Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

DOKUMENTUM ÉS KISEBB KÖZLEMÉNY A MOHÁCSI CSATA TÖRTÉNETÉHEZ - Fényes Miklós: Múlt századi dokumentum 1526-ról

szőtt, hogy valaki útban volna is. Ha a' király elmegy, mink is elmegyünk: ezt regélték mindenek. Lajos tehát, hogy mindeneknek példát adna, 3000-red magával kiindult Budárul 20. Júliusban, és ódik August, elérkezett TOLNÁRA. Az ő megindultán elpirulván szállongtak már most hozzája mindenfelül; de a' mi a' régi Magyarok kincse, a' hadak megrontója, és a' Birodalom megtartója volt, azt nem hozták el. Nem hozták el magokkal az összefogást, engedelmességet, és szófogadást: hanem hoztak egy makacs nyakasságot, és pokolbéli villongást. — Itt TOLNÁN az a' rémíttő hír érkezett, hogy a' Török megvette már PÉTERVÁRT, és egyenesen Eszékre siet: a' Király tehát a

1 hadi tanátsal együtt megparancsolta, hogy az öszvegyült seregnek egy jó része Bátori István Palatínussal siessen Eszék alá; és ha a' Török már a' Száván által jött, legalább a' Dráván állják útját. De nem mentek el, nem: „ősi szabadsága az —• azt mondták — egy Magyar Nemesnek, hogy csak a' Király Zászlója alatt tartozik hadakozni: jöjjön hát a' Király is, úgy elmegyünk, külömben mi sem megyünk."

25 — Mikor a' Tolnai sereg Lajos királlyal együtt továbbat Mohátsra ért, az alsó Magyar Országi seregek is megérkeztek már Moháts alá, és KARASSO vizén túl állapodtak meg: elment hát TOMORY PÁL az ő Főkapitánnyok, és már most az egész Magyar vitézség Fővezére, és megszólította őket, hogy jöjjenek föllyebb, és kapcsolják magokat össze a' Király táborával. De nem mentek, hanem egy hangái reá támadtak: arra le van a' Török, arra kell hát menni, nam pedig föl. Nem harczra, hanem futásra akarják venni, kik őket vissza hijják: megvesztegetik a' Királyt is, és banyát tesznek belőle.

20 — Mikor PODMANITZKY MIHÁLY éjtzakának ideién toppant be Lajoshoz, hogy SZOLIMÁN megvette már ESZÉKET is, és által jött a' DRÁVÁN: Lajos Király még azon éjjçl minden nemzetbeliekbül gyűlést hivatott, és az Isten rettenetes nevére kérte őket, hogy vonuljanak hátra, és várják össze a' segítséget: jobb lesz szót fogadni, és megmaradni, mint makacskodni, és bizonyosan elveszni. De nem: csak vállat vonyintottak. Sőt éppen mikor itt a' Gyűlésben voltak, követek jöttek az alsó táborból, kik mind a' Királynak, mind a' tanácsnak szemtül szemekbe ezt mondották: „meg ne merjék próbálni, hogy a' verekedést eltiltsák, hanem jöjjenek lejjebb ő feléjek; mert ha mást akarnak, ők a' Török helyett egyenessen ő ellenök indulnak."* Tudja Isten! van ollyan köd, mellyben nem lát az ember; van ollyan fásultság, mellyben nem érez az ember: úgy ezek is, nem látták a' kardot, melly már a' torkokon; nem sejtették a' veszélyt, melly a' fejők fölött lógott már. Mert halljuk csak! valami PEKRI nevű, ki valaha keresztény volt, de még kicsiny korában elfogták a' Törökök, és most ez is itt volt SZOLIMÁN táborában, által szökött mi hozzánk, és egyenessen Lajos Királyhoz vezettetett. Midőn ezt Lajos Király kérdezte, hogy mit ítél, ugyan remélhetünk-e győzelmet? ezt felelte: Ha minden Töröknek hátra kötnék a' kezét úgy, hogy a' maga védelmére meg se tudna mozdulni, egy ilyen maroknyi nép mégis, mint a' Magyar sereg, három nap sem tudná leoldozni.

27 — Hallották mind ezt, kik a' Tanácsban voltak: de még is tsak vállat vonyintottak, 's ütközetet kívántak. — Így rohan egy kő a' magasrul a' meredek mélységbe! így siet egy elkapott hajó a' halálos örvénybe: így siettek szegény Eleink is a' bizonyos veszedelemre. Mert felviradt ezek között Augustus hónapnak 29dik, a' Magyarok régi dicsőségének pedig utolsó napja. ** Mint a' rzükség engedte, minden el volt rendelve: volt 80 ágyúnk; népünk pedig mintegy 20 000. A' Töröknek ellenben 3000 ágyúja, népe pedig ha nem eaész 300 de 200 ezernél bizonyosan több. A' nap tiszta, az idő szép vidám volt; csak a' NAGY NYÁRADI dorn választó el a' két tábort egymástul.

28 Sokáig kéten tartott a' Török bennünket; mert már dél is elmúlt, még sem jött: „hanem mikor a

1 nap hanyatlani kezdett már, mintegy délután 3 órakor, a' Töröknek egy része nagy halkan, és csöndesen úgy, hogy csak a' dárdájoknak teteje látszott, — nem sokára pedig az egész serege iszonyú nagy sikoltással leereszkedett."*— Erre a' Magyar vitézek is régi szokás szerint a' Jézus nevét nem annyira kiáltozván, mint énekelvén, rá rohantak a' vad pogányra, és elkezdődött a' viaskodás. 32 Magyar ifjú, mint annyi MUCIUSOK, meg esküdtek, hogy SZOLIMÁNT magát ölik meq.

29 Látszott is eleinte a' szerencse kedvezni: mert a' Török lovasság megfutamodott, és a' Magyar vitézek már szinte SZOLIMÁNNAK testőrzőit nyakazták. Azonban ez a' futás alig ha csak fortély nem volt: mert egyszer csak azt vették észre a' Magyarok, hogy a' Török ágyúk előtt vannak, nem messzebb, mint csupán csak 10 lépésnyire, mi közöttük iszonyú pusztítást tett. De a' Magyar vitézek itt sem vesztették el őseik' bátorságát: hanem ott az ágyúk előtt, ott a

1 halál torkában is, szint azon tűzzel viaskodtak, mellyel az ütközet elején. Hanem egy szerencsétlen hír egészen elrémítette őket. Míg tudni illik a' Magyar sereg a' Törökök derekán harczolt, a' Belgrádi Basa BELIBÉG azon a' völgyön, melly Nagy Nyáradrul BABARTZ alá megy, által lopódzott a' keresztények tábori szállására, melly BABARTZ és LÁNTSCHUK között volt.

30 Itt az őrzőket leöldözte, a' hadi szert, és eleséget elfogta egy szóval az egész tábori készületet feldúlta. — Erre a' hirre a' Magyaroknak szivök, lelkük elesett, de az el-