Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1974-1975. (Pécs, 1976)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE ÉS PÉCS VÁROS 15.-19. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBŐL - Nagy Lajos—Fetter Antal: Pécs régi vízvezeték rendszereinek története

A mérési adatok szerint ez a vezeték annak a csőnek a folytatása, amelynek a védőburkában törökkori téglát találtunk. Arra vonatkozólag, hogy egyik vezetéket miért helyezték csak a puszta földbe, a másikat pedig habarcságyba nem tudunk biztos véleményt mondani. Lehetséges, hogy a habarcsba ágyazása a vízvevetékek építése során szerzett tapasztalataik eredménye. Az építtető anyagi lehetőségei is megszabhatták a kivitelezés módját. Az egyes csődarabok kiképzése is azt bizonyítja, hogy a törökök olyan vízvezeték-építési tapasztalatokat hoztak magukkal, amelyeket sok évszázados, ha nem több évezredes hagyomány előzött meg. A csövek leírásánál említettük, hogy a végeiktől a hossztengelyük közepe felé kissé szűkülnek. Amennyiben valamilyen okból torlódott az egyébként csak csörgedező víz a csőben, a szűkületek helyén felgyorsult a sebessége, csökkent az oldalnyomása, nem repedt el a közepén a cső. A belső felületén, korongozás közben a fazekas a legtöbbször csak az ujjai hegyével, esetenként még valamilyen hegyes eszközzel is, a cső hossztengelyére merőleges irányba körkörös vájalatokat képezett ki. Ezáltal a cső falának az üregi oldala hullámos lett. A víz nem áramolhatott lineárisan, turbulencia alakult ki. A turbulens áramlás csökkentette a sebességet és az oldalnyomást, egyben megakadályozta az üledék képződését, a vízkő lerakódását. Ellentétben a XVIII—XIX. században épített vízvezetékekkel, ezekben a rendszerekben vagy egyáltalán nem, vagy csak alig találunk vízkövet. A leírtakkal nem akarjuk azt bizonyítani, hogy a török idők keleti vízvezeték építő mesterei ismerték a Bernoulli-effektust, vagy a turbulens áramlások, vagy a Venturi-cső fizikai törvényeit. Mesterségbeli tapasztalataik voltak, és azokat a helyi adottságoknak megfelelően alkalmazták. Az áramlás sebességének a növekedésével arányosan növekedett a turbulencia is, a rendszer bizonyos mértékben önszabályozó volt. Nem állt módunkban az ilyen rendszer felsorolt előnyeit kísérletekkel igazolni. Az említett fizikai törvényeknek a rendszeren belül uralkodniuk kellett. Az önszabályozás lehetővé tette a nyomáskiegyenlítő tartályok számának a csökkentését, esetleg a teljes kiiktatásukat is. Azoknak a vízvezetékeknek a kiképzése, amelyeknek a történetét nyomon követhetjük a levéltári adatok alapján, lényegesen eltér a fent tárgyaltakétól. A vezetékeket négyzetesen, vagy sátortetőszerűen rakott, többnyire colos mértékű téglákkal védték. A tégla borításon belül, az esetek többségében, kevés meszet tartalmazó habarcs rögzíti a vezeték csöveit. Az általunk talált vezetékek többségét hengeralakú csövekből építették, tölcséresen beszűkülő kevés van közöttük. Az anyaguk vörös cserép. Belső felületük sima. Falukon többkevesebb kristályos vízkő rakódott le. Különösen sok vízkő található a tettyei fővezetékben (Megye-utca), azonban egyik-másik Hunyadi-úti vezetékben is észlelhető ugyanez a jelenség. Az utóbbiak, feltételezhetően, a Kaposvár-utcai forrásból vezették le a vizet. A törökkori csoportba tartozókhoz hasonlóan ezek a csövek is karmantyúsak, illesztésüknél szintén oltott mésszel végezték a tömítést. A XVIII—XIX. században készült vízvezetékeken belül a lejtő miatt fellépő nyomásfokozódást közbeiktatott tartályokkal egyenlítették ki. Ezek közül többet csorgókútnak is használtak. A levéltári adatok és a régi vízvezeték térképek alapján a legtöbb tartály helyét ismerjük. Néhány, a régi idők tanújaként, máig is a helyén maradt. A tufa-és téglafalú vezetékeket előzőleg már említettük. A korábbi szakirodalomban leírták ezeket, Építésük korát az anyaguk nem datálja. A Kulich Gyula utca 25. sz. ház ház udvarán 1967-ben előkerült tufa kövekből épített vezeték talpát peremes cserepekből képezték ki. A durva kiképzésű cserepeket nem tekinthetjük kormeghatározó értékűeknek. A rómaiak finomabb kiképzésű peremes cserepeket használtak. Az Oláh Miklós által említett ,,Canalis"-ok ugyanúgy lehetnek mint törökkoriak, vagy még későbbiek is. Alagutakba épített vízvezetékek is kerültek elő a belváros több helyén. Az egyiket, mint említettük, Kováts Valéria régész tanulmányozta 1970-ben a Káptalan utca 4. sz. ház udvarán. Az alagút boltozatában helyenként törökkori téglák vannak. A már említett