Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

MOHÁCS VÁROS GAZDASÁGÁNAK ÉS NÉPESSÉGÉNEK FEJLŐDÉSE A XVI-XIX. SZÁZADBAN - Szita László: Mohács gazdasági és társadalmi fejlődése a XVIII. század első felében

dalom végig rendelkezett hálóvai. Nyilván erre nem volt szüksége, mert a mohácsiakat szerződés kötelezte a heti friss hal beszállítására, amelynek eleget is tettek. Vallomásának fontos része szól a halászok ellenállásának megtöréséről. Rets tiszttartó Nagy Györgyöt, ,,ipát onnan fölyüről magával hozta a halászok tanyájára a saját hálóival és az uraság hálóival együtt is halásztatott, mohácsiaknak a halászatot nem engedélyezte". Nyilván a cél az volt, hogy ezzel is a lakosságot a nagyobb összegű contractus teljesítésére szorítsa és egyáltalán a „zenebona" elcsituljon. Babits Márk dályoki, 70 éves lakos vallomásának leglényegesebb részei újabb tényeket nyújtanak a török utáni Mohács történetéhez: ,,. . . a török előtt Atyjával Boszniából jött Dályokra, akkor Mohácsnak kapitány parancsolt és Sajkával fegyverrel szolgáltak azon kapitánynak . . .". A legfiatalabb tanú vallomását apjától szerzett ismeretei alapján tette meg. Mikolin Mátyás szintén Bács megyéből jött. Szülei egykor mohácsi lakosok voltak. A 30 éves férfi Béreg faluban élt. Maga tapasztalta, hogy ,,. . . Mohácson a kuruc háborúkig fegyver viselő hajdúk laktanak, kinek szolgáltak nem tudja . . .". A részletekről, a püspök és a város közötti ellentétekről már csupán vázlatos kép él benne. „A püspök megharagudott a városra, mert megverték a katonáját. . ." stb. A 80 év feletti Bugadija Márk Bács megyei Szántó faluban élt. Egykor Mohácson lakott. Vallomásának minden részletében kapcsolódik a korábban tett vallomásokhoz. A fegyverviselő mohácsiakkal kapcsolatban ő is azt az érdekes vallomást teszi, mint korábban sokan. A mohácsi bég alatt két sajkán fegyveresen szolgáltak. A török hatalom visszavonulása idején Szebényi nevű városi kapitánnyal a török ellen vonultak Nándorfehérvárig. Az utolsó tanú Bugadija földije, a 60 éves Tuczakovits Jakab. A mohácsiak a török szolgálatában hajósok voltak, majd ezt követően a kuruc háborúkig a keresztény uralkodót szolgálták. A contractusra, a tizedre, a halászatra vonatkozóan vallomása nem tért el a többiekétől.*

58 Figyelemre méltó viszont az a megjegyzése, hogy „a kurucz háborúk után visszatértek ismét a lakosok". Itt nyilván a menekülő szerb népesség visszavándorlásáról van szó, A Pozsonyba igyekvő városiak fogságbaejtéséről, más vallomásokhoz hasonlóan megemlíti, hogy mezítelenre vetkőztették a polgárokat a püspök katonái. Vissza nem térhettek többet a városba. Közülük egyet megemlít, aki a vallomás idején is távol volt hazájától: Barasonits Györgyöt. összefoglalva a vallomások alapján a ténynek elfogadható részeket és azokat összevetve más források ellenőrzött megállapításaival, Mohács 1686—1732 közötti fejlődéséről a következőket állapíthatjuk meg: Buda visszafoglalását követően Lotharingiai Károly és Badeni Lajos vezetésével az egyesült szövetséges hadsereg egy része az ország déli területeinek felszabadítására indult. Október 22-én elesett Pécs és a császári seregek előtt kénytelen volt a siklósi török védőrség is letenni a fegyvert. A török csapatok a kisebb palánkokat is elhagyták, hogy a Dráva mögött keressenek védelmet. Vecchy generális 1686 októberi jelentése szerint a „Vitéz zalavári apát és kapitány Nesselrod, 600 fős seregével megostromolta Mohácsot és a palánkon kívül felépült várost felgyújtotta". Ugyanebben az időben, a Duna mentén előrenyomuló császári haderő Mohácson török őrséget nem talált. A város és a palánk-erősség erősen megrongálódott, a házak zöme elégett.

39 Ugyancsak Vecchy jelentéséből ismeretes, hogy a földek a harcok következtében