Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)

BARANYAI HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Fáncsy József: Az ellenforradalmi rendszer megszilárdítására tett kísérletek Baranyában 1849—1850

A volt forradalmi népképviselők és a forradalmi eseményekben bármilyen módon részt vett személyek elleni eljárásokat. A nagy ellenállást, ami az érdekeltek részéről a császári hadseregbe való bevonultatásuk ellen megnyilvánult, és azt a rokonszenvet és támogatást, amit a lakosság a katonaszö­kevényeknek nyújtott. A csendőrség megszervezésének nehézségeit és a csendőrség felállítását Baranyában. A császári hadseregből a forradalmi seregbe átállt katonatisztek felelősségrevonását. A lakosság ragaszkodását a forradalmi emlékekhez és hitét Kossuth visszatérésében. A nép ellenállását minden intézkedés ellen, ami az abszolutista közigazgatástól, vagy katonai hatóságoktól eredt. Munkámat az 1849—1850 évi megyei törvényszéki, megyei ügyészi és Pécs város, valamint a megye valamennyi halotti anyakönyvi másodpéldánya eddig alig publikált forrásanyaga felhasználásával készítettem. Felhasználtam ezen kívül a Pécs város tanácsülési jegyzőköny­vében, a Magyarbólyi Körjegyzőség Futó Levelek Jegyzőkönyvében, Náray János Pécsi Krónikájában, az alispáni, illetve a megyefőnöki iratokban található adatokat is. JEGYZETEK 1 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 243/1849. kig. sz. 2 BmL. Magyarbólyi körjegyzőség Futó Levelek jkv. 1849. II. 9. 3 BmL. Magyarbólyi körjegyzőség Futó Levelek jkv. 1849. II. 9. 4 BmL. Megyei törvényszéki ir. 966/1851. B. sz. 3 BmL. Magyarbólyi körjegyzőség Futó Levelek jkv. 1849. III. 1. 6 BmL. Magyarbólyi körjegyzőség Futó Levelek jkv. 1849. III. 4. 7 BmL. Megyei törvényszéki ir. 966/1851. B. sz. 8 BmL. Magyarbólyi körjegyzőség Futó Levelek jkv. 1849. III. 14. 9 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 574/1849. kig. sz. 10 BmL. Magyarbólyi körjegyzőség Futó Levelek jkv. 1849. III. 14. 11 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 721/1849. kig. sz. 12 BmL. Magyarbólyi körjegyzőség Futó Levelek jkv. 1849. IV. 4. 13 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 1016/1849. kig. sz. 14 BmL. Alisp. elnöki ir. 28/1849. sz. 15 BmL. Alisp. ált. ir. 71/1849. sz. 10 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 1223/1849. kig. sz. 17 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 1224/1849. kig. sz. 18 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 1319/1849. kig. sz. 19 BmL. Alisp. Szentlőrinci járási jelentések szn. 1849. 20 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 1320/1849. kig. sz. 21 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 1365/1849. kig. sz. 22 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 1418/1849. kig. sz. 23 BmL. Alisp. vegyes szn. 1849 1. csomó. 24 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 1458/1849. kig. sz. 25 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 1507/1849. kig. sz. 2E BmL. Magyarbólyi körjegyzőség Futó Levelek jkv. 1849. VI. 6. 27 BmL. Alisp. elnöki levelezési jkv. 72/1849. sz. 28 BmL. Halotti anyakönyvi másodpéldányok (Hídvég, Kisharsány, Garé) 1849. 29 BmL. Magyarbólyi körjegyzőség Futó Levelek jkv. 1849. VI. 12. 30 BmL. Pécs belvárosi hal. akvi. másodpéldány 108-111/1849. fsz. 31 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 1/1849. 32 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 3, 4, 12/1849. 33 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 14/1849. 34 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 21/1849. 35 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 30/1849. 36 BmL. Megyei ügyészi ir. 731/1851. 37 BmL. Pécs v. Tü. jkv. 1540/1849. kig. sz. 38 BmL. Alisp. elnöki levelezési jegyzőkönyv 71/1849. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom