Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1974-1975. (Pécs, 1976)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE ÉS PÉCS VÁROS REFORMKORI TÖRTÉNETÉBŐL - Sándor László: Klivényi Jakab. (Források életére és irodalmi munkásságára)

Klivényi Jakab a Pesten töltött évek alatt — verselgető barátaival együtt — bizonyára felkereste Virág Benedeket. Irodalomtörténeti tanulmányok feltételező-jellegű megállapításaiból minden esetre arra a következtetésre juthatunk, hogy ez a kapcsolat létrejöhetett. Ismeretségüket jelen esetben csak közvetett bizonyítékokkal tudjuk alátámasztani.

4- Igazolás végett álljanak inkább itt Virág költészetére emlékeztető reminiszcenciák: 'S merre Hespernek tüneménye, 's Erósz Rózsa leplekkel födözött alakja Tündököl, bájos zenegésed' hangja Lelne csudálót." (Horváth Nepumuk) A szabályosan felépített három szapphói sort követi egy adoniszi. Vagy egy másik esetben: „Mint lantosinknak fénye az agg Virág, Vagy mint Baróthink a' magyar Oszszián, És a' dicsőség' templomához Izzadozó Faludyk, Fejérek." (Farkas Józsefnek) Ebben az esetben a klasszikus alkaioszi strófával találkozhatunk. Ha most skandálnánk és tüzetesen megvizsgálnánk Virág Benedeknek „A versengő hazafiakhoz" és „A kényes szenvedőhöz" című verseit, akkor megdöbbentően kiugrana a hasonlóság. Ugyanezt tapasztalnánk abban az esetben is, ha fiatal költőnk hexametereit vagy trocheusait sorakoztatnánk fel. Klivényi Jakab kéziratos gyűjteményének első kötetében olvashatunk „Pontyiról" egy csattanós epigrammát. Valószínű, hogy osztálytársa lehetett Pesten a filozófiai tanfolyamon és Pécsett is a teológián. Az epigramma keletkezésének pontos idejét megállapítani nem tudjuk. Ez mindenesetre azért érdekes, mert Virágnak is ismert „A Poéta és Pontyi" című szatirikus hangvételű verse, valamint „Pontyi és Kakuk" című meséje. Klivényi Virág Benedekhez fűződő kapcsolatából elsősorban Horatius költészetének fényét kaphatta útravalóul. A zajos Pest nyelvészeti vitái sem hagyták érintetlenül a fiatal költőt. Erről győz meg bennünket „ zT magyar leczkéket kerülő ifjakhoz" című ódája. Minden sorában, kérdőjelében a lelkesedés, a hazaszeretet érződik. Támadja az egyetemet kerülő társait, kik kardot húznak a magyar nyelv ellen, és fényét homályba döntik. Hová, hová rohantok elfajult fiak! Mi űz futásra tikteket? Nem volt elég soká homály alatt hazánk? Tovább fenyítsen a' veszély? Az elveszés sürgette a' Magyar nevet, 'S ez nyögte a' jövő halált. Ekkor kaczagtak esküdött irigyeink: Vélték, hogy eldől a' Magyar. De még korán ütöttek a' buták kaczajt. Él a' Magyar, mert nyelve él. Hát nem buzog, nem forr ezért korcs véretek? Nem kész ezért kiomlani? Nem, mert szaladtok — kardot húztok ellene, Fényét homályba döntitek.