Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

MOHÁCS VÁROS GAZDASÁGÁNAK ÉS NÉPESSÉGÉNEK FEJLŐDÉSE A XVI-XIX. SZÁZADBAN - Szita László: Mohács gazdasági és társadalmi fejlődése a XVIII. század első felében

hattok. Az a forgalom, amelyet a vásártatás és pezsgő mohácsi piac jelentett, újabb visszaélésekre sarkalta az uradalom tisztjeit. Bosnyák Iván és tíz társa vallomásának egybehangzó adatai alapján látható, hogy nemcsak az uradalomét, hanem saját borukat is elmérték abban az időszakban, amikor csak a városi polgárok mérhették volna boraikat. A tanács tiltakozását semmibe vették és erőszakkal kényszerítették a várost saját boruk kimérésére. Kapzsiságuk nem ismert határt. Jellemző módon, csalással növelték a bordézsmát, hogy azután a beszedett mennyiséget a város kocsmájában „saját kimérhető borként" eladhassák. Több perből világlik ki e csalás. 1746-ban, a királyi comissió vizsgálata idején, csaknem valamennyi vallomástévő utalt erre. A mohácsi nótárius és a hímesházi öreg bíró így fogalmazta ezt meg: „...azt is vette észre a Tanú, hogy az uraság fertállyá, mellyel a dézsmabor bé szokott vetetnyi, sokkal nagyobb a Kösségh igaz mértékjénél . . ."57 Tizenegy faluból, amelyek a mohácsi uradalomhoz tartoztak 1709-1745 között, a panaszos levelek és vallomások a hamisított mércéről szóltak. Rausenberger Márton jobbágy erről a következőket mondta: „...ami pedig a bornak beszedését illeti, sokszor tapasztalták, hogy az uraság mértékje, mellyel a kilencedet és tizedet szokta az ispány beszedni, annyival nagyobb az helység mértékjétül, melyet nékiek az Nemes Vmegye. rendelt, hogyha valamelyik gazdátul két akó bor a tizedre és kilencedre esik. az urasság mérőjével három akós hordót megtöltvén, csak alig egykét fertály marad a kilencedtől és tizedtől, mely az szegénységnek igen nagy kárára vagyon, azt is tudja, hogy avval az öreg mértékkel bévévén a bort az uraságnak pedig akó szerint beadván, valamennyi fölülmarad, az ispány magának szokott tartané." Két szüret „eredményes" befejezése után az ispán csalárd módon 39 akó borhoz jutott.

58 A rablógazdálkodás elsősorban a jobbágyságot sújtotta, de az uradalom bevételeinek jelentős apasztása is mind szembetűnőbb. 1735—1746 között folyó vizsgálatokban a kíméletlen jövedelemgyarapítás agyafúrt módozataival találkozhatunk. Mohács környéki uradalom jobbágyainak kifosztásában, a tiszttartó vezetésével, a püspöki prefektus hallgatólagos beleegyezésével és cinkosságával, csaknem az egész uradalmi tisztikar érdekelve volt. Az 1746. évi per tanúvallomásában, majd a visszaélésekről készült összefoglaló jelentésben ellenőrizhetően, a következő kirívó esetekről tudunk: A gabona kilencedet és tizedet hajdúkkal és az ispánnal úgy szedették be a Mohács környéki földeken, hogy „hamisan több keresztet, s ha kellett erőszakkal is egy-egy keresztet elcsíptek, s az uraság pálinka égetőjében két esztendő folytán ismételten bort égettek, majd a falukban elárultatták . . .".

59 Az ily módon beszedett jövedelem a tiszttartó, az ispán és a hajdúk „megfellebbezhetetlen martaléka lett". Az uradalom hombárjába irányított gabonából ugyancsak jelentős mennyiséget tulajdonítottak el azon a címen, hogy „a rostáláskor sok szemét elvétetett."

60 1745-ben ismét pestis járvány pusztított Mohácson. Ezt követően nagy jelentősége lett a méznek. Joso Bosnyák mároki jobbágyhoz hajdúkat küldött a mohácsi tiszttartó két edény mézért. Bosnyáktól visszatért hajdúk azt jelentették, (valószínű előre megbeszéltek alapján), hogy igen sok mézet tart a pincéjében. A tiszttartó kiszállt és vád alá helyezte, mert ,,. . . a conscriptióban mondott bevallás hamisságán rajtafogta .. .", 8 Ft büntetésre ítélte. Mivel Bosnyák valóban nem rendelkezett mézzel, ezért a büntetés fizetését megtagadta. A tiszttartó „executiót küldött reá és egy arany fizetését csikarta ki tőle". Hímesházán pontosan megismételte ezt a mohácsi tiszttaitó. Kismohácsi szegény jobbágyoktól hasonló provokációkkal préselt ki ki-