Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

MOHÁCS VÁROS GAZDASÁGÁNAK ÉS NÉPESSÉGÉNEK FEJLŐDÉSE A XVI-XIX. SZÁZADBAN - Szita László: Mohács gazdasági és társadalmi fejlődése a XVIII. század első felében

bírt. Az Ispány minden fizetség nélkül elvette tőle, s némely özvegy asszonynak; Pali Jancsidénak adta."

67 Az uradalom 12 falujából gyűlt össze hasonló panaszos levél. Valamennyi az ispán önkényes földrablásáról szól. Nádasdon 7 jobbágytól vette el rétjét, szőlőiét, gyümölcsösét. Mohácson 4 jobbágy panaszkodott, hogy a „szigetben lévő kicsiny gyümölcsösét elvette az ispán és pálinkát főzött belőle. Vaigand Antal amikor kérdést intézett az ispánhoz, hogy miért vette el földjét és 100 db tégláját az „nek: fordulván háromszor arcul csapta, amitől is földre esett. . ."

68 A sertések legeltetése állandó összetűzést okozott. A jobbágyok sertései közül c* tiltott területre tévedt állatokat a hajdúk lelövöldözték. Húsát az ispán utasítására maguk között elosztották. Ezt követően a jobbágyokra még a büntetéspénzt is kivetette. Nem csak közvetlen Mohácson és környékén, hanem a hatalmas püspöki uradalomban is ezt tapasztalhattuk. A nádasdi kasznárságban, Marokon, hímesházi ispánságban, Váralján a völgységi ispánságban. A kölkediek ugyanerről panaszkodtak. A tiszttartó hajdúit a szigetbe küldte azzal a paranccsal, hogy ha az uraság legelőjén, vagy erdejében sertéseket látnak, valamennyit lőjék le. 1741-ben íródott panaszlevél szerint a „szekcsői szigetbül ennyihány sertvés a mohácsi szigetbe lejövén a tiszttartó ennyihányat agyonlövöldöztetett." Kétségtelen az is, hogy a legeltetés valamint az erdei makkoltatás terén feszült volt a helyzet. Egyes< a mohácsi provizorátusba tartozó falvak egymás közt is hadilábon álltak, mert egymás erdejében jelentek meg a disznópásztorok. A mohácsi tiszttartó önkényes intézkedése rossz példa volt. Valóságos vadászai indult meg a negyvenes évek közepén az idegenbe tévedt, vagy odahajtott sertések ellen. Falvak egymás állatállományát pusztították. 1745-ben 176 disznó lelövéséről tett jelentést a mohácsi tiszttartó a pécsi püspöki prefektusnak. Végül ir ennek a „háborúságnak" 1746-ban az uradalmak megegyezése vetett véget. A baranyavári, a bellyei és a püspöki uradalom, amely Mohács alatt több szakaszon érintkezett, egymás kárát megtérítették. Az uradalom, mint látható minden téren a jobbágyság és a tisztikar közötti szívós küzdelemben fejlődött. Az ellentétek nap mint nap megújuló formáit, a sokszínű anyagból, amit a tanúk százai vallottak a legkülönbözőbb perek kapcsán, a fenti példáinkkal csupán jelezni tudtuk. összefoglalva megállapítható, hogy a jobbágyok jövedelmei közül a negyvenes években azokat igyekezett az uradalom lefölözni, vagy teljesen kisajátítani, akár erőszakkal elrabolni, amelyek Mohács és környéke fellendülő áruforgalmában gyors meggazdagodást jelenthettek. Mindenek előtt a hal, a bor, a pálinka, a len, a kender, a kukorica voltak azok az árucikkek, amelyekre törvénytelen módon rátették a kezüket. Mohács három vásár megtartásának a jogával rendelkezett. Emellett a provizorátus központjában, az uradalmi ház mellett, kialakult egy rendszeres piac is, amelynek irányítója maga a tiszttartó volt, akit a püspöki uradalom prefektusa is támogatott. Az uradalom árucikkei mellett a jobbágyoktól a legkülönbözőbb eszközökkel kicsikart vagy elrabolt termékek is piacra találtak. Itt fordultak meg Bécs, Győr, Pozsony, Földvár, Buda, Fadd, Tolna „fisserei", halkereskedői, akik természetesen nem csak hallal kereskedtek. A barkósok északról jött csoportjai mellett az Al-Dunáról is érkeztek kereskedők. A megyét ellátó sókereskedelem is Mohácson ment keresztül. A hal és a só a döntő árucikk. A halászok nagy jégvermeiben a hal hosszabb ideig is elállt. Sózott halat és bort árultak 1741-ben a mohácsi kereskedők. Temesvárig eljutottak áruik. A hal egy ré-