Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

MOHÁCS VÁROS GAZDASÁGÁNAK ÉS NÉPESSÉGÉNEK FEJLŐDÉSE A XVI-XIX. SZÁZADBAN - Szita László: Mohács gazdasági és társadalmi fejlődése a XVIII. század első felében

bíróra 150 Ft, a hat esküdtre személyenként 60 Ft, 32 bűnösnek talált polgárra 4040 Ft-ot, a szegényekre 6 Ft-ot róttak ki. 12 városi polgárt bebörtönzött, 4 polgárt minden jószágától megfosztott és a városból kiűzte. A püspök fellépésétől, amelyhez a vármegye tisztviselői asszisztáltak, a város megrettent. A megfélemlítés hatása alatt, a szorongatott helyzetben az 1703-ban megkötött kontraktust 1711-ben újjal váltották fel. A korábbi összeg helyett már 1000 tallért kénytelen a város fizetni. A „büntetés félelmitül igön megrettenvén az város a nevezetes püspöktől szorongattatván úgy és nem szabad akarattyábul kinteleníttetett, azután az 1703-ik esztendőbéli 500 Ft-ot 1000 tallérokra váltanyi." Az 1725. évi kontraktus is a felemelt 1000 tallérról tanúskodik. A város gazdasági fejlődésével, jövedelmeinek rohamos emelkedésével magyarázható, hogy amikor 1732-ben az 1725. évi szerződés ideje lejárt, a város szinte kényszerítette a püspököt, hogy az alacsonyabb megváltási összegre térjenek viszsza. Ugyanekkor a „halászó tavak élését" a kamarai igazgatás alatt tapasztalható módon kívánta gyakorolni, a püspöknek járó részen kívül nem kívántak senkinek részesedést biztosítani. A visszafoglalás után a tanúk szavaiból is világosan kiderült, hogy egy ideig katonai igazgatás következett. Ezt követően a kamarai igazgatás, majd 1703-tól a püspök hatalma alá került a város. Az ellentét különösen a Rákóczi szabadságharcot követően éleződött ki. A város a püspökkel szemben felvonultatott érvei között Pécshez hasonlóan, régi szabadalmait kívánta volna bizonyítani. Oklevele nem lévén, nagyszámú tanút hallgattak ki. A vallomások természetesen nem egyértelműen támasztották alá a város jogait. Bennük felbukkanó tények azonban a város törénetének nagyértékű dokumentumai a török kiűzésétől a XVIII. század derekáig. A tanúk közül többen a török uralom utolsó félévszázadára vonatkozó utalásokat is tettek. Az adatok értékelése előtt az „inquísitio" anyagát mutatjuk be. Az első vallomást tévő tanú Milkovics János volt.

28 Még 1710-ben is, Nesselrod püspök idején, Benna János és Sepheinfeld prefektusok alatt, évenként 600 forint árendát fizetett a város a püspöknek.

29 Mind a kocsma, mind pedig a mészárszék birtokában voltak. A földekről járó tizedet is megadták a püspöknek. A contractusban biztosan 600 forintot szögeztek le. A halászatban a várost senki nem akadályozta. Forrásunk pontosan utal a halászat módjára is: „. . . az halászat megengedtetett, úgy mind azonáltal, hogy a méltóságos akkorbéli Nesselrod püspök részire az harmadát praestálták, mivel mindennemű toknak gondviselését, és hálóknak erectióját magokra felvállalták, azért engedelmek lévén az halászatra." A püspök hatalmaskodásáról nem tudott semmit, de arra emlékezett, hogy már Nesselrod idejében (büntetésből!) 1000 tallért kellett fizetnie a városnak, a hat évre szóló új szerződésben. A második tanú Spreng János 72 éves pécsi lakos, püspöki prefektus.

30 A mohácsiak, emlékezete szerint, nem szolgáltak fegyverrel a királynak. Ö 1718ban a püspök „prefektusságában szolgált". Az árenda szerinte 425 forint volt. A halászatot úgy gyakorolták, hogy két részt vettek maguknak, egy részt kellett csak a püspöknek adni, mivel a hálókat a városiak tartották karban. „Nem kellett robotolni, sem kilencedet fizetni, de tizedet mindenkor adni kellett." A kocsmáitatást mindenkor Szent Mihály naptól Szent György napig bírták. A város polgárai árendás jobbágyok voltak. Jól emlékezett az 1721. évi püspöki hatalmaskodásra, amely a következőképpen zajlott le: „...az uraság kocsmáján lévő Tcégéreket leverték, az méltóságos urasság székén convinkáltattak légyen, és ezt a büntetés-pénzt nem az uraság, vagy