a horvát misén pedig közösen horvátul énekelnek. A plébános Iselstőger Lajos, német származású, de lelkes magyar érzésű ember. Két káplánjának hazafiassága ellen sem lehet kifogást tenni. A horvát ajkú nép 1701-ben Hercegovinából jött e helyre s vetette meg a falu alapját. Temploma 1745-ben épült fel. A horvát ajkú gazdák közül sokan optáltak a megszállás idején, de senki sem vándorolt ki, mert belátták hogy félre lettek vezetve. A különböző ajkú nép egymás iránt türelemmel viseltetik s egymással való érintkezésben a magyarnyelvet használja. Az iskola községi jellegű. Az iskolaszék elnöke német ajkú iparos. Az iskolaszék öt választott tagja közül kettő horvát ajkú. A tanítás két tanteremben folyik. A tanulók száma 95, kik közül horvát ajkú 26, magyar 30, a többi német. A kántor-tanító Frich András 4 év óta van ebben a községben. Beszél magyarul, németül és keveset horvátul. Az osztálytanító Polgár Dezső csak 4 nap óta van ebben a községben. Csak magyarul tud és keveset németül. Az iskola tanítás nyelve magyar. A német és horvátajkú tanulók heti 2 órán a második osztálytól kezdve anyanyelvükön is tanulnak olvasni és írni. A hittant is anyanyelvükön tanulják. A magyar nyelvben felmutatott eredmény mind a két tanteremben általában jónak, a magyar történelemben és földrajzban jelesnek mondható. PÉCSUDVARD 78 1922™ Március 21-én délután ugyancsak az egerági plébániához tartozó Udvard faluba mentem. Ezt a falut 15 német család kivételével egészben sokácok lakják. Bírójukkal együtt igen jóravaló nép. A tanító következetes munkája meglátszik a népen és a falu külsején. Szép két tantermes iskolája van, mely róm. kath. felekezeti jellegű. Egyetlenegy ember sem akart optálni, sem pedig aláírni Jugoszlávia javára, pedig úgy Ilics alezredes, mint káplánjuk, Folnegovics többször megkörnyékezték őket. Sőt a bírót Horvát Pávót meg is verték és bezárták, mert nem akart a szerbekkel tartani. A bíró büszkén mondta, hogy Pécsett Horthy kormányzó i s beszélt vele s megígérte nekik, hogy anyanyelvüket az iskolában használhatják. Kérdezték, hogy nem lehetne-e többet tanítani anyanyelvükön? Megnyugodtak, mikor felvilágosítottam őket, hogy egészen elég az a heti 6 óra, amit az anyanyelvi oktatásra olvasásra, írásra és hittanra s egyházi éneklésre fordítanak az iskolában, s ha több órában tanítanák a sokác nyelvet, az a magyar nyelv tanulás kárára lenne, pedig a magyar nyelvre nagy szükségük van. A tanítás nyelve magyar mind a két tanteremben. A tanítót Gábriel Jánosnak hívják, ki sokácul is beszél. A tanítónő neve Róthmayer Mária, ki annyit tud sokácul, hogy az olvasást, írást is taníthatja. Baj, hogy nincs magyar hazafias szellemben írt ábécés-könyvük, mert ennek hiányában a szerb megszállás óta itt maradt zágrábi olvasókönyveket használják az iskolában. Hittani könyvük sokác nyelven van írva és a Szent István Társulat kiadásában jelent meg. Egerágra járnak templomba vasár- és ünnepnapokon, ahol anyanyelvük istentisztelet alkalmával ugyanabban az elbánásban részesül, mint előzőleg Személynél jelentettem. Litániát iskolájukban tart tanítójuk anyanyelvükön. A népet megdicsértem és köszönetet mondtam hazafias magatartásáért. A nép újra hangoztatta törhetetlen hűségét a magyar anyahazához. Arra a kérdésemre, hogy van-e valami óhajuk, amiben esetleg segítségükre lehetek? — a bíró azt válaszolta, hogy nincs. De mégis kér, eszközölném ki, hogy a pécsi városi hajdúk, ha dolguk van Pécsett, a piacon, minden csekélységért ne hívják őket „vadrácoknak", sem pedig a csendőrök még a bűnös sokácokat se illessék „vadrác" gúnynévvel, főleg pedig a vasúti kalauzok, ha gyorsan nem tudnak felszállni a vonatra, ne lökdössék őket s ne csúfolják őket „vadrácoknak". Úgy láttam, hogy e gúnynév miatt nagyon neheztelnek, mert többen is indignálódva panaszkodtak. Az egyik gazda ekként nyilatkozott: „Mi sokác anyanyelvű róm. kath. magyarok vagyunk s nem pravoszláv (gör. kel.) szerbek. Minket tehát a „rác" név nem illet meg, annál kevésbbé a „vadrác" gúnynév. Olyan jó magyaroknak tartjuk magunkat, mint a magyar születésű városi hajdúk, csendőrök, vagy vasúti kalauzok. Kérjük tehát az urat, hogy Budapesten mondja el a nagyuraknak kérelmünket, hogy tiltsák meg a „vadrác" gúnynévnek velünk szemben való használatát.