Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

DOKUMENTUM ÉS KISEBB KÖZLEMÉNY A MOHÁCSI CSATA TÖRTÉNETÉHEZ - Fényes Miklós: Múlt századi dokumentum 1526-ról

lenségnek sokaságát sem győzték immár: elkezdtek tehát egygyül egygyig mindnyájan futni, és a' kinek merre közelebb esett, arra szaladt. Itt is ki a' Dunába esett, ki meg a' posványba halt, ki meg újra a' Török kardjára került. Itt már közös lett a' pusztulás, és ölt a' halál, ezerféle formában. Elveszett itt 7 Püspök, 28 Mágnás, 500 főbb Úr, és 22 000 ember. Teritve volt a' mező holt testekkel; és a' büztül a' levegő is megromlott. De a' kutyák, vadak, és ragadozó madarak is olly sokasággal tódultak ide a' dögtestekre, hogy az utazók, életveszedelem nélkül keresztül nem mehettek. Egy istenfélő asszonyság tehát, valami KANIZSAI DOROTTYA, PERÉNYI IMRE Palatínus özvegye, 400 munkást fogadott, temérdek gödröket ásatott, és úgy temetette el őket.

:u De mindenek között legdrágább áldozat volt maga Lajos, az a' 20 esztendős szép ifjú Király; ki a' Török kardot ugyan elkerülte, de midőn CSELE pataknak a' túlsó partjára nem tudott a' lova fölkapaszkodni, és így minden fegyverestül egygyütt a' mocsárba fujtotta; mert akkor nagyon vizes esztendő volt, és a

1 Duna áradásával ez a' nyomorult patak is ftagyon föl volt dagadva.

32 Történt ezen szerencsétlen ütközet 1526 évben, ez ezelőtt 311 esztendővel, szerda napon

33 délutáni 3 óra után, nem tovább mind csupáncsak 1

1 /

2 óráig, a.) A' mi pedig ezen harcznak gyümölcsét, a' következett nyomorúságot és kinos időt illeti; BRODERITS ISTVÁN Szeremi Püspök, ki a' harczon jelen volt, és ezen siralmas történetet leirta, ezt mondja: „nincs nekem annyi erőm, és tehetségem, hogy én azon napok szörnyűségét elegendőképpen megsirathassam: de talán nem is volt valaha ellenség, melly dühösebben kegyetlenkedett volna. Mindjárt másnap kiomlott minden közelebbi részre, és valami elejbe akadt, ölte, égette. Egynek sem engedett meg, sem férfinak sem fejérnépnek, sem nagynak, sem kicsinynek, sem hitnek, sem templomnak: minden rútságot követvén a' nyomorult nemzeten."

34 Egy nap, egy éjjel hordta a' Duna a' holtakat SEMENDRIA, és BELGRÁD felé.

35 SZOLIMÁN pedig más nap, vagy is csütörtökön piros sátort ütetett, arany trónuson ült, melylyet Constantinápolybul hozatott, és 2000 fejeket szúratott diadal jeléül sátorának körébe, mellyek között volt a' 7 Püspöké és többi nagyoké is.

36 Az elfogottak közül kik között a' főnemeseknek nagy része volt, a' győzedelmes had előtt többet mint 1500-zat össze daraboltatott.

37 A' mint pedig sátorábul kijött, meg szólított egy vén BÉGET, ki neki tisztelkedett: No öreg! hát most már mit csináljunk? az öreg egy utálatos vadsággal ezt felelte: „Vigyázz Császár, hogy a' disznó malatzokat ne szaporítson."

38 Ez annyit tett: hogy a' Magyaroknak ne nevelkedhessenek gyermekeik. El nevette magát SZOLIMÁN és egynéhány darab aranyal megajándékozta: de a' tigris tanácsát meg is tartotta; mert azután azt vette szokásul, hogy Magyar Országbul temérdek számú gyerekeket kivitt mind esztendőnként, ezekkel a' keresztény hitet megtagadtatta; katonákká nevelte őket, és szegények nem tudván, hol eredtek, utóbb még önnön szüleiken is gyilkolódtak.

39 — De hogy a' szerencsétlen MOHÁTSRA vissza térjünk, megtörtént az is a' többi között, a' mit ez előtt talán soha senki sem hallott. A

1 szerencsétlen anyák, gyerekeiknek, hogy csak sírásokkal el ne árulják magokat, gödröt csináltak, és a' földbe beásták; de mikor osztón magok tovább futottak, rajok omlott a' föld, vagy pedig a' levegőjök megrekedt, és igy nyomorultul megfulladtak.''

0 MOHÁTSOT ezután a' Török össze égette, PÉCSETT a' lakosokat a' piaczra össze hajtotta, és minden irgalom nélkül felkonczoltatta. Nem volt még itt vége a' Mohácsi harcz keserves gyümöltsének. Mert ki küldötte SZOLIMÁN vad csordáit prédálni egész a' BALATONIG; kik valamerre jártak, mindenütt öltek, és pusztitottak. Hogy pedig ezek vissza tértek, egyenessen BUDÁNAK tartott, és útjában minden falut, minden várost össze égetett: csak a' füst oszlopok, és láng petrenzék, mutatták, merre vannak. Budán is csak a' vár, vadas kert, és királyi istállók maradtak meg, a' többit mind fölgyújtották. Innét ismét rabolni küldött egész GYŐRIG, 's KESZTHELYIG, és mindent tűzzel, vassal pusztított. 24dik nap folyt immár a' Mohácsi ütközet után, mindőn onnét házul hirt kapott, hogy KALENDER BÉG Kis Ázsiában pártot ütött"'

1 Minekutánna tehát Budánn 14 napot töltött, által csapott túlsó Magyar Országra, melly a' DUNA, és TISZA között van, itt is mindent, mindent kirabolt, és felgyújtott: valakik a' Tiszán át nem mehettek, részint levágta, részint keserves rabszolgaságra vitte. Egy szóval: valami van a' Dráva toroktul egész Győrig, és Budáig, és innét a' Tiszaközben egész déli Dunáig, mind azt fölmészárlotta ; úgy, hogy mind azok' száma, kik ezen siralmas hadban vagy megölettek, vagy rabságra vitettek, közel 200 000-re föl megy/'

2 Mikor elment is, nem úgy ment el, hogy örökre eltakarodott volna; hanem úgy ment el, mint egy sereg farkas, melly rácsapott a' nyájra, a' pásztort elszaggatta, laktig öldöklött, és mikor elköltözött, jól megjelelte a' helyet, hogy nem sokára vissza térhessen, és újra fojtogathasson.

43 Ilyen volt az öregébül a' szerencsétlen Mohácsi veszedelem: mellyet a' lajhaság elhintett, a' czivakodás érlelt, az engedetlenség pedig egészen bevégezett. Elvesztettük evvel édes Nemzetünk szinét, Országunk nagyobb részét, a' szabadságot, és dicsőséget sőt majd csak nem nemzeti nevünket is. Fölvettük ellenben a' szolgaságot, rabságot a' vérrel csöpögő