Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Eperjessy Géza: A pécsi kézműipar reformkori történetéhez

magyar és német szűcsök többször is hallatnak magukról, a magyarok külön akarnak a németektől válni, kérik, hogy azok ne tarthassanak magyar legényeket. Sokat vitatkoznak a magyar és német módi szerint kiadott remek miatt is.

23 Baranya megye 1813-ban azt kéri a Helytartótanácstól, hogy a mohácsi takácsoknak adják ki a pécsi takács „céh" artikulusainak „mását", amint azt 1810-ben a pécsváradiak is megkapták.

24 A pécsi rostakészítők (cribrarii) 1817-ben panaszt tettek a szitaszövők (incernicularii) ellen, akik beavatkoztak mesterségükbe (omnis spéciéi cribra perficere et distrahere caeperint). Nem véletlen, mondják, hogy másutt, így Pesten és Budán, a szitaszövőknek külön céhük van (ab opificio cribrariorum distinctos esse), ezért ők is külön céhet kívánnak.

25 1836-ban a városi tanács arról tudósítja a felsőbb hatóságot, hogy sok szitás mester dolgozik céhen kívül.

26 1834-ben a pék ,,céh" működéséről értesülünk, amely nyilván a régi 1699. évi (I)

27 privilégiuma alapján tevékenykedett.

28 A Helytartótanácsok Városi Osztálya anyagában az előbbieken kívül még szó esik pl. a molnár „céhről" is

29

, amely nem váltott új szabadalmat, hanem az 1702. évi kiváltságlevele

30 alapján működött. Különbséget tettek a magyar és német szíjgyártók remeke között is

31

, holott a városban csak magyar szíjgyártó

32 céh volt. A fazekasok — mint említettük — csak 1845-ben váltották ki az új szabadalmat, de addig is céhkeretek között tevékenykedtek. A városi tanács 1841. évi felterjesztése szerint a fazekas ,,céh" még III. Károlytól

33 kapott privilégiumot, ennek ,,másolata most is a céhládában tartatik . . ., (amely) eredetiben több esztendők előtt felsőbb kegyes parancs következtében tőle elvétetvén

34

, újabb kiváltságos levél a céhnek szegénysége (!) miatt mindeddig meg nem történhetett".

35 A városnak s a felsőbb szerveknek foglalkozniuk kellett a Pécs városában, illetve a megyében oly fontos szerepet játszó

36 bocskorkészítő magyar varga „céh" és a sarukészítők, az ún. „sarutás" mesterek vitájával.

37 A vándorlás és a remeklés alóli felmentésekkel kapcsolatos nagyszámú kérelemben, a kontárokkal, a zsidó kézművesekkel és kereskedőkkel, valamint a falusi és mezővárosi iparűzőkkel folytatott vitákat tartalmazó iratokban az előbbieken kívül még jónéhány „illegális" (vagyis 1813 után meg nem újított) céhvei és mesterséggel, pl. csizmadia, kovács, pokrócos, takács, kerékgyártó, kőműves, ács, kőfaragó, szűrszabó, posztógyártó, mészáros, stb. találkozhatunk. Az eddigieket összegezve: a Kancelláriától a 19. században 7 7+7 céhes 79 mesterség kapott privilégiumot. Ezenkívül 7 céh (a harisnyakészítő, német kalapos, takács, rostakészítő, pék, molnár, bocskorkészítő varga) szabadalmának megújítására irányuló kísérletéről, illetve tevékenységéről, továbbá 4 mesterségen (magyar és német szűcs rosta- és szitakészítő, magyar és német szíjgyártók, bocskoros vargák és sarukészítők) belüli differenciálódásáról szereztünk tudomást. Ahhoz azonban, hogy megállapítsuk, valójában milyen céhek és iparágak működtek a reformkori Pécsett, nem szükséges a több mint félévszázad iratanyagában szereplő több száz üggyel foglalkozunk (a kérdést, más vonatkozásban ugyan, később még érintjük). Rendelkezésünkre állnak ugyanis olyan források és segédeszközök, amelyek segítségével könnyebben tudunk válaszolni a fenti kérdésre. A kutató munkáját mindenekelőtt nagymértékben megkönnyíti a céhes kézműipar forrásanyagának fenntebb többször is említett Katasztere, amely számos őrzőhely (levéltár, múzeum — köztük pl. a Baranya megyei Levéltár és a Janus Pannonius Múzeum — továbbá könyvtár stb.) adatszolgáltatását kó-