Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

VÁLOGATOTT DOKUMENTUMOK MOHÁCS VÁROS KAPITALIZMUSKORI TÖRTÉNETÉHEZ - Sándor László—Tegzes Ferenc: Válogatott levéltári források Mohács polgári kori történetéhez (1867-1944)

dését egy csapásra a legmegfelelőbb módon lehetne megoldani, úgy a város kö­zönségének, mint a piacot felkereső vidéki lakosság teljes megelégedésére. A gabonapiacnak a Deák téren történő végleges elhelyezése mellett döntő be­folyással kell lenni városunk rossz pénzügyi állapota is, mert végre valahára a Szé­chenyi tér sok költséggel elkészült. Most tessék elképzelni a tekintetes közgyűlés­nek ezen gyönyörűen elkészült és aszfalttal burkolt térre 300—400 kocsi meleg idő­ben összegyűl és a lovak három négy órai állás alatt a lábaikkal a majdnem folyós aszfaltot felkaparják, akkor abba a helyzetbe kerülünk, hogy a piacon ill. a Szé­chenyi téren állandóan ott fognak tanyázni asztaltolvasztó üstök, mert a teret újból kell javítani. Vajon az 50%-os pótadó elegendő lesz-e? Az előadottak alapján tisztelettel kérjük a tekintetes város képviselőtestületét: méltóztassék a hetipiac valamint a gabonavásártér elhelyezés tárgyában beadott kérvényünknek helyt adni és a piacok rendezése végett sürgősen intézkedni. Tisztelettel : 332 aláírás (Tisztázat) Bm. L. Mohács rendezett tanácsú város ir. 6913/1930. Ritzl Károly mohácsi lakás és társai élelmiszer és gabonapiac áthelyezési kérelmével egy­időben 576 személy által aláirt ellenjegyzés is készült, főleg zöldségtermelő polgárok aláírá­sával. Az utóbbiak sérelmesnek tartották a piactér áthelyezési kérelmet a maguk és a Mo­hács-szigeti lakosok szempontjából egyaránt. Mohács város képviselőtestülete a súlyos gaz­dasági és pénzügyi viszonyokra hivatkozva elutasította Ritzl Károly és 332 társának bead­ványát. 1932. február 7 A Mohácsi Ipartestület információja a helyi sajtónak a városi kisipar helyzetéről Súlyos helyzetben van a mohácsi kisipar. A legtöbb kisiparos segéd nélkül dolgozik. — Csak 84 tanoncot szerződtettek az 1931. évben. — Idő előtt szabadítják fel a tanoncokat, hogy ne kellessen élelmezni. - A mindnagyobb mérvben fejlődő gyáripar kiszorítja a kisipar termékeit. Egy ízben megírtuk már, hogy az iparosok sorra elküldik segédeiket s azok, akik valamikor több segéddel és tanonccal dolgoztattak, ma csak egyedül, vagy család­tagjaik segítségével végzik el a még befutó, kisebb számú megrendeléseket. Ezeket a jelenségeket saját megfigyeléseink alapján közöltük, de szükségesnek tartottuk az ipartestülettől, mint illetékes tényezőtől is felvilágosítást kérni, hogy az általános helyzetet megismerhessük. Az ipartestületen a következő információkat adták: — A hónapok óta tartó nagy munkahiány, a kereseti lehetőségek teljes megszű­nése folytán, ma az iparosság úgyszólván semminemű fizetési kötelezettségének nem tud eleget tenni. — Az építőipar és az ezzel kapcsolatos nagyszámú szakma munkaalkalmai már régebb idő óta teljesen szünetelnek. Ezeknek még csak kilátásuk sincs a javulásra, mert hiszen a mai pénztelenségben ki tud építkezni? A tavasz közeledik, de semmi megrendelésre nincs kilátás, s az építőipar sok szakmája tanácstalanul néz a jövő elé. Az utóbbi hat hónap volt a legsúlyosabb az iparosságnak, mert a pénz­szűke, valamint a tisztviselők és nyugdíjasok illetményeinek csökkentése nagyban befolyásolták a viszonyok további rosszabbodását. Cipésziparosainknak az a panasza, hogy a fővárosból és máshonnan beözönlő s

Next

/
Oldalképek
Tartalom