Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)
VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Tegzes Ferenc: A Pécsi Munkásiskola 1906 - 1914
1908 március 31. A Pécsi Napló tudósítása a Pécsi Munkásiskola 1907/1908. évi oktatásának ünnepélyes befejezéséről Tegnap délután 4 órakor folyt le a szabadgondolkodók pécsi társasága által fentartott két tanfolyamnak, a szabad iskolának és munkás iskolának záró ünnepélye, a tornacsarnok nagy terme zsúfolásig telt meg ezen alkalommal s a hatalmas terem még szűknek bizonyult a nagy közönség befogadására, ami már magában is impozánssá tette az ünnepély külső képét. A munkásdalárda énekével vette kezdetét a program, mely után bevezetőleg Szilárd Ármin dr. ismertette a haladás értelmében való fejlődést, mint a társadalom egyik alaptörvényét. Kiindulva a középkor bizonytalan birtokviszonyainak rajzából, rámutatott azon tényre, hogy e korban még a kiváltságos osztály sem lehetett boldog. Annál kevésbé az elnyomott jobbágyság. Utóbbinak felszabadulásával a kultúra általánosan emelkedett, a jogrend szilárdabb alapot nyert, mi az előbbi kiváltságos osztálynak is a javára vált. A haladás lényege ugyanis abban áll, hogy mind újabb és nagyobb néprétegek vonatnak be az emberiség kultúrmunkájába, anélkül, hogy az előbbi kiváltságosak ezáltal károsodnának. Az emberek összeműködése mind szabadabb, külső kényszertől függetlenebb formákat ölt, és ezált az egész társadalom boldogságát szolgáló javak gyarapodnak. így lesz ez az collektiv alapon létesülő szociális társadalomban is, melyet tehát nem visszaszorítani, hanem a kultúra érdekében erősítenünk kell. Hajdú Gyula a progresszív mozgalmakról tartott ezután előadást. Annak idején békét hirdettek az apostolok és működésük eredménye gyilkos harc lett, most háborút hirdetnek az új apostolok, hogy megvalósítsák az egyetemes békét. Spencer 1 szerint az evolúció útját az jelzi, hogy a militáris társadalmak indus'ztriálisokká változnak át. Ez tévedés. Mert minden társadalom harcias, de a harcmodorok változnak. A harc oka pedig az a gazdasági rugó, hogy a kiváltságolt osztály oly tömegeket akar szerezni, melyeket a maga számára kizsákmányolhat. Innét a folytonos osztályharcok és ez adja magyarázatát, hogy a mostani osztályharcnak, a szocializmusnak eredménye a béke lesz. Mert a proletariátus emancipációja az egész emberiség egyenlősítését jelenti, nem marad több tehát senki, aki ezen kereteken kívül maradna. Ezzel az osztályharcok véget érnek és az új társadalomban megszületik az új kultúra, mely halomra dönti a mostani arisztokrata kultúrát, hogy a nagy tömegek kincsévé legyen. Ennek előkészítését célozzák a progresszív mozgalmak. A tanítás feladata tehát ezen új kultúra előkészítése, kiépítése. És ezen feladat teljesítésében vezérlő csillaga az igazság kutatása. Az igazság ismerete természetesen elégedetlenséget szül, de elégedetlenség nélkül még semmiféle mozgalom nem erősödhetett meg. Végül Doktor Sándor arról beszélt, hogy a tanításnak gyakorlati célokat kell szolgálnia. Ilyen lenne a szövetkezetek létesítése. Reméli, hogy a szabad tanítás fokozza annyira az öntudatot, hogy csakhamar szerveznek ilyeneket. A szépen sikerült ünnepély a munkásdalárda énekével ért véget Pécsi Napló. 1908. március 31. 5. p. (Szabad iskolák zárása.) 1 Angol pozitivista szociológus. (1820—1903) A darwinizmust kiterjesztette a társadalom vizsgálatára. Biológiai analógiákkal próbálta a kapitalista rend szükségszerűségét és örök voltát igazolni. 13. 1908. november 22 A Munkás közli a Pécsi Munkásiskola 1908/1909. évi programját Harmadik éve működik már a munkásiskola, mely hivatásához mérten az elfogulatlan, a tiszta tudást terjeszti és az igazság tanításával megadja a munkásoknak azon eszközöket, melyekkel ezek a proletármozgalom kitartó, megbízható katonáivá lesznek, De szüksége van a tudásra minden embernek, aki tisztességgel élni, boldogulni akar, éppen ezért