Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

AZ IPAR FEJLŐDÉSE MOHÁCSON A XVIII-XX. SZÁZADBAN - Sarosácz György: Adatok a mohácsi céhek történetéhez

Szent János emlékezete Viseljük türelemmel azt, mit meg nem változtathatunk. Mert a iőbb események Isten kezében vannak, akiktől lett és van mindenünk; miután közös sorsunk igen sokat szenvedni az életben mitől a baj elválaszthatatlan, és szenvedni tudni pedig igen soknak nagyon nehéz, mert a fájdalom az emberi érzelmek legerősebbike, hacsak gyengén is érinti a testet és lelket; azért ha különös baj ér bennünket, legjobb ha megnyugszunk Isten akaratában, és türelmességgel viseljük azt; mert nyugalom nélkül nincs boldogság, úgy békében élni mindenkivel a legnagyobb öröm, és legfőképpen Istennel békében élni a legnagyobb gazdaság. Azért kerüljük a káromkodást és különössen a kicsapongást, mint minden rossznak és bűnnek kezdetét. Munkásság, szorgalom, és józan takarékosság, legyen legfőbb törekvésünk, akkor /ő Istenünk nem fordul el tőlünk."

3G II. Szűcs, szíjártó, tímár és nyeregkészítők céhe A latin nyelvű céhszabályzat szerint a szűcsök, tímárok, nyeregkészítők és szíjártók közös céhet alkottak. A céh megalakulásának pontos ideje a céhszabályzatból nem derül ki.

37 Feltételezhető, hogy azt a pécsi püspöktől, mint a város földesurától kapták. A közös céh megalakulása a XVlll. század első három évtizedében történhetett. A szűcs és szíjártó szegődtető könyv szerint, az 1753—1888-as évek között 73 mester szegődtetett inast.

38 A négy mesterségben dolgozó kézművesek száma ennél nagyobb lehetett, mert pl. csak a szűcsök 1868-ban 43 főt számlálnak.

39 A mesterek pontos számát egy-egy mesterségen belül nem ismerjük. A működő mesterekről nyilvántartást nem vezetnek, vagy az megsemmisült. A szegődtető könyvben csak elvétve találunk mesterségre vonatkozó utalást. A tímár és szíjártó mesterek száma lehetett a legnépesebb. Mohács a vasút megépítése előtt a megye legfontosabb kereskedelmi központja. A hajók vontatásához,

40 az áru szekéren szállításához igen sok ló kellett — ami viszont szükségessé tette a nagyszámú tímár és szíjártó mester foglalkoztatását. A tímárok és a nyereg készítők az olcsó gyári termékek megjelenésével a múlt század utolsó néhány évtizedében tűnnek el, míg a szíjártókra nagy szükség volt, mert a mezőgazdasági munkához és szállításhoz lovat igáztak, számuk azonban állandó, lassú csökkenés felé vezetett. A céh népes számából kiindulva azt láthatjuk, hogy Mohács a megye délkeleti területének fontos bőrfeldolgozó kézműves központja volt. Ezt bizonyítja a szűcs és szíjártó tanoncok magas száma is, amely közel 50 év alatt 230 főt számlál/

11 A mohácsi szíjártó, szűcs, tímár és nyeregkészítő céh ebben az időszakban nemcsak késztermékkel ellátó központja lett Mohács és környékének, hanem a mesterség elsajátításának egyik igen fontos helye. A szűcs és szíjártó mesterek névsora a XVlll. század második felében a nemzetiségi hovatartozás szerint a következő arányokat mutatja: 45 horvát-szerb, 24 magyar és 4 német/'

2 A szűcsmesterek nevei közül 1868-ban 23 magyar, 18 horvátszerb és 2 német hangzású nevet találunk/'

3 A leszegődtetett szűcs és szíjártó tanoncok között az arány hasonló volt. A szűcsmesterek nagy többsége paraszti ruhadarabokat készített, hiszen Mohács értelmisége ebben az időszakban még nem volt jelentős. A bőrsubák, bőrmellesek és egyéb ruhadarabok nemzetiségiek megoszlása szerint készült. A magyar mesterek sokasága ellenére, a helybeli magyarság körében nem alakult ki a cifrabőrsuba, mint amilyent viselt a sokacság, vagy ehhez hasonló. Számukra egyszerű, fehér vagy fekete színű bőrruhákat készíthettek.