Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)

TELEPÍTÉSI ÉS NÉPESSÉGÖSSZEÍRÁSOK A 17—19. SZÁZADI BARANYA MEGYÉBEN - Nagy Lajos: A Császári Udvari Kamara pécsi prefekturájához tartozó terület 1687-ben

a csatangoló martaiócok és a királyi végváriak harácsolásait. A megmaradt népesség szaporodását, új erőre éledését nehezítették a mostoha szociális viszonyokon kívül a mindinkább pusztuló országban bujkáló járványok' is. A legyilkolt, a rabszolgaságba hurcolt, vagy elmenekült magyarok helyére sok faluba már a végleges török berendezkedés után megindult a délszlávok folyamatos beszivárgása, egyes területekre a rendszeres betelepítése is. A mohamedán bosnyákok a vallásuk szerint nekik járó kiváltságokat élvezték. A görögkeleti hitű rácok többsége a töröknek martalócként nyújtott segítséget, ezért kedvezményekben részesültek. A magyar lakosság terheit ezek sem csökkentették, sőt a kiszolgáltatottságát fokozták. Siklósi vár és környéke 1687-ben. (München: Hadi-Levéltár. — Gyűjtötte: Szita László.) A fenti körülmények között a magyar népesség tehát nem gyarapodhatott sem számban, sem gazdasági erőben. Helyzetét a törökkor utolsó évtizedeiben még rontották a beteggé váló török birodalom bajai. A közbiztonság lazult, a korrupció és a helyi hatalmaskodások fokozódtak, a királyi végváriak becsapásai mind gyakrabbá váltak. A kifosztott, majd kiélt török területen a nagy alapítványok építésének a kora messze volt már. A végvárövezeten belül omladozó falu városok, kopott házakkal, elszegényedő török és bosnyák lakossággal érték meg a 17. század utolsó harmadát. A magyar rája pedig szegényen, a martalócok és a magyar végváriak elől sokszor bujkálva várta sorsa fordulását. Az 1683-ban megindult felszabadító háború csak fokozta a szenvedéseket. 1686-ban a Buda felszabadítására küldött és ott levert török és tatár csapatok, a kor stratégiai szabályainak megfelelően, tűzzel és vassal pusztították a feladott területet. A felégetett földön még megmaradt lakosság a mocsarakba, szigetekre és a hegyekbe vette be magát, mert a falvaikra zúduló, felszabadító zsoldosoktól nem sok irgalmat várhatott. A háborút túlélt magyar jobbágyok, későbbi tanúvallomásaik szerint, a pusztító törökök, és mint óvatosan mondták, a „tolvajok" elől menekültek védettebb helyre. A császári tisztek őszintébben fogalmaztak: leírásukban a harmincéves háború borzalmaira emlékeztető rablásokról és erőszakoskodásokról számoltak be. A török ,,iszpaják" és az adószedők eltűntek, helyükbe a nyugati, feudális rendszer barokk műveltségű képviselői léptek.