Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

VÁLOGATOTT DOKUMENTUMOK MOHÁCS VÁROS KAPITALIZMUSKORI TÖRTÉNETÉHEZ - Sándor László—Tegzes Ferenc: Válogatott levéltári források Mohács polgári kori történetéhez (1867-1944)

Válogatott levéltári források Mohács polgári kori történetéhez 1867-1944 SÁNDOR LÁSZLÓ-TEGZES FERENC Forrásközlésünkkel az a célunk, hogy néhány vonatkozásban bepillantást nyújt­sunk Mohács kapitalizmuskori életének 1867 utáni évtizedeibe. A korlátozott terjedelem miatt csak jelzésszerűen tudjuk bemutatni ezt a válto­zatos korszakot. A dokumentumok 1867-tel kezdődnek és 1944-el zárulnak. Tekintettel arra, hogy a polgári kori Mohács története nem elég kutatott, ezért igyekeztünk úgy összevá­logatni a levéltári forrásokat, hogy a város kereskedelmét, iparát, iskola- és művelő­désügyét szemléltessük, A forrásanyag gerincét Mohács város levéltárából a képviselőtestület, valamint a polgármesteri hivatal iratai alkotják. Ott folyamodtunk csak más szerv iratanyagá­hoz, ahol szükségesnek látszott az adott időszak teljesebb bemutatása. Az említett forrásanyagon kívül még felhasználtuk a helyi sajtót is. A különböző típusú és témöjú dokumentumok időrendben követik egymást. A dokumentumok közlési formája az úgynevezett teljes forrásközlés. A bemutatott iratokat teljes egészükben adjuk közre, nem vontunk össze részeket. Betűhíven, az eredeti helyesírást meghagyva közöljük a forrásokat. Az egyes dokumentumoknál előbb a keletkezés évét, majd utána röviden a forrás tartalmát adjuk. Ez a kettő alkotja az irat regesztáját, meghatározását. Minden dokumentum végén jelzetet adunk. Feltüntetjük az irat fajtáját, eredeti lelőhelyét, a szerv nevét és iktatószámát. A jelzet után ott, ahol úgy éreztük, hogy szükséges, magyarázó jegyzetet közlünk. (S. L-T. F.) 1867. február 24 Képviselőtestületi jegyzőkönyvi kivonat az osztrák katonai vizsgáló bizottság jelenletérői Város főbírája üdvözölvén a képviselőtestületet, felemlíti, miként mindenki örö­mére a magyar minisztérium kineveztetvén annál nagyobb fájdalommal értesíti a képviselőséget, hogy ennek dacára a katonai executio 1 Mohácson még mindig lé­tezik, az alispán úrhoz tett kérelme sikertelen maradván, ajánlja egy bizottmánynak kinevezését, mety a megyehatósághoz annak megszüntetése végett bemenvén. Ezúttal felhívja a képviselőséget odaműködni, hogy a nép a nagy öröm miatt ne rakoncátlankodjék, viselje magát mívelt honpolgárhoz illetőleg. Városbíró és népszószóló megbízatnak azonnal Pécsre menni a katonai esecutio megszüntetése sikeres eszközlése végett. A népnek e csend és rendben leendő magaviseletre nézve buzdításra minden képviselő ünnepélyesen felhívatik. Bm. L Mohács város képviselőség! jegyzőkönyve 1867. február 24. 8. sz. 1 Executio — végrehajtás. 27 417

Next

/
Oldalképek
Tartalom