Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK — FORRÁSKÖZLÉSEK BARANYA TÖRTÉNETÉRŐL 16 — 20. század - Sándor László: Adatok a baranyai népoktatás történetéhez 1770-1848

Táblázatunk tényszerűségéből kiderül, hogy 17 helyen magyarok, 9 helyen németek és 2 helyen illirek lakták tiszta anyanyelvi egységben a községet. 4 helység magyar, német és illir vegyes összetételű etnográfiai közösség volt. 8 faluban magyarok és németek, 3-ban pedig németek és illirek alkották a népességet. A 43 községből tehát 29-ben találunk magyarokat, 24-ben németeket, és csak 9-ben illíreket. A vizsgált helységek elemzéséből megállapíthatjuk azt, hogy 1770-ben igen magas volt a tanítványok nélküli községek száma, bár a gyermekhiány ezt nem indokolta. Kontraszt hatásként a 12—13 évvel később készült felmérés 10 éven aluli gyermeklétszámára hívjuk fel a figyelmet, amely ezt a látszatot igazolja. 1770-ben 21 községben nem volt iskolalátogatás, amely esetünkben 47,44 %-nak felel meg. Ennek az oka rendkívül összetett és bonyolult kapcsolatrendszerek gazdasági-társadalmi egymásra hatásában rejlik. Kétségtelen, hogy volt egy gazdasági fellendülés, amely az iskolahálózat fokozottabb kiterjedésével járt együtt, és amit a „Nevelési Szabályzat"

13 ösztönző ereje ugyanakkor támogatott. Viszont az is igaz, hogy a vagyoni rétegződés útján meginduló falusi lakosság tudatszintje heterogén jellegénél fogva visszahúzó erőként hatott. Az iskolák által nyújtott ismeretanyagok gyakorlati hasznossága és haszontalansága is befolyásoló mutatója ennek a folyamatnak. Az iskolaépületek siralmas állapota, a tanítók többirányú leterhelése szintén az okok közé sorolható. Igen gyakoriak az olyan jelentések, melyek az iskolákat „antiqua et non in bono statu"-nak, régi és nem jó állapotúnak nevezi, de nem ritka azok száma sem, ahol azt „defectuoso, ruinae obnoxia",

14 rossz, nyomorult alávetett jelzőkkel illeti. Találhatunk a korabeli feljegyzésekben azonban ennél súlyosabb kitételeket is, mint például: „non habet domum scholarem"

15 — nincs iskolaépület. Oktatás ilyen utóbbi esetekben általában a tanító magánlakásán történt. Előfordult, hogy a tanítónak kötelességévé tették az egyházi ruhák mosását, az ostyasütést, vagy a plébános és káplán személyi szolgálatának ellátását is. Kövesden (Villánykövesd) az is hátránya volt az iskolának, hogy az a disznópásztorral együtt közös házban volt.

16 A Helytartótanács 1770. májusában kelt leiratának 5. pontjára a statisztikai adatokat szolgáltató községek az ilyen hiányosságok és problémák kiküszöbölését kérték általában. A tanítók gyakran a „járandóságaik" újbóli megállapítását illetve felemelését is sürgették. Felmérésünkben érzékelhetően kitűnik, hogy a tanulói létszám azokban a községekben a legmagasabb, ahol a német nemzetiség megtalálható. Ennek magyarázata azonban mégsem vezethető le a lakott helységek népességének számszerűségéből. 1782/83-as adatok alapján 134 község 122 katolikus tanítójának nyelvismeretét vettük vizsgálat alá, ahol azt egyértelműen megállapíthattuk. Kiderült, hogy a tanítók közül 14-en csak magyarul, 63-an csak németül tudtak. 4 azoknak a száma, akik magyarul, latinul, németül és szerb-horvátul beszéltek. Magyar, latin, német nyelvismerete 3nak, magyar, latin, szerb-horvát nyelvismerete ugyancsak 3-nak, és magyar, német, szerb-horvát nyelvismerete 11-nek volt. Magyarul, latinul 6, magyarul, németül 4, magyarul, szerb-horvátul 7, németül, latinul 3, németül, szerb-horvátul 1, németül, franciául 1, németül, cseh nyelven 1, szerb-horvátul, latinul 1 fő tudott. A tanítók közül 52-en beszélték a magyart, ami az összlétszámhoz viszonyítva 42,62 %-nak felel meg. 89-en voltak a német nyelv birtokában, ami százalékosan 72, 95. Délszláv nyelvismerettel rendelkezett