Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

MOHÁCS VÁROS GAZDASÁGÁNAK ÉS NÉPESSÉGÉNEK FEJLŐDÉSE A XVI-XIX. SZÁZADBAN - Kardhordó Kálmán: Mohács mezőváros gazdasági és népességi viszonyai a XIX. század első felében

tárból kitűnik, hogy a tulajdonos inkább az áruválaszték szélesítésére, mint a menynyiség növelésére törekedett. A kendők sokfélesége a forgalom mellett az igényekre is következtetni enged. A több, mint 20 féle különböző kendő tartása ugyanakkor sejteti a kereskedők közti versenyt is. A tartozás nem volt kevés (csaknem félezer jobbágy egynapi napszáma), de ennél nagyobb összegek egyszerre történő kifizetésével is találkozunk mohácsi adásvételek esetében. IX. Sóház A XIX. szd. első felében a megye 2 királyi sóhivatala közül egyik Pécsett, a másik Mohácson volt. Mohácsra 1721-ben telepítették, s gazdasági életében közvetlenül is, közvetve is jelentős szerepet játszott. 6500 q hordképességű különleges kamarai fahajókon szállították szegedi átrakás után az erdélyi és máramarosi sóbányákból a sót a Dunán, s raktak ki jelentős mennyiséget Mohácson is.

41 Az 1800-as évek elején azonban a közvetlenül a partra épített sóház a partszakadások, alámosások következtében rozzanttá vált, ezért a Kamara a Dunától távolabbi területen szándékozott újat építeni. A város tanácsa a telkek szabad eladásának jogára hivatkozva biztosította a Kamarát, hogy akár a város területén, akár a város szélén kész mindenkor területet adni. Kezdetben négyszögölét 30 krajcárban ajánlotta, ha az F. Kamara nem sokallani és sajnálni méltóztatik, magunkra vállalván az azoktul eddig járni szokott köz-terh-viselésnek és adásnak terhét, az tőlek az M Uradalomnak járandó Dézma adásnak pedig (ha valaha kérdésbe jönne) Evictioja az F. K. Kamarának maradna."

42 Később azonban attól tartva, hogy a Kamara megsértődik s más helységbe teszi át sóhivatalát, a város bírája levélben közölte Mohács budai ágensével: ,,készebbek leszünk az egész szükséges fundust ajándékba ajánlani."

43 A mohácsiak nem tudhatták ekkor, csak később, hogy a királyi kamara a pécsi püspökhöz mint földesúrhoz már korábban területért folyamodott. Hiába is ajánlott fel a város az akkor új mohácsi résznek is nevezett rác temetőn túli, országút melletti szántóföldekből területet, a kamara azt nem fogadta el, — jól ismerve a mohácsiak jogi helyzetét, püspöktől való függőségét —, hanem az uraság által átengedett gyepet. E gyep átengedésekor a mohácsiak felemelték szavukat, félve Duna partjuk összeszorításától. Ezért írásban is biztosították őket megfelelő kereskedési területről.

44 A város érthetően ragaszkodott a sóhivatal jelenlétéhez, máshova telepítése igen érzékenyen érintette volna több szempontból is. Más kamarai hajók kikötésük alkalmával a mohácsi sóház pénztárából fizették ki hajóslegényeik bérét, akik azt legtöbbször mindjárt el is vásárolták, így pénzük a városban maradt. Évente 400 kocsi is megfordult sóért, miknek fuvarosai ,,az városban kiváltképpen az kotsmákban érzékeny költséget tesznek", azonkívül mint vidékiek a boltokban is bevásároltak. A sóhordás a földnélküli zsellérek biztos kereseti lehetőségének számított. A sóház tisztjei, alkalmazottai nemcsak rangot adtak jelenlétükkel a mezővárosnak, hanem kiadásaikkal növelték a mesteremberek bevételét. Ha nem is a magisztrátus elgondolása szerint, de végső soron a hivatal Mohácson maradt.