Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

MOHÁCS VÁROS GAZDASÁGÁNAK ÉS NÉPESSÉGÉNEK FEJLŐDÉSE A XVI-XIX. SZÁZADBAN - Szita László: Mohács gazdasági és társadalmi fejlődése a XVIII. század első felében

dúr közül Mohács 10-et kapott. Kapitányuk felhatalmazást nyert, hogy az üldözőbe vett ,,közgonosztevőket" (felkelőket — Sz. L) a bűn helyén meg is ölhesse. Mohács az 1703. évi Károly-féle rezolúcióval került hivatalosan is ismét a pécsi püspök hatalma alá. A püspök a szabadságharc alatt távol volt székhelyétől. Mohácson, a felkelés bukását követő években került előtérbe a polgárság és az egyházi földesúr közötti harc 1710-es években és azt követően is, a fő jellemzője a helyzetnek, hogy egyrészt az 1701. évi császári leirat által adott jogok, továbbá a szokásjog alapján élte a város a maga életét. 1703. évi „visszahelyezés" magában rejtette a város és a püspök közötti küzdelem lehetőségeit, amit a Rákóczi-felkelés elodázott, hogy azután a 20-as és 30-as években annál erősebben lángoljon fel. A földesúri hatalom alatt a szolgáltatások, a különböző haszonvételek körül folyt a háborúskodás. A város „belül" eléggé függetlenül élte a maga életét mindaddig, amíg a püspöki uradalom tisztikara a kizsákmányolás és hatalmaskodás olyan módszereit nem alkalmazta, amelyek megfosztották legfontosabb jövedelmeitől. Ez azután több ízben nyílt ellenálláshoz vezetett. A század első felét meghatározó küzdelem menetét minden részletében jól adja vissza a város és az uradalom perében készült tanúvallomás. A kihallgatott tanúk olyan részletességgel tárják fel az egykorú élet minden oldalát, hogy célravezető ezeknek mélyebb és részetesebb bemutatása. V. A mohácsi uradalom gazdálkodása, valamint a jobbágyság és az uradalom közötti ellentétek a tanúvallomások tükrében A mohácsi uradalom népei, elsősorban a Mohács város és környéke jobbágysága, permanens harcban állt a földesúr tisztjeivel. A mohácsi tiszttartó megtiltotta a szigeti tavak halászainak, hogy a hallal kereskedjenek. Ezt csak neki adhatták el, vagy azoknak akik tőle engedelmet kaptak, illetve cédulát vettek, amely jogot adott a hallal való kereskedésre. A halászatban a contractustól eltérő, az uradalmat s jobbágyokat egyaránt sújtó önkényeskedés ellenállást robbantott ki, amelyet alapos vizsgálat követett. A királyi comissio több száz tanút hallgatott ki. Ennek során teljes mélységében tárultak fel a visszaélések és törvénytelenségek. Ezek kétségtelen összefüggésben votlak azzal is, hogy Nesselrod halála után Thurn, majd Cienfuégos kardinális, pécsi püspökök keveset, vagy egyáltalában nem tartózkodtak a baranyai birtokon. A kapzsi uradalmi tisztek saját jövedelmüket növelték, s kegyetlenül elnyomták Mohács és a többi uradalmi község minden ellenállását. 1746-ban Kamany János mohácsi halász, uradalmi „tó-mester" elmondta vallomásában, hogy Somoís András uradalmi tiszttartó, miután megtiltotta a városiaknak a hallal való kereskedést és azt teljesen kisajátította, az uradalmi halászat jövedelmét bekebelezte. A mohácsiakra ezen felül még „hajdúit is reáküldőtte, akik a hal zsákmányt erőszakkal lefoglalták"/'

7 Megegyezett továbbá a Dunát járó barkósokkal (halkereskedők-fisserek) és azokkal a megállapított árakat a tómesterekre kényszerítette. Hol olcsóbban, hol drágábban szabta meg a hal árát. A vizát erőszakkal lefoglalta és maga adta el, de az összeget nem fizette be az uradalmi kaszszába. Egy másik esetben „20 pénzen vette meg a halat, majd átszállította az uradalom házába, s ott az mohácsiaknak 40 pénzen adta el, a nyereséget nem fizette be a pécsi prefektus úrnak." I