Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

VÁLOGATOTT DOKUMENTUMOK MOHÁCS VÁROS KAPITALIZMUSKORI TÖRTÉNETÉHEZ - Baranyai Aurél: Annotált dokumentumok és apró tudósítások Mohács egészségügyi állapotáról 1926-ig

Serli Sándor dr. előadást tart Pécsett, ezzel a címmel : ,,A közegészségügy fejlődé­sének legbiztosabb úttörője a jó népiskola." 05 1896. „Járványhírek. Mindenütt, ahol a hasi hagymáz (Typhus) eddig fellépett, dunavizet élveztek s ez intelmül szolgálhat arra, amit az orvosok már régóta hirdetnek és amire városunk­ban, ahol minden szemetet, az esti sötétségtől takarva (sokszor azonban nappal is) a Dunába öntenek, hogy a Duna vizét csak szűrve, felforralva, majd lehűtve, fo­gyasszuk. Ez az óvatosság bizonyára hasznosabb leend, mint a korai félelem, mely, mint minden bajban, ezesetben is rossz tanácsadó." 06 Az Országos Torna Szövetség Rüll János dr-t, tb. járásorvost, a Mohácsi Torna Egylet elnökét, igazgatósági választmányába hívja. 6 ' Gyógyszertár vizsgálat. Mendl Lajos dr. vm. t. főorvos Serli Sándor dr. járásorvossal megvizsgálta a két mohácsi patikát s nem talált kifogásolni valót. 68 Antalóczy Kázmér mármarosszigeti lakos, oki. gyógyszerész a belügyminiszterhez folyamodott, hogy Mohácson a már létező két gyógyszertáron kívül egy harmadikat állíthasson fel. 69 Mohács város 64 ezer forintos költségvetésében 3 szülésznő évi fizetésére 100 forintot Szegényházi hozzájárulásra 600 forintot Megyei betegápolási alapra 1783 forintot Egészségügyi kiadásokra 200 forintot Járványkórház bérletére, ellenőrzésre 110 forintot Fertőtlenítő anyagokért 120 forintot Jégverem megtöltésére 30 forintot Védhimlő oltási anyagért 40 forintot Vagyontalan ápoltak gyógyköltségeire 100 forintot irányoztak elő. 70 Aszfalt gyalogjáró építését kezdik meg Mohácson a Kossuth utca északi részé­ben. 71 Auber Vilmos gyógyszerész és Rüll János dr. is szerepel a mohácsi virilisták jegy­zékén. 72 Rüll János dr. községi és járásorvost a vármegye által Mohácson emelt új László­kórház főorvosává és egyúttal tb. megyei tiszti főorvossá nevezik ki. Szakképzett, lel­kiismeretes, rendszerető és humánus érzelmű igazgató főorvost kap a kcrház. A gondnoki tisztet Nendtvich Gyula oki. mérnök látja el. 73 7897. január elsején Baranya vármegye mohácsi László közkórháza a betegfel­vétel részére megnyílt s azóta a felvételre jelentkezők száma a húszat meghaladja. A felvettek egyharmada mohácsi, ami igazolja, hogy a közkórházra a mohácsiaknak is nagy szüksége volt. Felvétetik mindenki, aki kórházi kezelést igényel, a heveny ragályos betegek és elmebetegek kivételével. Utóbbiak mégis csak megfigyelésre fogadtatnak el mindaddig, míg tébolydába való átszállíttatásukat nem engedélye­zik. A napi ápolási díj — belügyminiszteri rendelet alapján — 78 krajcárban lett megállapítva. 74 Serli Sándor dr. a jótollú és népszerű járásorvos „Harmadik gyógyszertár" cím­mel egy sokat vitatott helyi kérdést igyekszik tisztázni a mohácsi újságban: „Ha bárhol is egy új gyógyszertár felállításának kérdése felmerül, ebben csak az lehet irányadó, hogy az új patika nem veszélyezteti-e a régiek fennállását s szük­ség van-e rá a közegészségügy érdekében. Mert a gyógyszertár csak úgy felel meg rendeltetésének, ha megbízható és megfelelően elkészített gyógyszerekkel látja el

Next

/
Oldalképek
Tartalom