Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)
MOHÁCS VÁROS GAZDASÁGÁNAK ÉS NÉPESSÉGÉNEK FEJLŐDÉSE A XVI-XIX. SZÁZADBAN - Kardhordó Kálmán: Mohács mezőváros gazdasági és népességi viszonyai a XIX. század első felében
Miként a legelők, az erdők esetében sem történt pontos felmérés, azok valóságos területét nem is tudták. Történt ugyan intézkedés főként az épületfák óvását, nevelését illetően, de kevés. Az ún. Diloni erdőt 1833-ban a város és az uradalmi tiszttartó közös megegyezéssel tilalmassá tette ugyan, de a megállapodást az uradalom megszegte, azzal védekezve, hogy az egyezséget nem az uradalom, hanem csak egyik tisztje kötötte (I). Az ügyből kerekedett per kapcsán elrendelt helyszíni szemlén tapasztaltak világosan mutatják az állapotokat: ,,. . .tekintvén azonban a minden rendszer nélküli vágatást, úgy a marháknak az egész Szigetbeni szabad barangolhatását, mely által a sarjadozó fa növény zsenge csírájában elgázoltatik, leétetik, s így elvész, — mint a jelenleges tapasztalás mutatja, az erdőkbeni fák részint levágattatván, részint elvénhedvén, nem sok üdő múltával, minthogy az utánnövésre legcsekélyebb gond sem fordéttatik, valamint már jelenleg a lágy fában a nem sokára bekövetkezendő szükség mutatkozik, úgy a még bőségben létező többi erdőségnek is vesznie kell, — igen javasolhatónak tartja tehát jelen választmány egy bizonyos erdei rendszer behozatalát, az erdőknek rendes vágásokra, és tilosokra kellő felosztását." 27 E pert követően vette tervbe az uradalom az erdők rendszeres vágásokra osztását. A város azonban az uradalom minden kezdeményezését gyanakvással fogadta, így azt is, mikor az ún. Potsibarában lévő tölgy és más fák kivágására, eladására és a jövedelem felosztására a földes uraság javaslatot tett, a hatvanasok megvitatták, fontolóra vették, de elzárkóztak: „. . . a Szigeti erdők a régi szokás szerint használtassanak, és a város a Méltós. Urasággal semmi közösülésben ne ereszkedjen . . ." 28 Az erdőpusztításért kiszabott büntetés csak 6 Ft bírságig illette a várost, az ennél nagyobbak úri széki döntéstől függtek. A mohácsiak viszont szerették volna, ha az erdőpusztítók bírságából a resolutio értelme szerint a földes uradalomnak csak egyhatod rész járna, öthatod részt pedig a város kapna „annyival is inkább, minthogy az egyezésnek 3-ik pontjában az Uradalom részére járandó fajzás csupán a mohácsi házi szükségre és tégla kemencére határoztatna." Az emiatt keletkezett perben új arányosítás jött létre, éspedig az addig kívánt Ve^/ß aránynál is kedvezőbb a város számára. „. . . ezen bírságolás eránt a Földes Uradalom úgy vagyon a Mohácsi mező városhoz, valamint 1 a 13 Vb-" A döntést a Helytartó Tanács is jóváhagyta, az uradalom pedig sajnálkozását fejezte ki. A püspöki uradalom és Mohács párharcából ismét a mezőváros került ki győztesen! Az arányosításnál a két fél újólag felmért fa szükségletét vették alapul. A túlzott igényt a választmány elvetette. (Pl. a mohácsiak némely házra 18, sőt több ölet is kértek, az uradalom pedig olyanokat is beírt, akik azelőtt máshonnan nyerték faizásukat.). Végül Mohács esetében lakásonként 5, a kért 12 706 öl helyett 6954 ölet, az uradalomnak pedig 878 öl helyett 574 ölet hagytak jóvá. 29 A városnak sok gondja baja volt a fatolvajokkal. Az öt erdőpásztor sem állt mindenkor feladata magaslatán, mint az a hatvanasok ülésén elhangzottakból is kitűnik: „A szigeti erdőőrök határtalan pusztításokat önmaguk azáltal követnek el, hogy a bátskai lakosoknak kocsi számra adogatják el a fát." (Az ebből eredő jövedelem természetesen nem a városi pénztárt gyarapította.) 30