Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)
VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Eperjessy Géza: A pécsi kézműipar reformkori történetéhez
daságilag hasznosítható földje. Ez pedig azt a megállapítást igazolja, hogy a pécsi kézművesek sem elsősorban az iparban keresték a meggazdagodás forrását, — mint a hazai városi és mezővárosi lakosok általában — hanem megtakarított pénzüket igyekeztek szőlőbe, szántóba, és egyéb ingatlanokba fektetni. Idős korukban többnyire felhagytak mesterségükkel, és műhelyüket — amint azt fiuk, vejük vándorlás alóli felmentésére irányuló kérelmeik feltűnően nagy száma mutatja — a fiatalokra hagyták. 73/a A legvagyonosabb kézművesek és kereskedők között kevés olyan akadt, aki valamilyen nagyobb ipari vállalkozásba kezdett. Ezekről elsősorban Babies András, 1 ^ Rúzsás Lajos, 13 és Szita László'^ munkáiból szerezhetünk értesülést. Ilyen volt pl. Hebenstreit Pál kovácsmester, aki más pécsi polgárokkal együtt szénbányászattal, cserép- és mészégetéssel foglalkozó társaságot alapított a 19. század elején. Vagy pl. Piacsek József építőmester, aki a korábbi papírmalmot megvásárolta, és pálinkaégető háza is volt. Csupán egy-két olyan vagyonosabb kézművest találunk, mint pl. Littke Lőrinc szabót, aki bányavállalkozásba fogott, és hitellel támogatott egy textilmanufaktúra alapítására irányuló kísérletet. Kivételesnek kell tekintenünk azt a céhes tímárműhelyből lett manufaktúrát is, amely nem ment csődbe, mint a polgári forradalom előtt alapított manufaktúrák túlnyomó többsége. 75 A feudalizmus válságának korában a céhes ipar lényegéből s nem utolsósorban a pécsi kézműves társadalom konzervatív jellegéből következett, hogy a helybeli céhes mesterek is harcoltak a belső és külső konkurencia ellen. Igyekeztek meggátolni a „külföldi" — vagyis nem pécsi — legények mesterré levését — főként a remek megnehezítésével — akadályozták a kontárok működését; védekeztek a kereskedők és köztük a zsidók versenye ellen; elzárkóztak a vidéki — mezővárosi és falusi mesterek — felvételétől. A remekmunka megnehezítésének minden lehetőségét felhasználták a pécsi mesterek. Az ismert kézműves famíliából származó Istókovics György lakatost pl. 1812-ben azzal vádolta a céh, hogy annakidején Kaposvárott pénzen váltotta meg remekét (a céhkiváltságok ezt titalmazták), és mint „kontártól" elkobozták szerszámait. Istókovics a Helytartótanácshoz intézett alázatos könyörgő levelében — „a (T. Helytartótanács) kézcsókoló szolgájja" aláírással — előadja, hogy mint 50 esztendős „meglett embert", aki 26 éve űzi mesterségét, a céh ötödmagával „éhezni kénszerítette", és elkobzott szerszámaiért 100 Ft-ot követelt tőle. Kaposvárról Pécsre való visszaköltözésekor a házvételre és a hurcolkodásra minden pénzét elköltötte. Egy későbbi leveléből kiderül, hogy azután Pécsett mégis csinált remeket, sőt mellékelt is egy remekbe készített kulcsot. A városi tanács véleménye szerint azonban nem képes még a legkönnyebb remeket sem rendesen megcsinálni, s a Helytartótanács is elutasította a céhbe való felvételét. 77 A városi tanácsot az ilyen ügyekben való állásfoglalásakor többnyire a céhes mesterek érdekeinek védelme vezette, figyelembe véve olykor azt a körülményt is, hogy az illető mesterségre mennyire van szüksége a város közönségének. A Helytartótanács pedig minden esetben szigorúan ragaszkodott a céhszabályok pontos betartatásához. Gyakran előfordult, hogy vitás esetben a remek elbírálásakor más város hasonló céhjének a véleményét is kikérték. Egy kőfaragó remekéről pl. aki malomkövet készített a helybeli molnárok számára, a varasdi céhen kívül még a pécsi „geometra" is nyilatkozatot adott. 78 A városi tanács az 1820as évektől kezdve tárgyilagosabb álláspontot képvisel a céhek ügyében.
